Mit csinál egy természetvédelmi pásztor?

A múlt héten nem szokványos tanulmány jelent meg az alkalmazott ökológia vezető szaklapjában (Journal of Applied Ecology) Molnár Zsolt és kollégái tollából. A cikk egyik különlegessége, hogy pásztorok is vannak a szerzők között: Máté János és Sáfián László olyan szakemberek, akiktől a kutatók közvetlenül tanulják a pásztortudományt.

Molnár Zsolt etnoökológus, botanikus, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa 10-12 éve dolgozik és gondolkodik együtt pásztorokkal. A évek során tapasztalta ki, hogy a pásztor nagyon sokat tehet a természetvédelemért. Meg tudja ugyanis akadályozni egyes foltok túllegelését, más helyeken pedig a legelés elmaradását – mindkettő káros lehet sok ritka fajnak. A pásztor és a természetvédő együttműködéseképpen visszaszoríthatók a túlzottan elburjánzott fajok (például a sás és a nád) vagy éppen a nem őshonos, tájidegen, úgynevezett inváziós növények, például a japánakác. Itt az a pásztortudomány, hogy mit mikor szeret a jószág, vagy hogy mit mikor lehet vele lelegeltetni, de legalább letapostatni.

A pásztor folyamatosan figyeli a legelőjét, és igyekszik azt úgy karbantartani, hogy egyrészt őszig kitartson a fű, másrészt jövőre is jól lehessen tartani rajta a jószágot. Ha szépen megterülve legel a jószág, akkor kevesebbet tapos, jobban hízik. Ebéd előtt azért nem adunk édességet gyerekeknek, mert akkor nem fogják olyan lelkesen enni az ebédet – ugyanígy van a jószág is, megvan a sorrendje a füveknek. A pásztor fő feladata, hogy a napi legeltetés során menüt állítson össze, és azon vezesse végig a marhát, hogy többet és jobbat egyen, mintha maga kószálna a gyepen. A nap végén pedig desszert jár neki, például egy finom lóherés folt.

A marha botanikusnak is kiváló. Száznál többféle növényfajt ismer fel, és mindegyikhez más módon közelít. Valamelyiket annyira szereti, hogy odalép hozzá, vagy odahajtja a fejét, más fajokat türelmesen fogyaszt. De vannak olyanok is, amelyeket csak valami finomabbal együtt hajlandó bekanyarítani, vagy csak aprókat harap belőle, vagy éppen csak a virágját szereti. És sok olyan növényfaj is van, amiket csak megszagol, vagy egyszerűen kikerül, míg egyeseket annyira nem szeret, hogy kirázza őket a szájából, ha az véletlenül odakerült volna. Azaz a jószág válogatós, a legelőről mint svédasztalról szemezget. A tanulmány szerint a marhának tízféle viszonya volt a legelő 117 vizsgált növényfajához, láthatóan felismerte az egyes fajokat. Ehhez a kutatók kb. 33 ezer esetben dokumentálták a marha „fűharapását”, és a tapasztalatokat megosztották a pásztorokkal is. Az eredményeket a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai közvetlenül fel tudják használni a vizsgált védett területen, a Peszéri-réteken, Kunpeszér határában.

Az a pásztor, aki érti elődei tudományát, követi a pásztorhagyományt, de közben érti a modern természetvédelem céljait is, egy új szakma képviselője: ő a természetvédelmi pásztor. Ez a tudás Magyarországon több száz hektárnyi legelő természetvédelmi célú hasznosítását teheti lehetővé. Ilyen pásztorok már vannak Franciaországban és Spanyolországban, de újabban már itthon is.

Maradék nélkül

Szeptember 29-ét az élelmiszer-veszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napjává nyilvánította idén az ENSZ. Ehhez időzítve mutatta be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérését, amely szerint 4 százalékkal csökkent a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyisége 2016 óta.

Magyarországon először 2016-ban készítettek 100 háztartás bevonásával élelmiszerhulladék-felmérést a Nébih Maradék nélkül című programjának szakemberei. Az Európai Unió által ajánlott módszertan szerint végzett kutatást 2019 végén megismételték, immár 165 háztartással. Az új adatok alapján egy átlagos magyar állampolgár 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe évente, szemben a korábbi, 68 kg/fő/év mennyiséggel. A 4 százalékos csökkenés azért is jelentős eredmény, mivel az eltelt időszakban a vásárlóerő bővülése megközelítőleg 16 százalékos volt. Igaz, az élelmiszerárak az inflációt meghaladó mértékben növekedtek.

Nem változott viszont az élelmiszer-hulladék összetétele: a keletkező mennyiség fele az elkerülhető kategóriába tartozik, azaz keletkezésük egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Az élelmiszer-pazarlásunk tehát fejenként 32-33 kg évente. Leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe. Mindez azt mutatja, hogy még bőven akad tennivalónk a környezettudatosságunk fejlesztése terén.

A mostani kedvező, azaz csökkenő tendencia fenntartásában a jövőben is fontos szerepe lesz a tudatos fogyasztóknak, a szakemberek munkájuk során pedig azt tapasztalják, hogy a gyerekek, illetve a fiatal felnőtt generáció sokkal tudatosabb a szüleinél, és az élelmiszer-pazarlás mellett a környezetre is érzékenyebben reagálnak, a környezetvédelmi problémákat összetetten értelmezik és látják át.

Az interjúból az is kiderül, hogyan tehetünk a saját háztartásunkban azért, hogy minél kevesebb élelmiszert dobjunk ki a kukába, illetve hogy mekkora részét képezi a háztartási élelmiszerhulladék a teljes pazarlásnak. 

Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Címlapi kép: MTI/Mónus Márton