Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Orbán Kijevben – Kárpáti Iván jegyzete
2/07/2024 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Az uniós elnökség és az EP-frakció építése már elkerülhetetlenné tette a vizitet, bár nyilván Orbán szívesen kihagyta volna.
Csaknem 2 és fél évvel Oroszország Ukrajnát ért agressziójának kezdete után megérkezett Kijevbe Orbán Viktor is. Tényleg jobb később, mint soha. Az uniós elnökség és az EP-frakció építése elkerülhetetlenné tette a vizitet, bár nyilván Orbán szívesen kihagyta volna.
Hogy jön ide az Európai Parlament? Hát úgy, hogy a hírek szerint többen azért ódzkodnak egy csapatba kerülni a magyar miniszterelnök pártjával, mert az még az európai szélsőjobb köreiben sem mindenkinek oké, ahogy Orbán Vlagyimir Putyin érdekeit képviseli saját szövetségeseivel szemben.
A kijevi sajtótájékoztatón elhangzottak alapján kihozták a kínos szituációból a legtöbbet. Nem sokat, de ez a realitás. Az orbáni retorikában unalomig ismételt tűzszünetről nyilván Zelenszkij elmondta a tárgyalóasztalnál, hogy az egyet jelentene a kapitulációval, semmi másra nem lenne jó, mint arra, hogy az oroszok rendezzék soraikat, még jobban beássák magukat a megszállt területeken, majd újult erővel folytassák szomszédunk ostromát.
Mindezt abból gondolom, hogy erről Orbán csak annyit mondott a nyilvánosság előtt, hogy nagyon hálás volt Zelenszkijnek az ezzel kapcsolatosan adott őszinte válaszáért. Kellett valami pozitív üzenet is, tehát bejelentették, hogy tárgyalnak a nemzetiségi oktatásról és körvonalazódik egy új államközi megállapodás is. Nagyjából ennyi.
Most sem derült ki, hogy a moszkvai politika ismeretében Orbán Viktor hogyan gondolja a tűzszünetet és mire alapozza, hogy Oroszország értelmezhető tárgyalási alapot jelentő ajánlattal állna elő. Talán egyszer elárulják Szijjártó Péternek, ha már ennyit pedálozik Moszkvában.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. július 2-i adásában hangzott el.