2014-ben a közmunkások miatt nyerhetett 2/3-dal a Fidesz
19/10/2021 13:36
| Szerző: Klubrádió
A Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának (KRTK) kutatója, Reizer Balázs munkatársaival azt vizsgálta legújabb kutatásában, hogyan függ össze a közmunka és a Fidesz támogatottsága – írja a Telex.
Közgazdászok egy kutatás keretében megvizsgálták, hogy van-e összefüggés az egyes településeken jelenlévő közmunka és a Fidesz támogatottsága között. Úgy tűnik van, sőt becsléseik szerint a 2014-es választásokon akár 5-6 mandátumot is hozhatott a Fidesznek a közmunka, tehát akár ezen is múlhatott a párt újabb kétharmados győzelme.
A közmunka-programban lévő emberek nem feltétlen meggyőződésből, hanem egyszerűen félnek, hogy még ezt a szerény megélhetésüket is elveszíthetik. Mivel a közmunka nem alanyi jogon jár, hanem az önkormányzatok döntik el, hogy ki lehet közmunkás, így ígéretekkel vagy fenyegetéssel könnyen mozgósíthatók a Fideszre leadott szavazásra. A kutatásból kitűnik, hogy minél több a közmunka egy településen, annál többen szavaznak rájuk.
Mivel azt azonban a kormány dönti el, hogy a települések hány közmunkást vehetnek fel, így a kormány a közmunkás helyek számának variálásával jutalmazhatják, illetve büntethetik a polgármestereket, illetve a településeket a választási eredmények függvényében.