Mi zajlik a mélyben Szlovákiában?
A Hetes stúdióban szó lesz a szlovák társadalom állapotáról, arról, merre is mutat a magyarok iránytűje a kelet-nyugat tengelyen és bemutatjuk egy ukrán hadifogoly megrázó történetét. Hallgassák délután 3-tól!
A Hetes stúdióban szó lesz a szlovák társadalom állapotáról, arról, merre is mutat a magyarok iránytűje a kelet-nyugat tengelyen és bemutatjuk egy ukrán hadifogoly megrázó történetét. Hallgassák délután 3-tól!
Többek között ez is szóba került a május 10-i Ötösben, amikor Kovács Bálint, színházi- és filmes kritikussal beszélgettünk a film és a színház viszonyáról. Előtte két rejtőzködő szerző, Sylvia Plath és Géher István költészetét mutatta be Lázár Júlia, költő, műfordító. A második órában Jankó Judit, művészeti író és pszichológus, valamint Kopacz Hanna, fiatal építész volt Murányi Tünde és Kálid Artúr vendége.
A bon appétit-től az álom szanatóriumig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is megvizsgáltuk, miként mutatkoznak meg a kulturális különbségek a nyelvben; és hogy milyen súlya volt a kimondott szónak az ókori Egyiptomban.
Viták a vitáról: Schlanger Márton, a Republikon Intézet kutatója szerint általánosságban igaz, hogy támogatottsági szempontból mindig fölfelé érdemes vitázni.
A 80 éves Kovács István volt a Klubdélelőtt vendége, mellette szerepelt a műsorban Bolgár György műsorvezető, Fekete Linda a Drága örökösök-sorozat csaposa, Martin József újságíró és Jankovics Marcell özvegye.
Az orosz hekkertámadás ügyében kéne megvizsgálni, milyen károk érték a magyar szuverenitást – mondta a Klubrádiónak Laborc Sándor, az NBH egykori főigazgatója.
A Világhálóban a turistaszezonra hangolódtunk: kínai és orosz utazókról, olimpiára készülő franciákról volt szó.
A Café Péntek vendégei Csernyánszky Judit, Klaniczay János, G. Heller Zsuzsa, AaToth Franyó és Tamás Ervin lesznek.
A 444 olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek nemcsak azt bizonyítják, hogy történtek orosz kibertámadások a magyar külügy rendszere ellen, de azt is, hogy az illetékesek tudtak erről. Ezekkel szembesítették Szijjártó Péter külügyminisztert, aki a riportfilm tanúsága szerint pontosan tudta, hogy milyen dokumentum került a portálhoz – erről beszélt a cikket jegyző Kaufmann Balázs, a 444 újságírója.
Akár visszatér Fico a kormány élére, akár nem, a merénylet oldhat ugyan valamit azon a mély társadalmi megosztottságon, amit Fico a maga hasznára fordított, de az eddigi jelek, a kormánytagok részéről a média címére elhangzott szemrehányások nem biztatóak.
Szepesházi Péter szerint lehet, hogy a hatalom részéről csak teszt volt a Szuverenitásvédelmi Hivatal kérése, hogy ügyvédek tevékenységéről adjon tájékoztatást a kamara.
Balogh Beáta, a SME szlovák napilap főszerkesztője a Klubrádiónak elmondta, a szlovák koalícióból néhányan azonnal az újságírókat vonták felelősségre a Robert Fico ellen elkövetett merénylet ügyében. Szerinte nagyon érződik a szlovák társadalmon a gyűlöletkeltő politikai hangulat. Hozzátette, hogy Zuzana Čaputová államfő és Peter Pellegrini gesztusa a társadalom felé megnyugtató volt. Az újonnan megválasztott elnök azt nyilatkozta, hogy nem szabad több gyűlölettel válaszolni a gyűlöletre.