"A miniszterelnök kolbászai és rezsiszilárd pacaljain edzett magyar közvélemény azért tud olvasni a sorok, vagy inkább pixelek között."

Dacára annak, hogy Orbán hónapok óta ismét vétóval fenyegetőzött Ukrajna EU-s tagfelvétele ellen, most, hogy pénzt kap az igazságügyi reformos trükkjéért, kiszaladt a teremből a szavazás elől. Alakoskodás, meghunyászkodás, árulás, önmegtagadás, törleszkedés, csak folyjék a lé.

Az azonban biztosnak látszik, hogy a Nyugat nem tud, nem is akar annyit adni, ami elegendő Ukrajna győzelméhez. A népnek, akinek ma nagyrészt azért kell háborúznia, mert a Nyugat felé akart fordulni, csak a reményt adhatjuk meg arra, hogy ha majd egyszer elhallgatnak a fegyverek, szabad útjuk lesz a nagy közös Európába.

A porcelán törékenységű forint árfolyamának jót tesz, elköltése növeli majd GDP-t.

Nem örültem őszintén annak, hogy népszavazást is kezdeményeztek az eutanázia kérdésében, mert az emberek önrendelkezési jogairól, érintsen egy kérdés akármennyire kevés embert is, nem a többségnek kell döntenie. De a társadalmi diskurzushoz, az egyéni döntések szabadságáról szóló vitához, sőt annak a kérdésnek a feszegetéséhez, hogy nem kerültek-e túl messzire tőlünk a halottaink, akár még ez is hozzájárulhat, mert többen érezhetik úgy, hogy hozzászólhatnak a vitához.

Meglehetősen szelektív ez az orbáni értelemben vett szuverenitás.

Mostanában sokszor előkerül, hogy lehet-e valamikor legalább kiegyezés, ha nem is béke feltétlenül mondjuk az oroszok és az ukránok vagy a zsidók és a palesztinok között, fideszesek és demokraták, szerbek és horvátok, katolikusok és protestánsok, tuszik és hutuk között – ráadásul a sor még hosszan-hosszan folytatható. A gyors és hirtelen válasz általában az, hogy nem, nem, sohasem.

Nem akkor ismerszik meg a hatalom ereje, amikor dől a lé Brüsszelből vagy Moszkvából és Pekingből, hanem akkor, amikor valamit meg kellene oldani.

Nálunk azt se lehet megjósolni, hogy mi volt 5, vagy 10 évvel ezelőtt, mert minden úgy történt anno, ahogy most a Fidesznek kedvez. Hogy Orbán '89-ben az oroszok hazaküldésével vívta ki a magyar nép szimpátiáját, most meg az oroszok piedesztálra emelésével próbálja ugyanazt elérni.

Hiába a jó cél, a választási törvényt módosítani mégis csak konszenzussal kellene, csakhogy ez a hajó is messzire úszott már azzal, hogy az ellenzék (meg amúgy a jogállamban és demokráciában mélyen hívő választók többsége is) részt vett a Fidesz által a Fideszre szabott választásokon.

A vallásosság, a hit magánügy, mondhatni szent belső meggyőződés. Csak a pojácák és a vallási fanatikusok csinálnak belőle közügyet.

"A képlet tehát emígyen szól a kormány szerint: végy el az ellenzéktől (ez lehet párt, önkormányzat vagy ellenségnek tekintett bármilyen szervezet), egy jókora köteg pénzt, utána egyéb jogcímen még egyszer ennyit vonj el a költségvetéséből is."

Akik őt Európában jobban ismerik, mint mi, nyilván tudják, hogy mennyi az ára Orbán Viktor szuverenitásának.

Az e cikkre adandó válasszal ne fáradjatok: komenista tempó, gyilkosok, brüsszel, buzik. Ennyiből szellemesebb is lehetne. De nem barátocskáim. Ez a pofátlan tempó magyarázat részben arra az elvallástalanodásra, aminek tanúi vagyunk. Dési János jegyzete az Esti gyorsban.

Mindannyian látunk a nemzetközi médiában olyan eseteket, amikor a tájékoztatásunkért is fizetett politikusok válaszolnak a számukra akár nagyon kínos kérdésekre is. Unortodoxiában persze nem is várunk már el ilyeneket.

Sokkal jobban érdekel, hogyan lehet spórolni a karácsonyi menün, hogy Heller Ágnesről az egyik osztrák egyetem épületet nevezett el, vagy az USA Kongresszusából kizártak egy hírhedten hazudozó képviselőt…