A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Az énekes és zeneszerző 80 éves volt. Számos műve közt jegyezte az Isten véled édes Piroskám című dalt.
A Jobbik elnöke egy interjúban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azon nyilatkozatára reagált, amiben Márki-Zay újévi köszöntőjében azt mondta, hogy "a Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre, de a fiatalok, akik most csatlakoztak az ellenzékhez, ők kormánykritikusok”.
A volt államtitkárnak felfüggesztették a mentelmi jogát, miután több rendbeli korrupcióval gyanúsították meg. Bár Völner rendszeresen fogadott el kenőpénzt a végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől, az ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség megelégedett azzal, hogy tavaly decemberben gyanúsítottként kihallgatta a képviselőt – írja a Népszava.
2429 új fertőzöttet találtak, meghalt 83 beteg.
Egy nap alatt egymillió új koronavírus-fertőzöttet találtak az Egyesült Államokban, ami új globális rekordnak számít – írja a brit Guardian.
A huszonhárom megyei jogú város együttesen több tíz milliárd forinttal kevesebbel gazdálkodhat, mint 2021-ben.
A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy január 1-től 2030 végéig Kádár Andrea Beatrixet nevezték ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elnökévé.
Késsel megsebesítettek egy nőt egy 9. kerületi hotelben, a feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök a helyszínen elfogták.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből kiderül, hogy a szeptemberi adatok alapján 9,1 százalékkal volt magasabb a bruttó és a nettó átlagkereset, mint egy évvel korábban.
Kötelezte a kormány a bankokat, hogy egyenszövegben tájékoztassák az ügyfeleiket, hogy a kormánynak köszönhetik a jelzáloghitelek kamatainak rögzítését, és az intézkedésnek köszönhető "nyereségük" mértékét is.
Az első magyar omikron-megbetegedést regisztráló Neumann Labs közleményt adott ki, melyben tudatta, hogy Magyarországon már két betegnél is kimutatták a koronavírus és az influenza kettős fertőzését, a "fluronát”, amit elsőnek virológusok Izraelben azonosítottak a napokban – írja a 444.hu. Mindkét azonosított magyar fluronás beteg 30 év alatti.