„Vásároljon
Megbeszéljük...

Márki-Zay: Már megvannak több terület felelősei

13/11/2021 06:04

| Szerző: Klubrádió/szg

Van mintegy 20 szakterület, amelynek egyfajta árnyékkormányként megvan a felelőse. A gazdaság, az elszámoltatás, a külügyek, a belügyek, a rendvédelem, de a sport is ide tartozik – mondta Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki neveket nem említett. A hódmezővásárhelyi polgármester brüsszeli útját értékelve azt mondta, a pártállam építése, az orosz és kínai érdekek kiszolgálása, a bűnözők és „iszlamisták” letelepedési kötvényes behozatala odáig juttatta a Fideszt, hogy az EU-ban nem kívánatos.

2021. november 12. Megbeszéljük / részlet, Márki-Zay Péter (21.11.12.)
32:12
00:00

Megvan-e már a saját csapata? – kérdeztük elsőként Márki-Zay Pétertől, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjétől. Elmondta, egyre többen dolgoznak a kampányban, most építik fel a 106 jelölt kampányát nagyon komoly munkára készülve, egységes arculattal. Részvételt is várnak azoktól, akik ehhez szeretnének csatlakozni, minden körzetbe el kell jutni – tette hozzá.

Már vannak emberek több posztra

Közölte: már most azt lehet mondani, hogy van mintegy 20 szakterület, amelynek egyfajta árnyékkormányként megvan a felelőse. A gazdaság, az elszámoltatás, a külügyek, a belügyek, a rendvédelem, de a sport is oda tartozik, ahol már megtalálták azt az embert, aki koordinálni fogja a választási program (leendő kormányprogram) megfogalmazását, a kommunikációját, aki összegyűjti a már elkészült javaslatokat. Hozzátette: egyre több szakember csatlakozik a különböző pártoktól a kampánycsapathoz, amelynek célja, hogy egy nyelvet beszéljen az ellenzék. Beszélt arról is, hogy ha jó napja van, akkor 5-6 órát alszik.

Hogyan értékeli brüsszeli szereplését?

Ujhelyi István és Kész Zoltán számolta össze, húsz találkozója volt Brüsszelben. Négy nagy pártcsalád frakcióvezetője, hat biztos, ha úgy tetszik, az unió miniszterei szerepeltek a programban. Nagyon hálás, hogy megvolt ez a nyitottság és ilyen fontos emberekkel sikerült érdemben beszélni. Arra a kérdésre, hogy örülnek-e ott az ellenzék összeállásának, úgy válaszolt: így van, azt látta, hogy „nyilván nem a személyes varázsa a meghatározó”, hanem mindenki fontosnak érezte, hogy helyreálljon a demokrácia, a jogállam és az Európai Unió iránti elkötelezettség is Magyarországon (ami a lakosság részéről megvan).

Úgy fogalmazott: nem különbség, hogy Hódmezővásárhelyen a hajléktalanszállón beszélget valakivel, vagy az EU vezetőivel, egy politikusnak alapvető, hogy bele tudjon helyezkedni a másik fél nézőpontjába, mindenkivel értelmesen és adott esetben kedvesen tudjon tárgyalni. Egy hasonló eset volt, amikor Kész Zoltánnal jártak Washingtonban, akkor is visszatérő témák voltak a különböző találkozókon.

 
Márki-Zay Péter és Ujhelyi István Brüsszelben (kép: Facebook)
 
 

Fontos témák

Kitért arra, hogy Magyarországon sokmilliárdos segítséget kell, hogy kapjon az EU-s helyreállítási alapból, de eddig még nem folyósították, mert nagyon komoly aggályok vannak. Ezeket az aggályokat ő se tudja eloszlatni, csak biztatja az EU vezetőit, hogy ez a pénz a magyar polgárokhoz jusson és ne Orbán Viktor családtagjaihoz és barátaihoz, illetve, ami neki polgármesterként különösen fontos, ne fordulhasson elő, hogy a fideszes vezetésű városok kapnak belőle, az ellenzékiek meg nem.

Volt egy másik téma is, a remélt rendszerváltás utáni helyzet. Hangsúlyozta, kell, hogy legyen elszámoltatás, ennek érdekében az Orbán Viktor-féle kinevezetteket le kell váltani, és a „kétharmados, alkotmányellenes törvényeket a lehető leghamarabb meg kell szüntetni”. Ehhez is kérte az uniós politikusok támogatását – közölte. Ebben segít, hogy az ellenzék egy része alkotmányjogászok és volt alkotmánybírók álláspontját követi. Megismételte, hogy a kizárólagos hatalomra törekvés még az orbáni alaptörvény szerint is tilos. Példaként felhozta, hogy nemrég lemondatták a Médiatanács elnökét, hogy aztán a következő kilenc évre is egy fideszes pártkatonát nevezzenek ki. Ez elfogadhatatlan, amit szerinte megérettek az uniós politikusok is.

Hallotta az ellenérveket azzal kapcsolatban, hogy az uniónak a jog leírt betűjéhez kell alkalmazkodnia. Erre úgy reagált: ha akarja, Orbán Viktor módosítja az alkotmányt, a hétvégén is átírják, hogy a következő választás 130 év múlva legyen. Ezt sem lehet elfogadni, akár jóváhagyja a fideszes alkotmánybíróság, akár nem.

Néppárt

Fontosnak nevezte, hogy találkozott a Fidesznek korábban otthont adó Európai Néppárt képviselőivel. Ugyanis ők küldhetnek szimbolikus támogató üzeneteket a magyaroknak arról, hogy most már a konzervatív, jobboldali, kereszténydemokrata embereknek is az ellenzéket kell támogatniuk, mert ott vannak meg ezek az értékek. Márki-Zay szerint a Fidesz oldalán ma már csak a korrupció és a különböző botrányok vannak. Előbbire példaként említette a miniszterelnök vejének OLAF által is csalásnak minősített közvilágítási ügyeit. Hatalmas korrupciós botrányt sejtenek a kínai vakcina beszerzése mögött, a lélegeztetőgép-beszerzésnél is, ahol „a magyar emberek életének mentésével szemben is az volt a Fidesz célja, hogy minél többet lophasson”. A pártállam építése, az orosz és kínai érdekek kiszolgálása, a bűnözők és „iszlamisták” letelepedési kötvényes behozatala odáig juttatta a Fideszt, hogy az EU-ban nem kívánatos – jelentette ki. Hozzátette, szerinte Orbán már az egész EU-nak biztonsági kockázatot jelent.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük...
2021. november 12., péntek 16:05
Műsorvezető: Bolgár György