Találkozás a saját szélsőségünkkel

A Klubrádió kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsora ezúttal, játékosabb formában, arra vállalkozott, hogy a szépirodalmi szövegben szereplő helyeztet a valódi emberek reakciójával kösse össze, amit abban a helyzetben tanúsítanának. Bendl Vera Piros csipke című elbeszélésében, amely eredetileg a 2000 folyóiratban jelent meg, a felolvasás Pálos Hanna, a Katona József Színház művészének előadásában Belső közlés című műsorunk számára készült, egy fiatal nő szerelme külföldre utazik két hétre, ő pedig gyötrő féltékenysége közepette marad Budapesten, és állandóan attól retteg, hogy barátja megcsalja őt; az idő felénél azonban váratlan személyiségvonásai jönnek felszínre, amelyet addig ő maga sem ismert. A könyvtárban egy nagyjából vele egyidős egyetemista fiúval minden előzmény és átmenet nélküli ismerkedési helyzetbe kerül, és a novella során több ponton is feltehető a kérdés, hogy mi mit tennénk egy ilyen helyzetben.

Mint Bendl Vera, a mű szerzője megjegyezte, a metoo-ügyek után nyilvánvalóan máshogy viszonyulunk egy ilyen történethez, mint abban az időszakban, amikor ő, közel húsz évvel ezelőtt, a novellát írta. Óvatosabbak vagyunk a határainkkal, miközben mindenki vágyik a váratlan esetekre, az erősebb, valódi jelenlétre, ami sokszor szélsőségesebb helyzetek övezésében vagy küszöbén érkezik el – még ha erre persze csupán bizonyos helyzetekben és életszakaszokban vagyunk nyitottak. Az elbeszélésben a lány viselkedése attól változik meg, hogy fölpróbál egy piros színű fehérneműt, amely színt korábban soha sem hordta – a változást senki sem látja, saját belső tudásától mégis egészen megváltoznak a jellemvonásai. Máskor állandó tartózkodása hirtelen csábítási hajlamba vált át, és amikor a könyvtárban az idegen férfi szó nélkül ráteszi a combjára a kezét, ő, ahelyett, hogy elutasítaná a helyzetet, végül azt azonosítja, hogy tulajdonképpen vágyat kelt benne a férfi, akinek még az arcát se látta. Ez volt az első pont, ahol megkértük vendégeinket, kommentálják, mit tennének a húszas évei első felében járó lány helyzetében. A megszólalások az adás során végig a helyzet különböző vetületeit villantották föl.

Sugár Ágnes számára nem volt ismerős a helyzet a saját életéből, és azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy szellemi vagy érzelmi vonzalom nélkül pusztán valaki másnak a fizikai jelenléte izgalomba hozza. Bolgár György azt emelte ki, hogy a helyzetben az első reakciójának kevésbé lenne erotikus felhangja, arra gondolna inkább, hogy valamilyen gyakorlati oka van, amiért a másik megérintette őt. Poór Dorottya képzőművész azt emelte ki, hogy nem látszik, mennyire egyoldalú vagy kölcsönös helyzetről van szó, így nem annyira vonzza a szituáció. Ivanyos Judit újságíró a főhős szerepébe képzelve magát körültekintően bár, de beszélgetésbe elegyedett volna a fiatalemberrel, hiszen a lányt láthatóan inspirálja, hogy saját csábító erejét végre próbálgassa; Fekete Ádám dramaturg, költő, tanár, rendező pedig azt emelte ki, hogy távol lévő szerelmére való tekintettel nem vonódna be a helyzetbe, noha emiatt szégyen gyötörné, hogy nem engedett a testi vágyainak.

A novella folytatására azonban egyikük sem gondolt, amelyben a hangosbeszélő töri meg a csendet, és a lány gyorsan fölkapva a holmiját, elrohan. A férfi viszont követi őt, és a nő házának kapujában újra találkoznak. Poór Dorottya arra hívta föl a figyelmet, hogy a szöveg ezen a ponton szerinte kevésbé reális, mint inkább egy szexfantázia leírásának benyomását kelti. Bár a novellában a szereplő végül, addigra kikristályosodó vágyainak engedve, szó nélkül beengedi a férfit, a fiatal képzőművész ezen a ponton még nem tenné ezt: sétálgatna előtte a férfival, hogy megtudjon valamit róla vagy kiismerje valamennyire. Ugyanígy elutasító lenne a korábbi helyzetre még kifejezetten nyitott reakciót előrevetítő újságíró, Ivanyos Judit is, aki legfeljebb beszélgetést tudna elképzelni a férfival, de aggasztónak találná, hogy hazáig követte; Sugár Ágnes pedig a nő helyében kizárólag abban az esetben engedné be a férfit, ha már annyira szélsőséges pontra jutott, ahol az addigi jellemvonásait gyökerestül fel kell forgatni, különben inkább menekülne. Bolgár György ugyanakkor a novella logikáját követve azt állapította meg, hogy a lányt ezen a ponton már nyilvánvalóan vonzza a férfi, tehát nem teheti meg önmagával szemben, hogy ne járja végig ezt az utat, Fekete Ádám pedig arra a feltételezésre jutott, hogy a szereplő helyében a „csak azért is” logikája alapján tárná ki a lakásajtaját az idegen előtt. Ha kíváncsi az írás folytatására és arra, hogy a felkért megszólalók hogyan reagálnának a szereplő későbbi helyzetében, amelyben a barátja is hazatér külföldről és döntenie kell saját élete folytatásáról, kattintson a fenti hangsáv lejátszás gombjára és hallgassa meg az egész adást!

(Kiemelt kép: violey / Pixabay.com)