Óvjon meg minket a sajtószabadság istene – Dési János jegyzete
10/07/2021 15:09
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Orbán a sajtószabadság gyilkosa Magyarországon, de bűnrészesei bőven akadnak, elég sokan az úgynevezett újságírók között. Úgynevezett, mert nem azok valójában, hanem szolgalelkű agitproposok.
Orbán a sajtószabadság gyilkosa Magyarországon, de bűnrészesei bőven akadnak, elég sokan az úgynevezett újságírók között. Úgynevezett, mert nem azok valójában, hanem szolgalelkű agitproposok.
A rendszerváltás előtt, 1988-ban az újságírás a 8. legmegbecsültebb foglalkozásnak számított Magyarországon, ám ez 2016-ra a 75. helyre zuhant, és minden valószínűség szerint – s nem is ok nélkül – mostanra mélyebbre jutott. Amíg 1988-ban elképzelhető volt, hogy az újságíróknak fontos a szerepük a hatalmi viszonyok megfelelő alakításában, a hatalom ellenőrzésében, az igazság közzétételében, addig mára a kormánypárti médiában foglalkoztatottak serege – látszólag kivétel nélkül – kiszolgálja a legdurvább kormánypárti megrendeléseket is az előre eltervezett médiakampányokban, lejáratásokban, karaktergyilkosságokban. Ők is ott lehetnek Orbán mellett a listán.
Miközben az 1980-as évektől mindenképpen érezhetővé vált, hogy a sajtó mind szabadabb – még ha a teljes szabadságtól nagyon messze is járt még. Ugyan a pártirányítás így-úgy működött, sok tabutéma maradt, mégis egyre több független gondolat jelenhetett meg az első nyilvánosságban is.
Bár akadnak olyan jellegzetes írások, amelyek politikai instrukciókra nyilvánvaló hazugságot tartalmaztak (Demszky Gábor megveri a rendőröket az Esti Hírlapban vagy Szabó László egyik-másik írása a Népszabadságban), a sajtót egyre kevésbé lehetett rávenni a hazugságra.
A cenzúra bizonyos témákat szigorúan tiltott, másokat korlátozni próbált, ám az első nyilvánosság újságíróinak utasításra egyre kevésbé kellett hazudniuk, propagandaszövegeket közölniük – még ha az első nyilvánosságban nagyok is voltak a különbségek az egyes szerkesztőségek között. A közvélemény egyre inkább azokat tekintette pozitív példának, akik igyekeztek kimondani a valóságot, kijátszani a hatalmat (mint a Magyar Rádió 168 óra és Bagoly című műsora vagy a Krónika, vagy a rég megszűnt Magyar Nemzet, stb.).
Ezzel szemben a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után a féldiktatórikus rendszer újbóli kiépülésével drámaiak a változások, s egész újságíró-nemzedékek nőnek bele a szándékos hazugságok gyártásába a kormánypárti médiában dolgozva – és nyoma sincs annak, hogy tenni próbálnának ez ellen. Ez részben talán a foltokban megmaradt szabadság miatt van, hiszen az, akinek ezt nem veszi be a gyomra – és nem törődik az egzisztenciális érdekeivel –, talán talál még valami helyet a maradék független sajtóban.
Visszatért a régi kor. Aki bátor, pillanatokon belül a perifériára szorul. Nincs hirdetési piac, nincs pénz – csak állami kegyből juttatott apanázs. Az internet, a közösségi média kétségtelenül új lehetőséget jelent – de ott sem érdemes csodákra várni. S közben ott azok serege, akik bárkiről bármilyen nyílt hazugságot leírnak és még csak nem is tesznek úgy, mintha szégyellnék. Orbán zsebdiktátor egyszerhasználatos bűnsegédei.
Látszik, az intézményi feltételek mennyit számítanak. Vajon a formálódó ellenzéki szövetségnek van-e terve arra, mit lehet ezzel kezdeni? Miként lehet megerősíteni a független sajtót? Anélkül nem fog menni, különösen, ha ez a gyülevész had át akar majd állni, mert attól tényleg óvjon meg minket a sajtószabadság istene.
Dési János jegyzete a 2021. július 10-i Hetes Stúdióban hangzott el.
Címlapi kép: Részlet a Népművelés c. folyóirat 1970. június 1-i számából