Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Videorodeo – Szénási Sándor jegyzete
Mint egy FSZB-tiszt mondta: keresd a nőt, és megvan a kompromat. Mi valahol itt tartunk most. Nők, ellenzék, a hatalmi elit kihívása.
Tények nélküli világ – Kárpáti Iván jegyzete
Mindenki abban hisz, amiben akar, szabadon döntheti el. Egyre kevésbé kiszámítható, hogy egy nyilvánosságra kerülő információ milyen hatást vált ki, így pillanatokon belül elveszti jelentőségét.
Somfai Péter: Meghosszabbítják Bicskéig?
24/10/2023 13:05
| Szerző: Somfai Péter
Ez a mondás lett az orbáni akarnokság, "csakazértisség" verbális szimbóluma. Amelyik kormányzati intézkedést bírálja az ellenzék, vagy bárki más, azt megvalósítják, akár még nagyobb léptékben, mint az eredeti tervben szerepel.
Az a heves megyei falu, ahol gyakran megfordulok, olyan, mint az állatorvosi ló. Nincs olyan alkalom, hogy a buszmegálló melletti boltban ne találkoznék a polcok között tétován nézelődő Délkelet-Ázsiából, vagy Ukrajnából érkezett vendégmunkásokkal, akik a ki tudja, milyen hosszú műszakjuk után ide jönnek bevásárolni. A közeli gombaüzemben robotolnak, miközben a téren életerős helyi ifjabb és idősebb férfiak, asszonyok téblábolnak. Ki sörözéssel csapja agyon az időt, ki csak ücsörög és beszélget tétlenül. Várják a napot, hogy beállhassanak a segélyért várakozók közé a sorba.
A helyiektől tudom, hogy amióta a gombaüzem tulajdonosa felfuttatta a termelést, egyre keményebb munkát követelt a helyben toborzott, többnyire iskolázatlan roma alkalmazottaitól, akiknek elegük lett ebből a monoton munkából, és szép lassan kezdtek felmondani. Előbb ukránokkal pótolták a hiányukat, aztán jöttek az ázsiai vendégmunkások is. A reggeli busszal ma már alig utaznak helyiek a közeli üzembe.
Látszólag másik téma, de valójában azt igazolja, hogy minden, mindennel összefügg. Hétfőn hivatalosan is elkezdődött a 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazás, amelynek szervezői azzal a szándékkal hirdettek programot, hogy rövid és hosszú távon is változásokat, valódi reformdöntéseket kényszerítsenek ki a hatalomból. A civilek korábbi, megannyi hiába való próbálkozása után, a diákok naivan még mindig azt képzelik, hogy ebben az országban bárki erővel, kényszerítéssel bármit elérhet a központi akarattal szemben. De ez nem így van. Még akkor sem, ha a Napnál is világosabban látszik, hogy amiért szót emelnek, az az ország jól felfogott érdeke.
Az oktatási kormányzat úgy tesz, mintha nem tudná, hogy amikor a pedagógusok verik a tamtamot, akkor elsősorban nem a siralmas jövedelmeikről van szó, a tanszabadságért, az iskolai oktatás színvonalának emeléséért harcolnak. Az uniformizált követelmények, az egyen-tankönyvek nem adnak lehetőséget arra, hogy differenciáltan lehessen foglalkozni a kiemelten tehetséges diákokkal és a hátrányokkal küzdőkkel egyaránt. Azt szeretnék, ha a magyar fiatalok tanulási lehetőségeit ne a származásuk, ne a családi körülményeik, hanem a képességeik és a tehetségük alakítsa. Kapjon szabad utat ismét a társadalmi mobilitás.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium is úgy csinál, mintha nem kényszerből tenné, amikor a „magyar munkaerő és a lakosság védelme érdekében” megpróbálja szabályozni a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodását és foglalkoztatását. Kezdetben még csak „fű alatt” adtak ki a legjobb kapcsolatokkal rendelkező NER-közeli vállalkozóknak munkaerő-importra engedélyt, de mára átszakadtak a gátak. Az egyre szaporodó akkumulátorüzemek telepítésekor magyarázatot kellett találni arra, miért kell az építésükhöz, majd később az üzemeltetésükhöz a világ túlsó feléről tízezerszám idehozni embereket, akik pótolni tudják a hazai foglalkoztatók egyre égetőbb munkaerőhiányát.
A propaganda miniszter – a kormány megbízásából – évekkel ezelőtt még vagyonokat költött óriásplakátokra, hogy az ország minden lakója rettegjen a migránsoktól, és megtudja, azok csakis azért jönnek ide, hogy elvegyék a magyar emberek munkáját. Most nagyokat hallgat. Nem kér elnézést, nem mondja, hogy bocsi’, hazudtunk. Nem nyugtat meg senkit, hogy nem a munkánkat, mást akarnak itt az ázsiai vendégmunkások: az otthon maradt családjaik jobb életkörülményei miatt güriznek.
Pedig, ha nem is egyik pillanatról a másikra, volna más megoldás is a hazai munkaerőhiány enyhítésére. Amikor 2010-ben az Orbán-kormány hatalomra került, a kereszténydemokraták kezébe adta az iskolarendszert. A tanintézetekben a világnézeti szempontok kaptak elsőbbséget, aztán az iskolákat is elérte a társadalmi élet minden területén eluralkodott szociális érzéketlenség, s minderre ráadásul leszállították a tankötelezettség korhatárát. Mára oda jutottunk, hogy az ország legelmaradottabb megyéiben milliók tengődnek értelmes munka nélkül, mert idő előtt, tanulatlanul léptek ki a gyermekkorból a felnőtt életbe. Jó esetben primitív segédmunkára alkalmasak, vagy még arra sem. Marad számukra a segély, a családi pótlék, a közmunka.
Ide vezetett, hogy hozzá nem értő, tudatlanságuk miatt kifejezetten káros tanácsadók évekig azt duruzsolták a miniszterelnök fülébe, hogy a hazai iskolarendszer úgy jó, ahogyan van. Nem értelmiségiekre van szüksége az országnak, a szerelősorok mellé beszélő szerszámok, élő automaták kellenek.
Mára a szakképzést is olyan alacsony szintre süllyesztették, hogy az általános alapismeretek hiányán nevelt „szakmunkások” nagyobbik fele a munkahelyén később képtelen lesz az egyre korszerűbb gépek kiszolgálására. Aki mégis jobb az átlagnál, az csomagol és Nyugaton keres jobb megélhetést. Aki marad, segéderő lehet az épülő gyárak külföldi szakemberei mellett.
Az Egységes Diákfrontnak és az aHangnak, a mostani mozgalom szervezőinek, az a céljuk, hogy bevonjanak több mint 200 ezer embert az általuk meghirdetett alternatív népszavazásba, ha már az igazi népszavazásra szánt kérdéseiket a hivatalos választási bizottság korábban elkaszálta. Újra és újra elmondják: ezzel az egésszel csupán azt szeretnék elérni, hogy az iskolarendszer irányítói belássák, rövid és hosszú távon változásokra, valódi reformdöntésekre lenne szükség.
Mire lehet ettől számítani? Ha az oktatás terén kialakult merev kormányzati álláspontot támadják, minden ésszerű változást sürgető javaslatukkal szemben megkeményítik a kormányzat álláspontját. A felcsúti kisvasutat is meg lehet hosszabbítani akár Biatorbágyig, mondta korábban a miniszterelnök. A legfrissebb példa a debreceni nagy beruházás. A helyben lakókkal együtt szinte az egész ország berzenkedik az akkumulátorgyártás ellen? Jó, akkor építenek még tizenhatot szerte az országban.
Mára ez a szemlélet lett az orbáni akarnokság, „csakazértisség” verbális szimbóluma. Évek óta megtapasztalhattuk, amelyik kormányzati intézkedést bírálja az ellenzék, az EU vagy bárki más, azt már csak azért is megvalósítják, akár még nagyobb léptékben, mint az eredeti tervben szerepelt. Jó párszor világosan megmondták, nem érdemes szívóskodni!
Ebben az országban minden olyan, mint a felcsúti kisvasút. Tessék ebből érteni!
