Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Atomvillanás jobbról – Kárpáti Iván jegyzete
Az EU-ban jelenleg egyetlen miniszterelnök kel és fekszik az atomháború víziójával, mégpedig Orbán Viktor. Vagy rá szavazol, vagy meghalsz, 2024 májusára erre a letisztult üzenetre egyszerűsödött a politikája.
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.
Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól. Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.
Időjárás – Szénási Sándor jegyzete
Most éppen nem esik, de fog. Aztán egyszerre süt majd a nap, és esik. Az ördög, a felesége, és a családon belüli erőszak.
Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Lenin, dekára – Szénási Sándor jegyzete
25/01/2024 18:01
| Szerző: Szénási Sándor
Lenin újra él. Orosz katonák szovjet zászlókkal vonulnak az ukrán frontra, és az ukránok minél több Lenin-szobrot dobnak szemétre, az orosz nacionalizmus a hanyatt fekvő bronzokat annál inkább ideológiai örökségének érzi.
A Szovjetunió azonban az ismeretes módon megbukott, a koporsóból sugárzó fény addigra régen kialudt, és „vonultán az árnak” – hogy Esterházyt idézzük –, a posztszovjet embereknek el kellett dönteniük, mi lesz a hűlt testtel. Eleinte persze a temetéspártiak voltak többségben, arányosan azzal a hittel, hogy a múlt tényleg múlt, és a jövőnek nincs köze halottakhoz.
A feltámadó szovjet nosztalgia közben jött-ment, a jelcini kaotikus, oligarchisztikus időkben például nyilván jött, de még 2005-ben, a Leveda Center felmérése szerint is az oroszok 51%-a támogatta Lenin eltemetését, 40%-a ellenezte. Az előbbiek aránya 2017-ben 63%- nőtt, ám az idők akkorra már változtak, értsd, Lenin használati értéke komolyan megugrott, főleg a Krím megszállása idején és után, amikor Putyinnak a kommunisták támogatására is szüksége volt. Putyin ez idő tájt ragadtatta magát a nemzetegyesítő megértő szavaira: „Sok ember a saját sorsát Lenin nevével asszociálja, számukra tehát Lenin eltemetése azt jelentené, hogy hamis értékeket imádtak, hamis célokat tűztek maguk elé, és hogy az egész életük hiábavaló volt.”
Az volt, de Putyin azt sejtette, utólag értelemmel tölti fel.
És Lenin újra él. Orosz katonák szovjet zászlókkal vonulnak az ukrán frontra, és az ukránok minél több Lenin-szobrot dobnak szemétre, az orosz nacionalizmus a hanyatt fekvő bronzokat annál inkább ideológiai örökségének érzi. Lenin ma már az orosz birodalom atyjaként fekszik márványágyán, hogy ő azt Szovjetuniónak hívtak, mellékszál, korhoz kötött nyelvi lenyomat.
Még 2007-ben, az Egységes Oroszország (Putyin pártja) két képviselője, Vlagyimir Megyinszkij és Robert Slegel ezt írta: „Lenin különösen ellentmondásos politikai figura, és hazánk fővárosának szívében, egy nekropoliszban tudni őt, rendkívül abszurd. Ez egy nevetséges pogány-nekrofil misszió. Ráadásul Lenin teste már sehol sincs: a szakértők tudják, hogy a testnek csupán tíz százaléka valódi, minden mást már régen eltávolítottak, és pótoltak.”
A képviselők azóta Putyin-kritikusok, a pogány-nekrofil üzlet változatlanul folyik, és – mint látjuk – ehhez tíz százaléknyi Lenin is pont elegendő. A jövő a halottaké.
Szénási Sándor jegyzete a 2024. január 25-i Esti gyorsban hangzott el.
Címlapi fotó: Az utolsó magyarországi Lenin-szobor felállítása 1983-ban Leninvárosban.
