A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Trócsányi László egyetemi tanár, fideszes európai parlamenti képviselő rektori kinevezését kezdeményezi a felsőoktatási intézmény élére a köztársasági elnöknél a református egyház.
Elkezdődött a teljesen feleslegesen elrendelt "háziorvosi hétvége". Teljesen felesleges, hiszen a háziorvosok nagyobb része eddig is oltott, és nem látni azt a tömeget, amely a kormány oltásellenes propagandája ellenére éppen sorba állna oltásért, valamint az oltópontok most is működnek – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon.
A román egészségügyi miniszter elmondta, hogy azért szükséges ez az intézkedés, mert Romániában gyorsan terjed a koronavírus korábbi vírusváltozatainál sokkal fertőzőbb omikron változata.
A Fidesz szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének bocsánatot kell kérnie az idősektől. A kormánypárt közleményében Márki–Zay Péter sajtótájékoztatójára reagált.
A Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. még jól is járt ezzel a kedvező ajánlattal, mert eredetileg 5,8 miliárdra tervezték a projekt összköltségét, ám a nyílt eljárásban zajlott közbeszerzésen induló egyetlen jelentkező (a ZÁÉV-Market páros) félmilliárddal olcsóbban vállalta el a munkát. A kialkudott összegben benne van a fejlesztési terület előkészítő feltárása és az erőd falainak megtisztítása is.
Az ellenzéki összefogás fel akarja pörgetni az aláírásgyűjtést, ezért szerda délelőtt Jakab Péter kivételével az összes közreműködő párt elnöke részvételével összellenzéki sajtótájékoztatót tartott. Jakab előre egyeztetett vidéki programra hivatkozva nem jelent meg a rendezvényen.
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozást, ami a szexbotrányba is keveredett Borkai Zsolthoz és ügyvédjéhez, Rákosfalvy Zoltánhoz köthető.