Jakab Ferenc: A deltában 8 féle mutáció van, az omicronban 50
29/11/2021 08:13
| Szerző: Klubrádió
Biztosan meg fog jelenni az új koronavírus variáns, az omikron Magyarországon, mondta Jakab Ferenc virológus. A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője a kormánybarát ATV-ben arra is felhívta a figyelmet, hogy ha időben sikerül lépni, akkor az új variáns nem feltétlenül tud majd tömeges megbetegedéseket okozni.
A nemrég felbukkant új omikron mutációról azt mondta, hogy 50 mutáció történt a vírusban, amiből 32 a tüskefehérjét érinti, ami nagyon sok, ha belegondolunk abba, hogy a delta variánsban összesen 8 mutáció van.
Szerinte meg lehetett jósolni, hogy azokon a területeken fog kialakulni egy ilyen súlyos és több régiót érintő mutáció, ahol alacsony az átoltottság, tehát a vírus tulajdonképpen korlátlanul tud replikálódni. Szerinte fel kell zárkóztatni a fejlődő országokat is, mert amíg náluk azt az átoltottsági szintet nem érjük el, mindig újabb és újabb variánsok fognak megérkezni. A légiközlekedés miatt pedig pillanatok alatt Amerikába és Európába fogják ezeket hozni. (24.hu)