Vadítás - Szénási Sándor jegyzete

Új ablakban

2019. július 04. Esti Gyors - részlet 19.07.04. Jegyzet

02:00

00:00

Nemcsak a víz, az olaj és a földgáz számít már stratégiai árunak, de a homok is, ami meglepő lehet, noha tény: egy ENSZ jelentés szerint az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a fogyasztás, 35-50 milliárd tonnát tesz ki évente, és lassan hiánycikké válik.

Mindez némi melankóliára ad okot. Nagy társadalmi katasztrófák, háborúk, forradalmak után szokott rádöbbenni az ember, hogy az életéből hirtelen eltűntek a mindennapok legalapvetőbb dolgai, azok, amelyeknek a létét annyira magától értetődőnek tartotta, hogy nem is gondolt rájuk. A homokra aztán végképp nem. Háború vagy béke, mindig dög sok van belőle, csak kérdezzenek meg egy tuareget, meg fogja erősíteni.

És most kiderül, hogy a bolygó teljes pusztulását megelőzően nemcsak szétégünk, és/vagy az emelkedő tengerszintbe fulladunk, de még homokhiányosokká is leszünk, ám előtte még a kitermeléssel tönkretesszük a folyópartokat és az ökoszisztémákat: a Mekong deltából már fél millió embernek el kellett költöznie. Ráadásul az ember nemcsak veszélyes, de peches is, hiába van sivatagból több, mint kellene, a sivatagi homok használhatatlan, lekopott szemcséi nem tapadnak össze.

Az emberi lét és a lét fizikai tartálya, a természeti környezet drámai kapcsolata ezzel, mondhatni, a saját farkába harapó kígyóra kezd emlékeztetni, vagy inkább egy önmagát felfaló viperára. A humán lény, akármit tesz, rombol. Ezzel összefüggésben kell értelmeznünk azt a hírt, hogy a Kékestető északi oldalán elterülő erdőrezervátumot vissza akarják vadítani ősállapotába. Ezzel a fáknak nő az ellenálló-képességük a klímaváltozással szemben, az állatok újra élőhelyre lelnek, a levegő tisztul. A hely azért alkalmas a vadításra, mert, ahogy az erdőökológus fogalmaz, ezt a területet bizonyíthatóan kevés emberi hatás érte.

Úgy könnyű.

A jegyzetet a fenti "lejátszás" ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI, Komka Péter.