Csengey Dénes: Búcsú az ördögtől
19/02/2023 19:22
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Csengey Dénes Búcsú az ördögtől című esszéjének – eredetileg Tükörfordítás című műsorunkban elhangzott – részleteit hallgathatják meg Egger Géza színművész előadásában.
Még mindig csak 70 esztendős lenne Csengey Dénes, a rendszerváltás lánglelkű író-politikusa, aki 1953 januárjában született és 1991 áprilisában, váratlanul halt meg, a kiéleződő kulturális kétosztatúság talán legpolemikusabb diskurzusainak pillanatában, ezekben való részvételén túl más örökséget kis híján alig hagyva maga után. Szabadon és felelősen gondolkodó vagy arra törekvő mai értelmiségiként mindennél nagyobb felelősségünk azonban, hogy a pontos és adekvát értelmezés segítségével megpróbáljunk helyet találni azoknak a problematikus – ráadásul az ő esetében félbemaradt – emberi életműveknek, amelyek létrejöttük időszakában csakis torzítva tudták tartalmazni mondandójukat, szerzőik mégis közölték azokat.
Elsőként Belső közlés című zenés irodalmi műsorunkban vállalkoztunk Csengey alakjának megidézésére, amikor Tamás Gáspár Miklóst Szegő János kérdezte az adásban, és a műsorban elhangzottak Csengey Dénes Cseh Tamással közösen írott dalai is. A beszélgetésben Tamás Gáspár Miklós hosszasan taglalta Csengey őszinte emberi alakját és jelentékeny közéleti szerepvállalását, ugyanakkor nem tért ki politikai és kulturális tevékenységének arra a mozzanatára, amikor a rendszerváltás után kialakult úgynevezett Nappali hold-vitában az akkor már MDF-es országgyűlési képviselő védelmébe vette Csoóri Sándornak a Hitel című lapban megjelentetett vitatott írását. Kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk, a Tükörfordítás tavalyi adásában ezért ezzel is foglalkoztunk, amikor is Egger Géza színművész olvasta föl Csengey Búcsú az ördögtől című esszéjének részleteit, és az irodalomkritikus Jánossy Lajos segített megvilágítani a szerző pozícióját. A szövegben Csengey az antiszemitának tekinthető Csoóri-értekezés körül kialakult polémia kapcsán az eltérő emlékezeti kultúrák közötti megbékélést igyekszik ösztönözni, ám írása – saját tapasztalatának részlegessége mellett – a jóindulat és az előítéletesség jellegzetes keveredéséről is árulkodik. Bár ebből a feloldhatatlan elegyből utólag se fogjuk tudni szétszálazni az arányokat és igazságot tenni a tulajdonképpeni hangsúlyok terén, hiszen a hajdani gyilkos antiszemitizmus skizofrén jellege éppen a szeretet és a gyűlölet megkülönböztethetetlenségére építette zsigeri alkalmazhatóságát, az egészen biztos, hogy az azóta eltelt egyharmad évszázad távlatából félelemből fakadó ítélkezés helyett kíváncsi figyelemmel tudunk viszonyulni a jelenséghez.
Utólag ugyanis egyrészt láthatjuk, hogy a rendszerváltás utáni szabad médiatérben megjelenő gondolatok se szándékukban, se hatásukban nem képviseltek azonos minőséget a második világháború pusztításaihoz vezető – egyébként föltehetően legnagyobb mértékben a mechanizálás XIX. század végi kritikátlan kultuszára és nem elsősorban a történelmi előítéletekre vagy az aktuális gazdasági rétegződésre támaszkodó – antiszemita korszellemből eredő és azt tápláló megnyilatkozásokkal, ahogy az előzményeik sem voltak éppen azonosak: a rendszerváltás után pont a kibeszélés igényével szólaltak meg azok, akik a múlt legrosszabb hagyományait látták feléledni a tőlük eltérő gondolkodással vagy tapasztalatvilággal rendelkező emberekben és csoportokban; ezek a megnyilatkozások azonban az előítéletek és a félelmek nyomán inkább kiélezték a bizalmatlanságot, erősítve a másik vérmes szándékairól szóló feltételezéseket. Csengey publicisztikáját sokan emellett még nevetségesnek is találták, hiszen a szerző személyes élményének reflektálatlan fejtegetésével a józan mértéken túl kitette magát a közönség ítéletének: Kovács Zoltán és Megyesi Gusztáv pl. Csengey szexuális zavarairól értekeztek a lapban. Csengey így hiába próbálta kifejezni reményét, hogy az általa eltérőnek vélt tapasztalattal közös nyelvet találjon, épp az ellenkező hatást érte el.
Cseh Tamás dala Csengey Dénes dalszövegévelMásrészt – amint Czabán Samu viselkedéskutató is elmondta a Reggeli személy című műsorunk legutóbbi adásában – az előítéletkutatás ma már tudománytalan megállapításnak tartja az ún. "előítéletes személyiségről" szóló korábbi feltételezést; a kutatások új eredményei leleplezik azt a moralizáló struktúrát, amelyben az előítéletmentes emberek állnak szemben a "gonosz, autoriter, fasisztoid" személyiségekkel. Ez pedig fölveti, hogy amikor szembetalálkozunk egy ilyen megnyilatkozással, megbélyegezni akarjuk-e – ami voltaképpen a saját előítéleteink pillanatnyi állásáról s a tanult kódjainkhoz való ragaszkodásról tanúskodik –, vagy az értelmezés segítségével elhelyezzük abban a kontextusban, amelyet – bármennyire szerencsétlenül – magyarázni kívánt. Ezt annál is inkább megtehetjük, mert az emberi életutak és személyiségek általában összetettebbek annál, mint aminek befogadását az elítélő reakció megengedheti: ha pl. Csoórit kizárólag a zavaros és az előítéleteit másokra kivetítő állításai alapján akarnánk megítélni, nem vehetnék tudomást arról a verséről, amelyben a magyar költészetben páratlanul nyíltan jeleníti meg Auschwitz megtörténtének tényét, és melyet eredetileg szintén a Tükörfordítás ezzel foglalkozó adásában hallhattak. Ennek megfelelően valószínűleg nincs más célravezető megoldás, mint a közös örökség részeiként földolgozni a lakosság valamennyi rétegének élményvilágát, a politikai ítéletek mögött megbúvó összetett egyéni lélektani képletek, ill. az adott kor és közeg rendelkezésére álló ismeretek és diszkurzív keretek fölismerésével.
Az esszérészlet a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg.
