„Klubrádió
Publicisztika
Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete
Publicisztika

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Halász Jánosba – Dési János jegyzete

Diktatúrácska van itt kérem, a parlament ma nem izgalmasabb hely, mint 1981-ben lehetett – s a büfé már akkor is jó volt. Igaz, a rendszerváltás magyar forradalma részben az akkori parlamentből indult, teljesedett ki – amiből persze nem következik, hogy most Halász János nem mondja el harmadszorra vagy negyedszerre ugyanazt a beszédét. Ha már elsőre ennyire bejött.

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Olimpiásdi – Józsa Márta jegyzete

Bőven van még amit tanulnunk Belgrádtól.  Például a héten a fideszes parlamenti többség elfogadta az Egyesült Arab Emírségek kormányával kötött gazdasági együttműködésről szóló megállapodást, amely a rákosrendezői pályaudvar területén megvalósuló úgynevezett mini-Dubaj-beruházást tartalmazza.

Európa és én – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Európa és én – Selmeci János jegyzete

Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Publicisztika

Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete

Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete

Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.

Magyar, Varga, Polt, Rogán − Kárpáti Iván jegyzete

26/03/2024 18:01

| Szerző: Kárpáti Iván

Egy valódi, letagadhatatlan családi dráma bontakozik ki Magyar Péter hangfelvételén és főleg annak hátterében, tehát Rogán mindent elkövet azért, hogy csak ezt lássa a közönség, ne pedig a pillanatot, amikor belenyúlnak az aktákba.

2024. március 26. Esti gyors-részlet (2024.03.26. Kárpáti Iván jegyzete)
02:29
00:00
Ha Magyar Péter nem vág állandóan Varga Judit szavába görcsös igyekezetében, még ütősebb lett volna az anyag − erről majd később −, de így is erős. Három fontos állítás hangzik el: Rogánék belenyúltak a Schadl-Völner-ügy nyomozati anyagaiba, az ügyészek nem mindenben engedtek a nyomásnak, Völner pedig tudta, hogy figyelik, mégis csinálta.

Rogánék kavarását lehetett sejteni, szinte minden a sajtóhoz eljutott infó erre mutatott, most az akkor hivatalban lévő igazságügyi miniszter is megerősítette. Meglepő módon az ügyészi szervezet nem mindenben szolgálta ki a kormányzati akaratot, ahogy Varga sajátosan fogalmaz: „Polt nem ura a helyzetnek”. Ezzel elismerte, hogy Polt Péter akkor lenne „ura a helyzetnek”, ha korlátok nélkül hagyja beleturkálni az aktákba Tóni embereit. Bájos. Hogy Völner miért folytatta a bizniszt, miután szóltak neki, azt nem tudom, vagy teljesen hülye, vagy baromi magabiztos volt.

Ma nem sokkal később Varga Judit posztja is megjelent. Ha igaz, amit annak első felében az őt ért verbális és fizikai bántalmazásokról ír, az megrázó, Magyar Péter szempontjából védhetetlen. Ha azt mondjuk, hogy hazudik, azzal arra az útra lépünk, amit jogvédők évtizedek óta joggal kárhoztatnak, tehát belerugunk az esetleges áldozatba.

Van viszont a végén egy bekezdés, ami Varga, mint egykor magas poszton lévő politikus esetében, azért felvet kétségeket és így szól: „Egy ilyen helyzetben minden emberrel előfordulhat, hogy megfélemlített állapotban olyanokat mond, amiket nem gondol komolyan”. Különös tekintettel arra, hogy utána arról ír, milyen büszke miniszteri idejére és Fidesz-tagságára. Nyilvánvaló, hogy ezt Rogán Antal napi 500 millió forintból működő kommunikációs gyára elviszi ebbe az irányba, tehát a társadalom széles rétegei nem a súlyos politikai, sőt jogi oldalát fogják látni a történetnek – bármi is jelenjen meg a folytatásban –, hanem egy család valódi kudarcát, tönkrement életét.

Ettől még a hivatali visszaélés gyanúja felmerülhet Rogánék csapatával kapcsolatban, ahogy a minősített adattal való visszaélés is, amiért szóltak Völnernek. Csak legyen, aki ezt kihámozza ebből.

Kárpáti Iván jegyzete a 2024. március 26-i Esti gyorsban hangzott el.