Afganisztánt nem lehet szuronnyal meghódítani - Hardy Mihály jegyzete

Aligha tévedek, ha azt mondom: az egész világot megrázták a kabuli repülőtéren történt robbantások képei, az értelmetlen pusztítás, a menekülő emberek szorult helyzetével visszaélő gyáva merénylet. Sajnos a drámai képsoroknak vélhetően egészen más üzenete is van, mint az amerikai katonák és az éppen Kabulból elmenekülni próbáló segítőik elleni agresszió. A kabuli káosz alighanem azt is jelenti, hogy a magát iszlám államnak nevező terrorszervezet helyet követel saját magának az amerikai kivonulás utáni afganisztáni berendezkedésben, még ha ez a jelzés több, mint száz ártatlan ember, köztük sok civil halála árán is jut el a tálibokhoz. Az ISIS nyelvén ez azt jelenti, hogy jelen vagyunk és nekünk is adjatok hatalomból. Bármi áron.

Ezt a fajta jelbeszédet pedig nyilvánvalóan megértik azok is, maguk a tálibok, akik egyszer már bebizonyították, hogy a XXI. században is lehet egy szerencsétlen országot középkori módszerekkel és középkori törvények alapján működtetni. Ahol az emberi életnek fikarcnyi értéke sincs, ahol a helyi hadúr szava a döntő, ahol a nőket egyáltalán nem veszik emberszámba, nem tanulhatnak, nem dolgozhatnak, csak a birtokai (értsd: feleségei) a férfiaknak. Ahol tilos az internet, tilos nyilvánosan zenélni, ahol ágyúval lövik szét az embert ábrázoló szobrokat. Ilyen világ vár jövő keddtől Afganisztánra.

Ami igazán elgondolkodtató ebben a húszéves afganisztáni kísérletben, az az, hogy vajon lehet-e egy országot rövid idő alatt kirángatni - akár fegyverek erejével - az évszázados elmaradottságából? Van-e rövidebb és fájdalommentesebb út a modern társadalom irányába, mint a lassú, lépésről lépésre történő fejlődés? Végrehajtható-e az, amit például a népi Kína esetében Mao Ce-tung elnök Nagy Ugrásnak nevezett? Mert a mai Kína, igaz, ami igaz, valóban a világ egyik meghatározó hatalmává nőtte ki magát, de sokkal inkább Teng Hsziao-ping óvatos gazdasági nyitása és nem a kis piros könyvecskét lengető vörösgárdistáknak köszönhetően. És az is igaz, hogy Kína saját maga szenvedte végig a máig vezető utat, nem, vagy csak minimális mértékben külföldi nyomás hatására lett ennyire sikeres. Más kérdés, hogy egy négyezer éves történelmű ország képes túlélni úgyis, ha császárnak vagy éppen pártfőtitkárnak hívják az állam első emberét.

Van más olyan ázsiai ország is, ahol működik ez a recept. Javarészt azonban olyan államok tartoznak ide, mint Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Vietnam vagy Tajvan és bizonyos mértékig talán India is. Nekik sikerült két-három emberöltő alatt a reménytelen szegénységből kilábalni és legalábbis eljutni egyről a kettőre. Európában is vannak olyan államok, ahol a nagy ugrás, pontosabban a nagy menetelés egész jól sikerült és 50-60 év alatt felzárkóztak a földrész éllovasaihoz. Ilyen például Írország vagy Finnország is. Ellentétben az ázsiai fél-diktatúrákkal, nekik sikerült a hagyományos demokrácia körülményei között is komoly gazdasági és társadalmi fejlődést elérni. Olyat, hogy sok más állam csak irigykedve nézhet rájuk. A titok alighanem az alkalmazkodóképességben és a közoktatás magas színvonalában, a nyitott és rugalmas társadalmi berendezkedésben lehet.

Joggal kérdezhetik, hogy mindez hogyan jön Afganisztánhoz és az ottani helyzethez. Nos, talán annyiban, hogy a mostani amerikai kivonulás részben a társadalmi kudarc beismerése. Megkérdezhették volna az oroszokat is, húsz éve a bevonulás előtt, hiszen Moszkvának mindössze tíz évre volt szüksége ahhoz, hogy felismerje, ami nem megy, azt kár erőltetni. Megkérdezhették volna a briteket is, akik már a XIX. század közepén megtapasztalhatták, hogy Afganisztánt nem lehet szuronnyal és fegyverrel meghódítani.

Úgy látszik, hogy vannak kihagyhatatlan lépések egy ország történelmi fejlődésében is. A fegyverekkel végrehajtott politikai doppingolás visszaüt, tele van káros mellékhatásokkal és következményekkel, súlyos működési zavarokhoz vezet. A legtöbb ország nem képes átugrani a saját árnyékát. Nem egy nagy bölcsesség, de most itt tartunk Afganisztán esetében.

Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2021. 08. 28-ai adásában hangzott el.