Stressz, tánc és sírás – Szerencséje volt a londoni magyar ápolónőnek

Az Egyesült Királyságban a koronavírusos esetek száma május első hetében már 200 ezer felett járt, a Covid-19 betegségben elhunytak száma pedig meghaladta a 30 ezret, az áldozatok közül több mint száz egészségügyi dolgozó – orvos, kórházi ápoló, házi gondozó. Az első koronavírus-fertőzöttet január 31-én diagnosztizálták országban, amely májusra Európa legfertőzöttebb területei közé került.

Az ápolónő, aki kórháza nőgyógyászati osztályán dolgozott, március 26-án, a részleg lezárását követően társaival együtt központi irányítás alá került, ami azt jelentette, hogy a főnővér a napi műszakjaiban odavezényelhette, ahol épp a legnagyobb szükség volt a munkájára, ami komoly stresszel járt. Covid-19 betegségben szenvedő betegeket ápolt, dolgozott a belgyógyászati és a legsúlyosabb állapotú koronavírus-fertőzötteket ellátó intenzív osztályon is.

Hamarosan ő is elkapta a betegséget, ami bár komoly rosszulléteket okozott nála, így is viszonylag enyhe lefolyású volt a súlyos kórházi esetekhez képest. Fura, addig nem nagyon érzett szédüléssel, fáradtsággal, gyengeségérzettel kezdődött, aminek azonban kezdetben nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, mivel tavasszal rendszerint átmegy rajta valamilyen influenza-szerű betegség.

Akkor nagyon megijedt

Sok vád érte aztán amiatt, hogy nem közölte kollégáival a tüneteit, de szerinte egy normális ember szédüléssel és fáradtsággal még nem megy orvoshoz. Azt, hogy ezt mégis meg kellene tennie, pár nap múlva gondolta csak, miután a torokfájás, orrfolyás és hőemelkedés jelentkezését követően két nappal nagyon rosszul lett, légszomjjal és erős fejfájással. Ekkor már szinte semmilyen fizikai aktivitásra nem volt képes, így jelentkezett az orvosánál, aki azt mondta, a több jellemző tünet miatt teszt nélkül is egyértelmű, hogy elkapta a koronavírust.

Akkor nagyon megijedt, mert több rizikófaktor is fennállt az esetében, régebben dohányzott és az életkora szerint is a nagyobb kockázatú csoportba tartozik, az orvos azonban azt mondta, ha nem rosszabbodik az állapota, akkor otthon pihenve is túl lehet a betegségen. A Covid-19 nála végül egy hét alatt le is zajlott, de csak majdnem húsz nap után, április közepén engedték újra munkába állni.

Kívül elszánt, belül zaklatott

Miután jobban lett, vágyott visszaenni dolgozni, de aztán ahogy közeledett a munkába állás dátuma, egyre jobban félt, hogy mi vár rá a kórházban. Amikor újrakezdte az ápolói munkát majdnem százötven koronavírusos beteget láttak el az intézményükben, köztük majdnem harmincat az intenzíven. Ez a szám azonban április második felében szerencsére csökkent. Úgy érzi, kollégáival, legalábbis belül, mindannyian nagyin ziláltak és zaklatottak kicsit. Az arcukon azonban az elszántság látszik, különösen a fiatalabb, 25-30 éves nővéreken látni a lelkesedést és tenni vágyást.

 

Táncoljanak, énekeljenek, sírjanak, ha kell

A feszültséget elsősorban a problémák, rossz élmények, félelmek egymás közti kibeszélésével segítik a kollégák. A helyzetre való tekintettel az egyébként mindig szigorú és hűvös főnöke, most még azt is megengedte nekik, hogy táncoljanak, énekeljenek, mókázzanak. „Lányok, ha táncolni akartok, ha énekelni akartok, vagy viccelődni, engem nem érdekel, tegyétek műszak alatt is, ha ez segít nektek. Ha pedig valakinek sírni kell, itt az irodám, gyertek be, iszunk egy kávét vagy teát.” Ez a kis beszéd nagyon jót tett a társaságnak, és élnek is a lehetőséggel, ha nem is harsányan – tette hozzá Krisztina.

Elmondta azt is, bár nem nagyon kedveli a vallásos dolgokat, de nagyon megnyugtató szép és felemelő volt, amikor az egyik műszak kezdetén bement hozzájuk a kórházi lelkész és megköszönte, hogy aznap is visszamentek dolgozni a kórházba, és vállalják ezt a feladatot, majd erőt és kitartást kért nekik.

Ír, szomorút, de még inkább szépet

Krisztinának négy gyermeke van, egy lánya és három fia, utóbbiak szintén Angliában élnek, közülük kettő ugyancsak az egészségügyben, házi gondozóként dolgozik, tehát mondhatni, ők is a frontvonalban vannak. Harmadik fia is kórházban dolgozik, de jelenleg nem egészségügyi munkakörben.

Az Angliában dolgozó nő azt is elmondta, szabad idejében ír, ami olyan számára, mint halnak a kopoltyú, a szomorú és jó dolgokat még inkább szereti megírni, valamint a betegei történeteit is, hogy megmaradjon a munkája közben megismert emberek emléke. Április végéig három betege volt az intenzív osztályok, közülük egyet vesztett el, ami megfelel az országos átlagnak. Ez az arány lelkileg nem nagyon bírható egy ápolónak. Sokszor nehéz bemenni dolgozni – tette hozzá. Vannak azonban pozitív példák is, amikor nagyon rossz állapotból sikerül valakit visszahozni, így azt a 65 éves férfit, aki tizenkét napon át volt lélegeztetőgépre kötve, de felépült, és gyógyultan távozhatott otthonába.

Molnár Lamos Krisztina Londonból azt üzeni, hogy, ha most be is vagyunk zárva, álmodozni, tervezgetni attól még lehet. Az ápolónő megjegyezte, hogy egyetlen vihar sem tart örökké.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!