Az Anno Budapestben: iskolai takarékosságra való nevelés
Kettős a jelentősége: egyéni szinten pénzügyi stabilitást biztosít, társadalmi szinten pedig gazdasági egyensúlyt teremt. A korai életszakaszban kialakított takarékossági szokások jellemzően az egész életen át elkísérik az embert – lehetőséget teremtve arra, hogy váratlan helyzetekben se kerüljön padlóra pénzügyileg.
A szocialista Magyarországon sajátos formát öltött ez a folyamat. Az iskolai takarékbélyeg-rendszer és az OTP betétgyűjtési akciói látszólag a tudatos megtakarítást propagálták - tudatosan mellőzve a befektetési szemlélet és a vállalkozói gondolkodás oktatását -, miközben valójában az államnak biztosítottak kamatmentes hitelt.
A szocializmus pénzügyi nevelése végső soron nem az egyéni boldogulást, hanem az állam érdekeit szolgálta – ami a rendszerváltás után sokak számára keserű felismerésként jelentkezett, különösen amikor az infláció pont a legszorgalmasabb megtakarítók pénzét értékelte le.
Megszólaló: Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
Amerika 3.0.
Az Anno Budapest a hallgatókat Amerikába invitálta.
Az Egyesült Államok nekünk, közép-kelet-európaiaknak mindig is egyfajta modern mitológia volt – a korlátlan lehetőségek és a szabadság földje, amely sokszor inkább egy hollywoodi díszletnek tűnik, mint valós helynek. És amit napjaink Amerikája esetében látunk, az nem is annyira irigyelnivaló már. A hallgatóink élményeiről és Amerika-képéről beszélgettünk a műsorban.
A hallgatók emlékeiből rakja össze az ismeretlen főváros képét Panxnotded Miklós. Budapest épületein, parkjain, közterein, szórakozóhelyein, legendáin keresztül bemutatkozik a város régi és akár az új arca is.
És mi van ha nem telefonálnak? (+36 1 240-6953 és +36 1 240-7953; SMS: +36 30 303-0953
Az Anno Budapest Facebook-oldala
Az egyes adások videós ajánlói elérhetők a YouTube csatornánkon is.
Az Anno Budapest adásait podcast formában is lehet hallgatni.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Az Anno Budapest a hallgatókat Amerikába invitálta.
Az Egyesült Államok nekünk, közép-kelet-európaiaknak mindig is egyfajta modern mitológia volt – a korlátlan lehetőségek és a szabadság földje, amely sokszor inkább egy hollywoodi díszletnek tűnik, mint valós helynek. És amit napjaink Amerikája esetében látunk, az nem is annyira irigyelnivaló már. A hallgatóink élményeiről és Amerika-képéről beszélgettünk a műsorban.
Az Anno Budapest témája az ingázás.
Szakértő megszólaló: Baranyai Zsolt, a Hétfa Kutatóintézet városfejlesztési igazgatója
A modern ember életének talán legabszurdabb rituáléja az ingázás. Minden reggel emberek tízezrei préselődnek be járművekbe, hogy aztán másfél órát töltsenek el azzal, amit otthon 15 perc alatt megoldhatnának - ha a főnökük nem lenne megszállottja a személyes jelenlétnek. Persze sok munka van, amit nem lehet home office-ból végezni, és régen még inkább így volt ez. Rengetegen szálltak fel vasárnap délután a „fekete vonatra”, hogy Szabolcsból Budapestre utazzanak, ahol hét közben dolgoztak, hogy megélhetést biztosítsanak családjuknak. Ma pedig már az országhatárt is tízezrek lépik át, az osztrák fizetés sokkal jobb, akár napi 80-100 kilométerre is megéri elutazni. De tényleg mindig megéri? Az agglomerációból Budapest felé tartó reggeli dugóban állva van időnk elgondolkodni azon, hogy vajon megérte-e a kertvárosi idill, ha cserébe naponta három órát töltünk útközben. A válasz persze egyértelmű: dehogy érte meg. De már mindegy, hiszen felvetük a hitelt a házra. Sokaknak viszont tényleg a túlélést jelenti az ingázás, mert egyáltalán nincs munkalehetőség a környéken.
Anno Budapest témája a kirúgás.
Na nem a kapus által kézből végzett, hanem a főnök vagy HR-es elbocsátó „szép” üzenete. Arra voltunk kíváncsiak, Önöknek milyen kirúgás-történeteik vannak egykori munkahelyeiken (a párkapcsolatokat most kerüljük). Derült égből jött vagy számítottak rá? Azonnali hatállyal vagy ”rendesen”? Úgymond „érdemei elismerése mellett”, kényszernyugdíjazással, vagy jogosan történt? Leépítés, vagy nem megfelelő munkavégzés miatt? Vagy csak mert „nem illett a csapatba” és másnak kellett a hely? Lehet ezt kulturáltan, vagy mindig marad valami tüske? És hogyan reagáltak a felmondásra? Milyen érzések keringtek Önökben? Düh, értetlenség, megkönnyebbülés, méltánytalanság, elárultság, öröm vagy bosszú? Volt, hogy véletlenül tudták meg, hogy már nem is dolgoznak a munkahelyükön? Vagy csak letiltották a belépőkártyát, vagy a számítógépes jelszót? És hogy telt a felmondási idő? Kaptak rendes végkielégítést?
Bánták-e az egészet vagy sem? Megnyílt ezzel egy új ajtó, vagy komoly válságba került az életük? Tudnak az egészen utólag nevetni, vagy örök fájdalom marad?
Az Anno Budapest adásában a román-magyar határra látogattunk el. Január elsejével megszűnt a határellenőrzés Magyarország és Románia között, miután keleti szomszédunk is csatlakozott a schengeni övezethez - ez adta az apropóját a Klubrádió múltba révedő kétórás interaktív, betelefonálós műsorához.
Csengersima, Biharkeresztes, Létavértes, Lőkösháza, Ártánd, Méhkerék, Nagylak, Kiszombor, Kötegyán, Battonya - ami közös ezekben a településekben, hogy mind-mind (közúti vagy vasúti) határállomás volt Románia felé. Önök hol lépték át a piros vonalat? Szemeztek-e valaha Nicolae Ceaușescunak, a Kárpátok géniuszának képével, mely ott lógott minden határállomás falán? Ott voltak-e 1989-ben, amikor magyar autók indultak meg a forradalom hírére segítséget nyújtani? És mit csempésztek Romániába? Mit hoztak onnan? Volt-e gyomorgörcsük egy-egy határátlépéskor?
Nincs is jobb annál, mint egy virtuális kocsmatúra az Anno Budapestben. Panxnotded Miklóssal és a hallgatókkal felidéztük a legendás, egykor volt becsületsüllyesztőket, söntéseket, talponállókat, borozókat (Grinzingi, Tabdi, Izsáki, Egri, Tokaji), kricsmiket, cefrézőket, megállókat, gombákat, csapszékeket, sörözőket, presszókat, „büféket”, csehókat, restiket, bárokat, tavernákat, pincéket, bodegákat, iszoldákat, műintézményeket, poharazókat, késdobálókat, májkárosítókat, „könyvtárakat”, ivókat, poharazókat, lebujokat, itatókat, „tanszékeket” és piáldákat. Idézzük meg a Calgary-t, a Sixtust, a Bakegért, az Isolabellát, a Bambit, a Négycsöcst, a Makk Heteseket, a Zöld Taknyokat, a valahányas számú italboltokat, a piaci szomjoltókat, a Kétlyukút, a Csúszós Balkanyart, a Gondűzőket és Búfelejtőket, Betérőket, Málnázókat, Rendelőket, Sóhivatalokat, Retoxikálókat, Agytemetőket, Roggyantókat, Merengőket, Betekintőket, Hullamosókat, Sör- és Borpatikákat, valamint Harmadik Félidőket.
De megemlékeztünk a 80-as évek végi reggel kilenc előtti kocsmatilalomról; a vizezett italokról és kamupiákról; valamint a tiszteletet parancsoló korcsmárosnőkről, akik a piros műbőr borítású pult mögül mérik a nyeles borkimérőkkel a fröccsöt és árulják a lilahagymás zsíroskenyeret a rexező nagyérdeműnek.
Éljük most a társadalmi életet virtuálisan az éterben, izé, az etilben. A verbális szesztilalom az adásban. Hitel nincs! Isten, isten – ökör iszik magában!
Túl késő? Ugyan! Sosem az: idősebb korban is érdemes megtanulni valami újat: egy hangszeren játszani, vagy egy új nyelvnek nekivágni, egy új szakmát kitanulni vagy elkezdeni sportolni. Ez volt az Anno Budapest témája.
Egy kaliforniai kutatás kimutatta, hogy több új készség egyidejű tanulása jelentősen javítja az idősek kognitív képességeit. Az 58-86 éves résztvevők heti 15 órában végeztek különböző kurzusokat, és hat hét után szellemi teljesítményük 30 évvel fiatalabbak szintjére emelkedett. A változatos tanulási tevékenységek védelmet nyújtanak az Alzheimer-kór ellen és segítik az alkalmazkodást a változó világhoz.
Az e heti Anno Budapestben a magyar könnyűzene talán legnagyobb hatású zenekarára, az Illésre emlékeztünk. Panxnotded Miklós várta történeteiket, emlékeiket, az együttesről, mely 1965-ben érte el klasszikus felállását, amikor csatlakoztak a Szörényi testvérek és Bródy János, innentől kezdve pedig valódi kulturális fenomén lett Magyarországon. Rendkívüli jelentőségük abban rejlett, hogy ők teremtették meg a magyar nyelvű beatzenét, ötvözve azt a népzenei hagyományokkal és a kelet-közép-európai, balkáni zenei elemekkel. Az Illés olyan mértékű népszerűségre tett szert, hogy gyakran "magyar Beatlesként" emlegették őket, és az 1960-as évek végére már a "Nemzet hangjának" nevezték a zenekart. Bródy János szövegei és a zenekar társadalomkritikus hangvétele miatt az együttes folyamatosan konfliktusba került a kultúrpolitikával, ami több alkalommal vezetett fellépési tilalomhoz és egyéb retorziókhoz. A zenekar nemcsak szórakoztatni akart, hanem tudatosan törekedett arra, hogy a rockzenét a magyar kulturális élet szerves részévé tegye. Különösen fontos szerepet játszottak abban, hogy Magyarországon kialakulhatott egy önálló ifjúsági kultúra, amelynek szerves részévé vált a rock- és popzene. Az együttes hatása a magyar könnyűzenére olyan jelentős volt, hogy még az 1990-es és 2000-es években tartott koncertjeik is hatalmas érdeklődést váltottak ki. Január 11-én a 60. évfordulójukon nagyszabású tisztelgő koncertet rendeztek fiatal zenekarok közreműködésével.
Az év második Anno Budapestjének témája a lomtalanítás. Panxnotded Miklós műsorvezető arra volt kíváncsi, milyen emlékeik vannak a lomtalanításról, mely idéntől lehet, többé nem olyan lesz, mint eddig. Szeretik, vagy gyűlölik azt a pár napot, amikor az utcákat ellepik a már felesleges, megunt, kidobott holmik? Szoktak Önök is gyűjtögetni? Vagy csak megszabadulnak a már felesleges holmiktól? Mi volt az eddigi legjobb dolog, amit találtak? És volt olyan, hogy egy lomtalanítás után több cuccuk volt, mint előtte? Miket szoktak keresni lomizás közben? Voltak-e konfliktusaik a foglalókkal?
„Ez a föld a senki földje, állandó lakója nincs, nem köt itt senkit semmi népszokás.”
Folytattuk a tavalyi Anno Budapest-adást, melyben a repülőtéri kalamajkákról beszélgettünk a hallgatókkal.
Az Anno Budapest adásában reptéri kalamajkákról elmélkedtünk. Egy lekésett vagy törölt járatról, egy elkobzott tárgyról, egy kellemetlen vámvizsgálatról, egy túlméretes poggyászról, vagy más ottani zűrökről. Vesztek már el a repülőtéren? És a csomagjuk?
„A szerencsénk talán azon múlik, hogy felvettük-e éppen a szerencsehozó ruhadarabunkat, vagy magunkkal vittük-e a kabalánkat, netán a horoszkópunk aznapi jóslatán? Vagy valóban igaz a mondás, hogy mi vagyunk a saját szerencsénk kovácsai?”
Az Anno Budapest adásában a szerencse volt a téma. Nem csak a lottó, de a szerelemben, a kártyában, a munkában, az életben - mindenütt. Önök mennyire tartják magukat a szerencse fiainak/lányainak? Sokszor volt forgandó az a szerencse? Gyakran mosolygott Önökre Fortuna istennő? Hisznek a kabalában? Vagy a szerencsemalacban? Van-e/volt-e szerencsetolluk, amivel dolgozatot írtak?
Az Anno Budapest témája a másodállás.
Kevés a fizu, nem élünk meg belőle. Ha pedig nem tudunk nagyobb zsemlét megvenni - mert azt mondják, nagy a pofánk -, akkor muszáj valamilyen keresetkiegészítés után nézni.
Önök milyen másodállásban utaztak? Újságkihordás? Takarítás? Adatrögzítés? Valamilyen kozmetikumot árultak MLM-rendszerben? Vagy korrepetálást vállaltak? Fordítottak vagy tolmácsoltak? Esetleg rövidtávú lakáskiadásban utaztak? Vagy magántaxiskodtak/Uber-sofőrködtek? Ingatlanoztak? Esetleg valamilyen otthonról végezhetős távmunka? És megúszták lehúzás nélkül?
Hozd ki az ellenőrződ!
Hányszor találkoztak ezzel a tanári mondattal életükben? A rettegett könyv/füzet volt az Anno Budapest témája, amelyben gyűltek a jegyek, piros és fekete pontok, a beírások, üzenetek, dicséretek és intők. Hányszor „vesztették el”? Volt-e olyan, hogy aláhamisították a szülői aláírást? Mik voltak a legviccesebb beírások?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket dobtunk be előzetesen hallgatóinknak ajánlóként, de minden kapcsolódó emlékkel lehetett jelentkezni az élő adásban, Panxnotded Miklós osztályfőnök várta hívásaikat.
Folytattuk az előző két Anno Budapest-adást és megtaláltuk - legalább emlékek szintjén - azokat az elveszett dolgokat, amikre nem került sor az elmúlt adásokban. Legyen szó okmányokról, családi örökségről, értékekről, kacatokról vagy éppen Katharina Blum elvesztett tisztességéről.
Az Anno Budapestben folytattuk az elveszett dolgainkon való búslakodást, mivel a múlt héten sokan nem kerültek be az adásba. Nemcsak az elhagyott fél pár zoknikra, vagy a tollakra kell gondolni, melyek egy külön bolygón kezdtek új életet, hanem örökre elveszett gyerekkori játékokra, emlékekre, ékszerekre - bármire, ami tárgy.
Ki mit vesztett el és hogyan élte meg azt? Ez az Anno Budapest adásának fő témája. Filléres emlékeinkről, melyek drágák nekünk és már nincsenek meg, vagy pénzben is nagyon értékes elveszett dolgainkról beszélgettünk a műsorban. Elveszett, ellopták vagy csak egyszerűen eltűnt? Ott maradt egy költözés során?
Újra a fővárosra koncentrált az Anno Budapest adása kimondottan a vidékről „felköltözöttek” szemszögéből. A kis magyar metropolisz a pannon olvasztótégely, viszonylag ritka ma már tősgyökeres, több generációra visszavezethetően budapestieket találni, szinte minden családban van egy történet arról, hogyan is került fel az illető „Pestre”.
Ezt a témát jártuk körül a szintén vidéki gyökerű (szentesi), de már évtizedek óta a „nagyfaluban” élő Panxnotded Miklóssal. Gyüttmentekről, „bebírókról”, a kollégista életről, a főiskolára/egyetemre kerülésről, a munkahely vagy partner miatti lakhelyváltoztatásról - és, hogy mennyire maradtak fővárosiként is „vidéki lányok” vagy srácok évtizedek után is.
Az adásban a sárkány útjára tévedtünk, a téma a küzdősportok.
Hogyan jelentek meg Magyarországon, milyen válfajai terjedtek el idehaza? Melyeket szerették nézni élőben és filmen? Tényleg mindenki kung-fuzni akart? Miben más, mint a bunyó, mennyiben az önismeret útja? Kick-box, karate, cselgáncs, kung-fu, krav maga, taekwondo meg ami belefér.
Szinkron vagy felirat?
Hányszor hallották életükben a mondatot, hogy „színkron rendező Tomasevics Zorka vagy Pálinkó Mária?” El tudják képzelni Columbot (Peter Falk) nem Szabó Gyula hangján? Vagy Woody Allent Kern András nélkül? Valóban nincs Terence Hill Ujréti László nélkül? Ugyanakkor Louis de Funést nemcsak Haumann Péter hangján ismerjük, hanem Zenthe Ferenc és Szombathy Gyula tolmácsolásában is. Mennyire igaz, hogy a szinkron és az alakított karakter közötti életbeli hasonlóságok számítanak? Példa erre Bujtor István, a magyar Bud Spencer. Mennyire tud bekavarni egy film nézésekor az, hogy egy hang több híres alakításhoz is kapcsolódik? Ilyen, és ehhez hasonló témákról beszélgettünk az adásban.
Az Anno Budapest adásában folytatódott a Szigetről szóló múltheti téma, mivel sokan nem kerültek be az adásba.
Diáksziget, Pepsi Sziget, Sziget Fesztivál, Eurowoodstock - hogy ki hogyan hívja, az attól is függ, mely években tette be lábát a K-hídon keresztül (vagy a Dunán át) a Hajógyári-szigeten 1993 óta minden nyáron megrendezett nagyszabású fesztiválra.
Kellett-e Önöknek is az egy hét együttlét vagy "csak" napijegyesként vett részt valamelyik nyári eseményen ott? A Magyarország legnagyobb, és időközben Európa egyik legnagyobb zenei fesztiváljává avanzsálódott bulihoz mindenkinek van viszonyulása: vagy azért meg volt ott, vagy azért, mert nem.
Az Anno Budapest adásában Panxnotded Miklós várta a történeteiket a legjobb szigetes bulikról; hogy miért szerették a hangulatot; mi volt a legkülönösebb élményük - vagy éppen miért volt roppant bosszantó a Sziget.
Az Anno Budapest adásában szüretelni mentünk. Elérkezett az évnek az az időszaka - mikor a bor még csak álom, de a másnaposság már valóság -, amikor a rokonok és barátok hirtelen mind szőlész szakértők lesznek.
Kezdődik a szüret, melynek alapszabálya a „Csak egy pohár bort iszom” mondat, mivel dolgozni is kell, a szőlő ugyanis nem magától szedi le magát. Szóval irány a tőkék vagy kordonok közé, ahol rájövünk, hogy a szőlő levágása remek bicepsz edzés gumicsizmában. A szőlőszedés egyszerre lehet fitnesz edzés, alkoholterápia és csapatépítő tréning. De legyünk őszinték: a szüret mindig jó buli, mert van-e jobb érzés, mint amikor a munka végén borral jutalmazzuk magunkat, amiért szőlőt szedtünk, hogy legyen bor?
Apropó, Önök a bicskára vagy a metszőollóra esküsznek? A vödörre vagy a tálcára? Tudják-e mi az a mezgerélés? Vagy ami a tőkén marad, az már a seregélyeké? Férfimunka-e a puttonyozás? Mit gondolnak a szőlőtaposásról, mely nem tánclépés, bármennyire is úgy érzik a harmadik pohár után! Hány fokos must a jó? Mennyi borkénre van szükség? Hová tettük a lopót? Miért éri meg külön szedni az aszúszemeket Tokajban? És Önök jártak-e szüreti bálokra?
Az Anno Budapest adásában beléptünk a bürokrácia útvesztőibe.
Hogyan zajlott egykor az ügyintézés a tanácson - ez volt a műsor alapkérdése, és ehhez vártuk a hívásaikat. Milyen pozitív és kálváriát okozó lakásügyi, anyakönyvi, járműilletékességi, nyugdíjfolyósítási, tb-ügyi, ingatlanjogi, engedélyeztetési, hulladékkezelési és mindenféle problémáikkal kapcsolatos történeteik vannak, melyeket a tanácsi elvtársak, ügyosztályvezetők, előadók segítségével, vagy éppen hátráltatásával kellett megoldaniuk? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a mai helyzettel összehasonlítva mi működött jobban és rosszabbul?
„A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges.” - nyilatkozta Kozma Miklós miniszteri tanácsos, az MTI elnöke, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. alelnök-igazgatója a Magyar Rádió alapításakor.
A most zajló „demilitarizáció” egyik mérföldköve, hogy le akarják bontani a rádió egykori épületeit a Palotanegyedben. Már két héttel ezelőtt is ezzel a témával, a Bródy Sándor utca 5-7-tel foglalkozott az Anno Budapest, de olyan sokan szólni akartak a témában, hogy rengetegen nem fértek bele a műsorba.
Rendhagyóan alakult az Anno Budapest szeptember 15-én, ugyanis a rossz idő miatt le kellett mondanunk a Szörp Szóda Fesztivált. Arató András, a Klubrádió igazgatósági elnöke ült be Panxnotded Miklós mellé az élő adásba, és elnézést kért hallgatóinktól a rendezvény elmaradása miatt továbbá bejelentette őszi gyűjtőkampányunk elindulását.
A stúdióban kiosztották az Arany Zebra-díjakat (ez lett volna a Szörp Szóda egyik fontos eseménye). A közönségdíjas Pethes Vivien szerkesztő-riporter lett, ő kapta a legtöbb szavazatot az elmúlt hetekben a hallgatóktól. Dési János műsorvezetőnknek – aki még Bolgár Györgynél is (pár héttel) korábban érkezett a rádióhoz – ítélte a szakmai díjat a vezetőség. Kemény Dániel technikus-riporter-hírszerkesztő pedig – ahogy Panxnotded Miklós fogalmazott – a Klubrádió megmentéséért a különdíjat vehette át. Köszönjük az életmentést! – olvasható az oklevelében.
Bródy Sándor utca 5-7.
1925-ben indult, 1928-ban költözött a Bródy Sándor (akkoriban Főherceg Sándor) utcába a Magyar Rádió. Itt, a Palotanegyedben épült fel Európa első és máig működő rádiós stúdiópalotája a város szívében Gerlóczy Gedeon tervei alapján. Itt épült fel a Nobel-díjas Békésy György tervei alapján a híres 6-os stúdió, ahol maga Ennio Morricone is vezényelte a Magyar Rádió zenekarát. Itt állították fel a híres büfét 1949-ben, a Pagodát, ahol mindenki találkozott. 1952-ben hat hét alatt felhúztak egy atombunker stúdiót három méter vastag falakkal. Itt áll a világhírű 22-es stúdió, ahol Conchita Wurst is rögzítette lemezét és a Berkeley Egyetem végez akusztikai kísérleteket. Irodalmi műsorok szóltak innen, melyekben Karinthy, Kosztolányi, Márai, Radnóti olvasták fel műveiket. 1938-ban Pacelli bíboros - későbbi nevén XII. Piusz pápa - innen köszöntötte a híveket az Eucharisztikus Kongresszuson. Itt zajlottak az 1956-os forradalom legkeményebb harcai. És innen szólt a kivételes színvonalú, a 80-as években a szabadság légkörét sugárzó sok-sok politikai adás, amikben számos egykori és mostani klubrádiós kollégánk részt vett.
Ez a komplexum költözött el 2015-ben innen, és ezt az épületegyüttest igyekeznek most szinte teljesen (két palota és a Bródy Sándor utcai traktus kivételével) a földig rombolni, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megrendelésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gigantikus új kampusza felépüljön.
Erre az egykori Magyar Rádióra emlékeztünk az adásában.
Az Anno Budapestben folytattuk a múlt heti visszaemlékező műsorunkat, melyben azokra a fontos hírességekre emlékeztünk, akik már nincsenek velünk. Alain Delon halála kapcsán jött elő a téma, és olyan sokan telefonáltak a múlt héten, és annyian nem kerültek már sorra, hogy prolongáltuk a vasárnap délutánt: Panxnotded Miklós megint várta a hívásaikat, hogy elmondják neki, kik azok a sztárok, legendák (színészek, zenészek, egyéb hírességek), akikért rajongtak, de már nincsenek közöttünk és fájó a hiányuk.
Mindig a legjobbak mennek el - meg nemcsak a legjobbak, de többnyire azokra emlékezünk gyakran, akiket szerettünk. Akkor is, ha személyesen nem ismertük őket, de sokat jelentettek nekünk valamiért. A művészek ilyen személyek; ha meghalnak, sokan gyászolják őket, és még igazi rajongónak sem kell lenni hozzá.
Nincs egy hete, hogy itt hagyott minket Alain Delon, aki igazi ikon volt, sokan bálványozták. Az elmúlt pár évben sokan mentek el. Az Anno Budapest adásában Panxnotded Miklós várta a hívásaikat, hogy elmondják, kik azok a sztárok, legendák (színészek, zenészek, egyéb hírességek), akikért rajongtak, de már nincsenek köztünk és fájó a hiányuk.
Az Anno Budapest adásában gólyatáborba mentünk. A gólyatáborok eredetileg az ismerkedésről szóltak, a frissen felvett egyetemisták és főiskolások egy lehetőséget kaptak arra, hogy beilleszkedjenek egy közösségbe. A rendezvény önmagában egy gesztus, amikor a csoport befogadja az új érkezőket, ám ehhez meg kell ismernie az új tagokat, nekik pedig a csoport írott és íratlan szabályait, továbbá a hatalmi viszonyokat. Ez a rituálé az állatvilágból eredeztethető. A vidéki táborokban szervezett, vetélkedőkkel és féktelen bulizással megspékelt beavatási rítusok jó esetben nem mentek túl a jó ízlés határán, és nem a megalázásról szóltak, de bizony voltak olyanok, amik igen, általában ilyenkor kerülnek be a hírekbe a hasonló rendezvények, és emiatt lehet olyan túlkompenzáció, amilyen a 2024-es műegyetemi tábor előírásában is szerepel, ahová tilos alkoholt, hajtógázas dezodort, ollót, körömcsipeszt óvszert vinni. Önöknek milyen emlékeik vannak a gólyatáborokról?
