Aki magyar, velünk bunkóz - Dési János jegyzete

Zsidó vagyok, migráns vagyok, cigány vagyok, filozófus vagyok, meleg vagyok, nő vagyok, szemüveges vagyok, liberális vagyok, nem vágok disznót vagyok, biciklista vagyok. De mindez nem érdekes, mert mindenki valaki. És nem mindenki lehet bennszülött fajmagyar. Már csak azért sem, mert a régi vicc poénja szerint: ilyen állat nincs. De ha mégis van ilyen állat és az éppen én lennék, akkor amilyen az én formám, a fajmagyar, heteroszexuális, keresztyén falusi férfiak csoportjában nyilván a kellemetlenül lábszagú fajmagyarok alcsoportjába tartoznék. Szóval, így sem lenne könnyű.

De kivételesen ne vicceljük el.

Mert hahó, riadó! Hallotta valaki, mit mondott ez az ember? A bennszülöttekről, meg, hogy:

Az a kérdés, hogy a magyarok otthon érezhetik-e magukat a hazájukban.

Az nem fordulhat elő, hogy a többségnek idegennek kell éreznie magát a saját hazájában. Ez mégiscsak a bennszülöttek, vagyis a mi országunk.

A kisebbség tehát nem magyar. A magyar az jó Mészáros Lőrinc, meg nyúljás-pacalos Németh Szilárd és talán egy picit még Kövér László. Ki a magyar, azt mi mondjuk meg. A többiek meg, érezzék magukat megtisztelve, hogy beléjük töröljük a lábunkat.

Nem példátlan az ilyesmi a magyar történelemben. Időről időre szoktak lenni első és másodosztályú frissességű állampolgárok. Ez utóbbiakat a magukat első osztályúaknak tartók időnként jól agyonverik, kirabolják. És akkor egy időre béke és nyugalom szállja meg az első osztályt. Később előfordulnak helycserék. Csak az agyonverés és a rablás konstans viszonylag. 

Most persze olyan a korszellem, hogy szerencsére ritkább az agyonverés. És ez, ne tagadjuk, jelentős fejlődés. Még akkor is, ha a valódi agyonverések is az efféle szóbeli lebunkózásokkal szoktak kezdődni. Aki magyar, velünk bunkóz.

Egy ország az ott élő emberek, népek, nemzetek sokasága. Ha az egyik kényelmes biztonsága gazdagsága fontosabb, mint a másiké, bőrszín, vallás, nyelv és a többi szempontjából, akkor megette a fene az egészet. Akkor az nem haza, hanem egy jókora börtön csak.

Mennyi rekesz, őrhely és dutyi van benne! S Magyarország az egyik legcudarabb?

Ha cigány vagy, nem járhatsz rendes iskolába, nem tanulhatsz tovább – és a polgári közmegegyezés szerint ez így normális. És különben is, te erőszakos vagy, magadnak keresed a bajt. Így jártál. Nyomorult vagy, az is maradsz – és még meg is alázunk, mert a lecsúszástól félő középosztályiak egy része szereti, ha a nevében aláznak, ha megmutathatja fensőbbségét. Börtönt akar, néha cukros kínzással álmodik.

Börtönt. Persze nem mindegy, a rács melyik oldalán állunk. Hiszen ez csak nézőpont kérdése – jegyezte meg az egyszeri majom is az állatkertben. Ráadásul a börtönőr is a börtönben van. Erre vágyunk?

Értem, hogy nem lehet szisszenni minden rasszista, aljas célzásra, mondatra, amely mostanában elhangzik a legfelsőbb köröktől kezdve. Mert akkor fél nap csak sziszegnénk. De ez a mostani megjegyzés bátran megállna a helyét a '40-es évek első felének Magyarországán is. És annak sem lett jó vége.

Apartheid a fiúk álma. Meg hogy legyen ellenség, akit gyűlölni lehet és egyelőre még csak virtuálisan kardélre hányni. Bár, ha egy hadsereg fejlesztésbe fogó zsebdiktátor mond ilyeneket, abból még nagyobb baj is lehet. Nem rémhír ez – terjesszétek.

Dési János jegyzete a 2020. május 18-i Esti gyorsban hangzott el.