Pokorny Lia a szabadságáért megtanult nemet mondani

Legendásan könnyen megnevettethető a színpadon, ha valamilyen váratlan helyzet adódik, ami vicces is, akkor előadás közben is hahotázásban tör ki a nézők előtt. De ugyanily meg is tud hatódni, sírni is szokott játék közben. Azt szokta mondani, hogy terápiaként használja a színházat, mert ott muszáj őszintének lenni. Találkozik a színpadon egy helyzettel, ami reflektál valamilyen meg nem oldott dologra az életéből, amivel utána foglalkoznia kell.

Azt mondja, szereti, ha a környezetében jól érzik magukat az emberek, szeret adni és ezzel sokan visszaéltek. Bizonyos szituációkban, ahol szeretett embereket, csak azért, hogy ne legyen konfliktus és megmaradjon a barátság, engedett az akaratuknak. Túl sokáig türelmes, néha maga sem veszi észre, hogy elbillent az adok-kapok rendszer. Tudja, hogy azonnal jeleznie kellene, ahogy észreveszi, hogy nem működnek jól a dolgok, de gyávaságból nem meri felvállalni, hogy nem mindig jó fej. Finom célozgatásokba kezd, de általában ezt nem veszik észre. Közben a feszültség egyre gyűlik benne, és egyszer csak robban.  Hálás ezeknek a helyzeteknek, mert rádöbbentették, hogy sokkal nagyobb erő van benne, mint amit magáról gondolt. Rég óta dolgozik azon, hogy nemet tudjon mondani, az elmúlt öt évben egyre határozottabban beleáll az ilyen szituációkba.

Úgy gondolja, az ember abból épít páncélt, amiből a legtöbb van neki, mert az megy a legjobban. Ő alapvetően egy kedves embernek tartja magát, de néha ezt túlzásba viszi és akkor is kedves, ha már nem kellene. Volt, amikor a zárszerelő semmi munkáért pofátlanul magas összeget kért, de ő nem szólt semmit, belement a játszmába és kifizette az összeget. Pontosan tudta, hogy nincs arányban a díj a munkával, de addigra a kedvesség az arcára fagyott, és nem tudta bevállalnia, hogy leveszi ezt a maszkot.

Sokszor mondja, hogy a dolgok okkal történnek, még ha nem is látszódik rögtön, de mindennek haszna van. Még azoknak is hálás, akikkel le kellett zárnia a kapcsolatait. Minden csak addig volt fájdalmas, amíg elhitte, hogy a konfliktus kárt okoz. Ma már tudja, hogy az az illúzió okozza a kárt, ha elhiszi, hogy káros lehet, ha kiáll magáért. Pedig ilyenkor a szabadságáért dolgozik az ember.

Két hozzá közelállót is elvesztett tragikus balesetben. Mindkettő elképesztő veszteség volt, különösen a váratlanság miatt. Éppen ezért azt vallja, gyakorolni kell a dolgok végességét, és erre fel kell készíteni a lelkünket is. Az életet meg kell tanulni még inkább tisztelni – és megélni.

Azt mondja, ilyen sokkos veszteség után az ember elkezdi még jobban félteni a szeretteit. Aztán arra is rájött, hogy el kell engedni a kontrolt, mert nem tud semmit kontrollálni, semmi felett nincs hatalma. Csak tenni kell a dolgunkat, amit az élet ad, abból kell a lehető legjobban kihozni, mert lehet holnap már nem tudjuk megoldani.

Soha nem volt abban biztos, hogy hogyan lesz tovább. Amikor az Új Színházból elment is csak azt tudta, hogy ott nem akar maradni, nem csinál olyat, mit nem szeretne. Most is egy nagy váltás közepén van, az interakció a nézőkkel sokkal jobban izgatja, mint a hagyomány színház készítés. Azt mondja, hosszú ideje jó katona, de nem élte úgy az életét, ahogy szerette volna. Ez nem baj, Csipkerózsika is azért az aki, mert száz évig aludt, az utat nem lehet megspórolni.

Akárcsak a Szavakon túl összes adása, úgy a Pokorny Liával készült beszélgetés is visszanézhető a Klubrádió YouTube-csatornáján. Iratkozzon fel rá, és nem marad le műsorainkról a YouTube-on sem.