Nem rúgta ki dolgozóit a Lázár által befenyített gyár
22/12/2021 08:30
| Szerző: Klubrádió
Mégsem rúg ki további dolgozókat a makói Continental autóipari tömlővezetékeket gyártó üzeme. Legalábbis egyelőre: 2022 második feléig nem várható átszervezés, közölte az MTI-n keresztül ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.
A gyárban október óta megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet, írták. A gyár így 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. A tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről. Jelezték azt is, hogy sikeres megállapodást kötöttek december elején az új kollektív szerződésről.
Lázár János ennél a gyárnál készített videót, amiben a cégnek felrótta a munkavállalók kizsákmányolását, hogy a kormánytól kapott támogatásokat és adókedvezményeket a cég felvette, de mégis ahelyett, hogy munkát adna, rengeteg embert elbocsátott.
A cég most jelezte, hogy a több mint 1,7 milliárd forint állami támogatást december 15-én visszafizette, annak a visszafizetés napjáig felszámított ügyleti kamatával együtt.
Novemberben 90 dolgozót már elbocsátott a gyár, és év végéig további 140 alkalmazott elküldését tervezték. A Magyarországon 8000 munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, írja a 24.hu.