„Zajlik
A lényeg

Ráomlott egy autóra a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatának vakolata, a felújítást Lázár kaszálta el

2/10/2024 15:03

| Szerző: Klubrádió

Leomlott a vakolat a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatáról, és ráesett egy diák autójára szerdán hajnalban. A középiskola felújítása is azon 270 beruházás között van, amelyet Lázár János építési és közlekedési miniszter függesztett fel.

Az autó jelentősen megrongálódott, a motorháztető behorpadt, közvetlenül mellette pedig járda van, amin diákok is szoktak beszélgetni.

Az esetről a Telexnek a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) Teleki szervezetének szakszervezeti titkára azt mondta: szerencse, hogy éppen senki nem járt arra, mert ha a vakolat a járdára zuhan, akár komolyabb baj is történhetett volna. „Évek óta balesetveszélyes az iskola homlokzata. Több helyen kordonnal van elkerítve és ki van rá írva az omlásveszély. Sajnos itt éppen nem volt. Az autót már csak a történtek után kerítették körbe az iskola dolgozói zárták le a biztosító kérésére, hogy amíg a kárszemle megtörténik, addig maradjon érintetlen a helyszín” – mondta a portálnak Bontovics Ignác.

A gimnázium épületét pályázatból felújították volna vagy tervezték felújítani, ezt Herczeg Zsolt, a körzet fideszes országgyűlési képviselője közölte még 2022 márciusában Facebook-bejegyzésben. „Sikeresen lezajlott a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás. A kivitelező kiválasztásra került, így hamarosan indulhat városunk patinás alma materének komplex felújítása” – írta akkor Herczeg.

Csakhogy Lázár János építési és közlekedési miniszter 2022 májusa óta már több mint 270 beruházást függesztett fel, köztük a mezőtúri gimnázium felújítását is. Ezt bizonyítja az a parlamenti válasz, amelyet Lázár Vadai Ágnes DK-s képviselő „Mi a végleges listája a megpecsételődött sorsú beruházásoknak?” című kérdésére adott. A lista 102. helyén ott a Karcagi Szakképzési Centrum – Teleki Blanka Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium épületeinek teljes felújítása is.