„Köszönjük
A lényeg

Izrael célzott rakétatámadásokat hajtott végre Irán ellen

26/10/2024 06:45

| Szerző: Klubrádió

Célzott légicsapásokat hajtott végre Izrael katonai célpontok ellen Iránban, helyi idő szerint hajnali fél 3 és 5 óra között – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.

Izrael tájékoztatása szerint befejezte az iráni katonai célpontok elleni csapásokat, és minden repülőgépe biztonságban hazatért – közli összegzésében a BBC.

Korábban Izrael azt mondta, hogy "pontos csapásokat mértek katonai célpontokra” Iránban, miközben Teheránban robbanások hallatszottak.

Az izraeli hadsereg (IDF) szerint a csapások válaszul történtek „az iráni rezsim hónapok óta tartó folyamatos támadásaira”, és arra, hogy október 1-jén iráni rakéták sorozata csapódott be Izraelbe.

Az iráni fővárostól nyugatra és délnyugatra fekvő katonai támaszpontok voltak a célpontok az ország Forradalmi Gárdájához közel álló iráni hírügynökség szerint.

Az iráni állami média egyelőre tagadja, hogy a támadások valódi károkat okoztak volna – mondta Bahman Kalbasi a BBC perzsa nyelvű műsorában.

Az Egyesült Államokat előzetesen tájékoztatták a csapásokról, de a Pentagon szerint nem vettek részt a műveletben.