Névtelen kommentek és látható zene
2/04/2021 10:35
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
A rejtőzködéstől a vizualitás erejéig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is megvizsgáltuk, hogyan tud beleolvadni a vizsgált közegbe egy kulturális antropológus.
Az előző adásban Simon Zoltán pszichológus a beavatási szertartások lelki hatásairól beszélt. Kiderült az interjúból, hogy ezek a szokások éppúgy jelen vannak a természeti népeknél, mint a modern társadalmakban. A beavatás célja a legtöbbször az, hogy egy konkrét csoport tagjává válhassunk. Ez azonban megvalósulhat a szertartás nélkül is. Persze csak korlátozott és egészen rendhagyó formában. A Galaxis kalauz 130. epizódjának első interjújában arról volt szó többek között, hogy a kulturális antropológus egyszerre van bent és kint egy közösségben munkája közben. Zörgő Szilvia elmondta, bár ő is volt megfigyelésen külföldi közösségeknél, eddigi fontos munkáit itthon végezte. Az egyik alkalmával egy vallási közösség életébe kapott betekintést. Hat éven át kutatta a tagokat, és a csoport működését. Elmondta, az etikus munka lényege, hogy már az elején közli a csoporttal, hogy miért van jelen, hogy meg fogja őket figyelni. Ez persze – tette hozzá – befolyásolhatja eleinte a vizsgálat eredményét, hiszen a legtöbben másképp kezdenek viselkedni nagyító alatt, de ha elég ideig marad, lehullhatnak az álarcok.
Ahogy az az interjúból kiderült, nem feltétlenül azzal válhatunk a legkevésbé feltűnővé, ha úgy teszünk, mintha ott sem lennénk. Azonban abban semmi különleges nincs, hogy néha igenis vágyunk rá, hogy meghúzzuk magunkat, és ne szúrjunk szemet a körülöttünk lévőknek. Hogy ennek mi lehet az oka, és ha már sikerült elrejtőznünk, az milyen tulajdonságainkat hívhatja életre, erről beszélgettünk Kaposi Kálmánnal. Pszichológus szakértőnk elmondta, a feltűnés mentesség elérésének legfőbb oka a szégyen. A félelem attól, hogy lebukunk, vagy hogy nyilvánosan nem tudjuk képviselni az érdekeinket. Ennek ellenére a probléma megoldására ő sohasem a névnélküli megnyilatkozásokat javasolja, sokkal inkább arra buzdítja a szégyenlősebb embereket, hogy minél gyakrabban adjanak hangot a véleményüknek, gyakorolják a nyilvánosság előtt történő felszólalásokat. Kaposi Kálmán beszélt az anonimitás következményeiről is. Elmondta, amikor úgy érezzük, nem vetül ránk akkora figyelem, hajlamosak leszünk valamennyit engedni a kontrollból, de hogy mennyit az nem csak eset, de személyiség függő is.
Az anonimitás szerencsére a többségből nem vált ki olyan szélsőséges reakciókat, mint mondjuk az Árnyék nélkül főhőséből, aki a tényleges láthatatlansággal valós és átvitt értelemben is elvesztette tükörképét. Nem csak az említett film bizonyítja, de a mindennapi életünkben is tapasztaljuk a vizualizáció „mindenhatóságát”. Amíg egyes velünk történt kényelmetlen szituációkat mulatságos történetként elmesélünk másoknak, addig szívesen lemondanánk arról, hogy az említett helyzetben mások lássanak minket. Habár a kettő között nincs lényegi különbség, úgy tűnik valami még is csak más. László Ferenc elmondta, hogy a vizuális benyomásaink minden más érzékelésünknél erőteljesebben hatnak ránk.
A kulturtörténész hozzátette ez a valósághűséggel van összefüggésben, hogy amit látunk, azt könnyebben hisszük el, mint amit mondanak nekünk. Ezért lehet ránk bizonyos értelemben nagyobb hatással egy film, mint egy könyv.
László Ferenc ugyanakkor azt is elmondta, hogy még a nem vizuális élményeket is vizuálisan éljük meg. Ha egy komolyzenei koncertet hallgatunk, akkor más hatással lesz ránk, ha például ismerjük a borítóját, és látjuk a művész tekintetét, vagy változhat a benyomásunk attól is, hogy a nappalinkban ülve, vagy egy díszes koncertteremben hallgatjuk a muzsikát. Nem tudjuk ezeket az érzetek különválasztani, tette hozzá.
A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
21.03.31. 15:00
Riporter: Tímár Ágnes
