„Köszönjük

Szóból ért az ember - ez az egyik szlogenje a műsornak, arra is utalva, hogy a műsor készítői mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy érthetővé tegyék mindazt, ami a közéletben történik. Hetente kiválasztjuk a legfontosabb eseményeket és megkeressük a legbefolyásosabb szereplőket, hogy szembesítsük őket az ellenérvekkel, azokkal a szempontokkal, amelyek a napi politikai szócsatákban talán meg se hallhatóak.

A Hetes Stúdió adásainak második órája, a Megbeszéljük a hetet hétről hétre a YouTube-csatornánkon is elérhető.

Műsorhoz kapcsolódó cikkeink:

Eszkalálódik-e az iráni konfliktus?
Hetes Stúdió

Eszkalálódik-e az iráni konfliktus?

2020. január 11. 18:14

Trump minapi sajtótájékoztatója után lehiggadhatunk egy darabig, feltehetően nem eszkalálódik az iráni konfliktus, feltehetően békésebb hónapok következnek – nyilatkozta a Klubrádiónak Barbara Slavin, az Atlantic Council egyik igazgatója, a téma szakértője, miután nemzetközi felháborodást váltott ki és káoszt okozott mindaz, ami 5 nappal előtte sűrű egymásutánba történt. Ezzel együtt nem vehetjük készpénznek, ami elhangzott, mert Trump egyrészt kiszámíthatatlan és az ösztöneire, de nem a szakértőira hallgat. Irán felmondta – Amerika után, és Amerika fenyegetésére reagálva – az atomalkut, persze kérdés, hogy ezt mennyire kell komolyan venni, vagy csak fenyegetés volt az ő részéről is – erről pedig Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője nyilatkozott rádiónknak.

Lakner Zoltán: Folytatja a Fidesz a kurkászást az ellenzékiek magánéletében
Hetes Stúdió

Lakner: Folytatja a Fidesz a kurkászást

2019. december 31. 12:18

Az ellenzék különös dolgot csinál – olyat, amihez az elmúlt tíz évben nem szokhattunk hozzá, a Fidesz pedig egyelőre nem találja az ellenszert – mondta Lakner Zoltán politológus 2019-es évértékelőjében. Az elemző szerint az biztosnak tűnik, hogy megpróbálják ellenzéki politikusok, közszereplők életét föltúrni.    

Eléri a magyar kormány, hogy ne figyeljenek rá
Hetes Stúdió

Eléri a magyar kormány, hogy ne figyeljenek rá

2019. december 29. 10:39

Annyit vétózott az Európai Unió közös állásfoglalásainál a magyar kormány, hogy legutóbb már jelezték: figyelmen kívül hagyják az álláspontját. Ha kiesik a Fidesz a Néppártból, elszigetelődhet. De az EU nem váltja le egy ország vezetését sem, ez ellenzéki feladat. Bartha Dánielt, az Euro-Atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány igazgatóját kérdeztük a jövő évi esélyekről.

Matolcsy: Magyarország legyen Európa 5 legjobb országa közt!
Hetes Stúdió

Matolcsy: Magyarország legyen Európa 5 legjobb országa közt!

2019. december 21. 12:00

- Magyarország kerüljön Európa öt legjobb országa közé fejlettségben és életminőségben is.- A nemzetközi közösség fontos alkalmat mulasztott el a klímaválság kezelésében.- Milyen hatással lehetnek a politikára és mennyire terelik el a figyelmet közügyekről a politikai botrányok?- Segíti-e az impeachment Trumpot?Végül megbeszéljük a hét fontosabb eseményeit. Hallgassák szombaton 15:00-től a Hetes Stúdiót!