„Köszönjük
A lényeg

Az Alkotmánybíróság szerint maradhat a szolidaritási hozzájárulás

25/10/2024 17:19

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Lőrincz Csaba

A fővárosi önkormányzat tavaly óta pereskedik az Államkincstárral, az ügy az Alkotmánybíróság előtt kötött ki, ahol ma döntés született.

A főbb pontokban elutasította az önkormányzati szolidaritási hozzájárulásról szóló indítványokat az Alkotmánybíróság, ami azt jelenti, hogy ez a lényegében adóként működő intézmény része marad a jogrendszernek és az önkormányzati finanszírozási politikának. Az AB határozatát a fővárosi önkormányzat úgy értelmezi, hogy az több ponton is nekik adott igazat és azt tervezik, hogy a határozat indoklását felhasználják a Magyar Államkincstárral szembeni perükben.

"Igazat adott az AB a fővárosnak abban, hogy a Magyar Államkincstárnak a fővárost ügyfélként kezelő hatósági eljárásban kellett volna megállapítania az önkormányzatot érintő elvonás mértékét, amellyel szemben adott a jogorvoslat lehetősége. Ez különösen fontos annak tükrében, hogy az AB szerint a szolidaritási hozzájárulás összegének megállapítása során meg kellett volna vizsgálni, hogy az nem lehetetleníti-e el az önkormányzatot a feladatai ellátásában. Márpedig az AB az Állami Számvevőszék független jelentéséből azt a következtetést is levonta, hogy a főváros költségvetési gazdálkodása az utóbbi években egyre inkább elnehezült, a szolidaritási hozzájárulás mértéke mégis tovább emelkedett. Sőt, az AB abban is a fővárosnak adott igazat, hogy ha az állam több hozzájárulást von el a fővárostól, mint amennyi támogatást ad, magyarán ha az önkormányzat nettó befizetővé válik, akkor az ellentétes lehet az európai Önkormányzati Chartában és az Alaptörvényben biztosított önkormányzati autonómiával" – írta a főpolgármester Facebookon.