A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
Az esemény során a Nap nagyjából három órán át küldte a töltött részecskéket az űrbe.
2024-ben egy napon tarthatják az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat - közölte Kocsis Máté az Origóval. Ez azt jelentené, hogy az önkormányzati képviselők a mandátumuk lejárta előtt fél évvel mérettetnének meg.
Az ellenzéki frakciók havi támogatása gyakorlatilag megfeleződne (3 milliárddal csökkentené a pénzüket), a két kormánypárti frakció 2 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatna azon törvényjavaslat alapján, amit a Fidesz képviselői jövő héten terjesztenek be. Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető már május végén közölte, hogy az ellenzéki pártoknak is hozzá kell járulniuk legalább annyival a rezsivédelmi alaphoz, mint „amennyivel többe kerülnének a parlamenti frakcióik a következő években”.
Államosítana három kiemelt budapesti közterületet a kormány – értesült a hvg.hu. A Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér most a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, de augusztustól állami tulajdonba kerülne, méghozzá anyagi ellentételezés nélkül. Szeptembertől viszont az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül az V. kerületi önkormányzat ingyenes vagyonkezelésébe adná a négy helyrajzi számon nyilvántartott három teret. Ráadásul mindezt Rogán Antal volt polgármester tárcájának javaslatára.
A Kölcsey Ferenc Gimnázium 24 tanára is csatlakozott a kilátásba helyezett polgári engedetlenséghez – olvasható a Tanítanék Facebook-oldalán.
A tehetősek egyre nagyobb aránya hagyja ott a háború által sújtott Ukrajnát, de Oroszországot is.
A Ryanair légitársaság közleményben jelezte, hogy az extraprofit adó "rablás egy olyan kormánytól, ami teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal". Épp ezért Nagy Mártonnak egy Közgazdaságtan tökfejeknek könyvet, amiből talán megértheti, hogy a koronavírus-járvány miatt a légiközlekedés aligha lehet nyereséges. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a globális szinten is nagyobb recesszióra számítanak az elemzők. A forint szokatlan gyengülését nem tudta megmagyarázni.
Időközi polgármester-választást tartanak Keszthelyen, de csak a fideszes Manninger Jenő neve lesz rajta a szavazólapon. "Nincs is most olyan helyi, aki ki merne állni a fideszes jelölttel szemben. Senki sem akarja kockáztatni a jó hírnevét, az egzisztenciáját" – nyilatkozta a 24.hu-nak Molnár Tibor, a KÉVE nevű helyi szervezet alelnöke, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Zala megyei koordinátora. A döntés azért is nehezen érthető, mert a KÉVE jelöltje legutóbb, 2019-ben 45 százalékot kapott.
Nem támogatta a miniszterelnök fizetésemelését a Párbeszéd. Szabó Tímea, a párbeszéd politikusa szerint 800 milliárdos megszorítócsomag mellett nem indokolt Orbán fizetésemelése.
Elfogadta a parlament azt a salátatörvényt, amely a miniszterelnök hatáskörébe vonta a miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, miniszterelnöki megbízottak illetményét. Így ezentúl nem a köztisztviselői alapilletményhez vagy illetménytáblához kötődik a havi díjazásuk, hanem Orbán Viktor döntéséhez, ők ugyanis „a miniszterelnök által meghatározott mértékű illetményre jogosultak” az elfogadott szabályok szerint. Náluk eltörölték a fizetési plafont, Orbán díjazása is a duplájára nő.
Zrínyi Miklós, Bem József, Tessedik Sámuel, Pollack Mihály és Papadimitriu Athina társaságában Mága Zoltán is szerepel egy történelemkönyben a hazaszeretetet megtestesítő személyiségek között – hívja fel figyelmet a Magyar Hang a Liszt-díjas hegedűművész vasárnapi Facebook-posztjára.
Késsel megszúrta ápolónőjét egy 70 éves, kóros elmeállapotú nő egy miskolci kórházban, közfeladatot ellátó személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emeltek ellene – tájékoztatta a Miskolci Járási Ügyészség kedden az MTI-t. Nemrég a Honvéd Kórházban történt hasonló incidens.