Gáli József: Címszavak egy önéletrajzi lexikonból
13/05/2020 17:16
| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió
A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Gáli József két önéletrajzi karcolatát hallgathatják meg Kornis Mihály író előadásában.
A Belső közlés műsora többször foglalkozott az elfeledett Gáli József művével és személyével. Először az író özvegye, Balla Margit grafikus, festő, tanár volt vendégünk, majd Kornis Mihály olvasta föl prózája legemlékezetesebb elemeit, végül pedig a Klubrádió tavaly őszi adománygyűjtő hetén készült adásunkban is fölidézte két vendégünk, hiszen amilyen elfeledett Gáli a közönség számára, olyannyira bevésődött hajdani ismerősei emlékezetébe. Egyik novelláját már itt, a Klubrádió honlapján is bemutattuk, amelyben Angyal Istvánnal, a későbbi Tűzoltó utcai felkelőparancsnokkal, ’56-os szabadságharcossal való megismerkedését írta le.
A mától itt is meghallgatható két önéletrajzi jellegű karcolata a Címszavak egy önéletrajzi lexikonból című kis szószedetéből származik, amelyben groteszknek ható nyíltsággal számolt be élete korántsem könnyen elviselhető eseményeiről: arról, ahogyan a felnőtt férfiban kamaszfia rádióhallgatása fölidézi gyerekkori háborús emlékeit, valamint arról, milyen váratlan élmények érhették a gyerek túlélőket – a koncentrációs táborból végre felszabadulva – még a visszaúton is.
A karcolatok a hangsávok melletti lejátszás gombokra kattintva hallgathatók meg.
Az önéletrajzi tárcák írott változata:
Címszavak egy önéletrajzi lexikonból
EMLÉK: Megbízhatatlan, kedved szerint alakítható gondolati vagy ösztöneidben lerakódott képlékeny anyag. Elemei valóságosak, de mozgatójuk az
EMLÉKEZÉS, mely függ időjárástól, napszaktól, szónoklatoktól, gyomornedveid helyzetétől, agyműködéstől stb. Például: recseg a rádió, furcsa füttyjelek, hörgő búgások és robbanások szolgáltatnak kísérőzenét egy idegen nyelven vartyogó hang monoton zsolozsmájához. Egy-egy értelmes törmelékszó is eljut hozzád – a zongora alatt kucorogsz indián wigwamodban. London… a tegnap olvasott Dickens-regény. Hol is recseg a rádió? Otthon, apád dolgozószobájában, harminchárom esztendővel ezelőtt, vagy most, a másik szobában, ahol kisebbik fiad keres valami jó vad beatmuzsikát? Összerezzensz a zongora alatt apád hangjára, mely wigwamodba is behatol: meg fogunk dögleni! Anyád arca ég. Riadtan felébredsz és megígéred, hogy többé nem fogsz bepisilni. Azután újra ég anyád arca, de nem álmodban már, hanem a jelenben: huszonöt esztendővel ezelőtt. Ügyetlen asszony. Az égő gyorsforralóra önti a spirituszt. Nem csavarja le a lángot, mely azután óriásira nőve az arcába kap. Ideges, mert a zsúfolt lakásba, ahová több más családdal összeköltöztettek titeket, látogató érkezik. Egy detektív. Azért jön, hogy elvigyen téged. Koholt híreket terjesztesz a borbélyüzletben, ahová naponta ellátogatsz, mert tizennégy éves kamaszszerelemmel imádod Mancikát, a manikűröslányt. Hallod, ahogy hencegsz; nem kell félni a légiriadótól. Mit bombáznának itt a repülőgépek, és mivel is lőnének a repülőgépekre? Hiszen egy szál légvédelmi ágyú sincs ebben a kis porfészekben. Egy vendég feláll, és képed összeütközésbe kerül a történelemmel. Fekszel otthon a díványon. Anyád teát főzne, de a gyorsforraló felrobban, és a láng megjelöli a homlokát. „Fekélyes” – mondja majd néhány hét múlva a kivagonírozásnál dr. Mengele, és arra küldi, ahol már nemcsak a homlokát éri a láng. Recseg a rádió, a gyerek indiántáncot jár a díványon, te pedig elhatározod, hogy kihívod a rádiószerelőt. Idegesítő ez a recsegés.
SZABADSÁG: Ülsz a vonaton a béke utáni háborút követő béke idején. Nem a zsúfolt vagonokban szorongsz, nincs szükséged a bent ülőkre, eleged van belőlük, eleget tapadtak hátukkal a hátadhoz, böködtek hegyes könyökükkel az oldaladba, amikor összepréselődve feküdtél velük a barakkládákban. Gyászfitogtatóan, némán vagy harsányan nyüzsögnek benn, többen énekelnek, egyik-másik csencsel. Egy szardínia, tíz Pall Mall. Fent ülsz a vonat tetején. Itt sem vagy egyedül, itt is énekelnek, de van, aki elnyúlik a hasán, vagy kényelmesen lefelé lógatja a lábát. Egy szardínia, öt penge, tíz Pall Mall, hallod itt is, de ez másképp hangzik idefenn. Melletted egy nyurga fiatalember. Az orrán keresztül fújja: „A purzicsán egy príma pipadohány…” Mulatságosan futkos az ádámcsutkája. Egyszer csak abbahagyja az éneket. „Most már fix, öcsikém – mondja –, most már tuti…” Aztán feláll, szétvetett lábbal áll, és vígan ordítja a tovarohanó tájnak: – „Megfogtam egy szúnyogot.” – Itt jó. Dehogyis mégy le a vagonba, a büdösbe. A nyurga befejezte a dalt, de még nem ül le, háttal áll a menetiránynak, és számolja a távírópóznákat. – „Egy… kettő… három… hopp!” – És minden második póznánál leguggol, majd felugrik. – „Hopp! – kiáltja –, öt, hat, hopp” – aztán elvéti a számolást. Szűk völgyben halad át a vonat, kis közúti híd ível át a fejetek felett. Hopp! Pontosan a nyakánál szeli le a fejét. Este van. Ülsz a vonat tetején, kevesebben vagytok. Feletted csillagok. Tejút, Göncölszekér. Egy… kettő… három… hopp! A lágerben azt hitted, majd ha szabad leszel, nem látsz többé hullát.
