Könnyen becsaphatók vagyunk, és már nemigen érdekel sokakat, mi honnan származik; mi az, hogy eredeti; netán hiteles. A van világa ez, az éppen itt van dolgok, a cserélhető, eldobható, áruk, eszközök világa.

Nézegetjük a komoly kiterjedésű mezőt, ismerős pofát látok a végében, hát nem maga a főméltóságos főkormányzó úr tekint a távolba? Ő az bizony, a XX. század kiemelkedő államférfiúja, ahogy az objektivitásáról ismert milliárdos-főigazgató asszony kutatásai föltárták a jelenkor tanulóifjúsága előtt. Igaz, ami igaz, senki sem produkált honunk történetében több véráldozatot, mint Horthy Miklós.

Adjál neki, nálad a kapcsoló, azt csinálsz vele, amit akarsz! Frakciófegyelem.

A magyar társadalom korántsem olyan elutasító a meleg polgártársainkkal, mint amennyire azt a korifeusok szeretnék. Még akkor sem, ha ezek az emberek úgy élnek, ahogy a legtöbben szeretünk.

Az egész történet olyan kerek, mintha furfangos spin doctorok eszelték volna ki, azt megelőzendő, hogy az ügy mégis bíróság elé kerüljön. Az ellenkeresetet majd visszavonják, és az igazgató menesztése után ugyan ki kezdemányezné  hivatalból az új illegális építmény lebontását...? Illiberális win-win helyzet: a kereszt is áll, a jogállam is áll. Az egyik törvénytelen, a másik tehetetlen, – a lényeg az, hogy Menczer Tamás győzzön.  

Az Orbán-vitézek szépen megszerzik a kórházi takarítások, üzemeltetések vagy akár gyógyszebeszerzések könnyen-gyorsan és jól fizető területeit, miközben nincs politikai következménye a tessék három hónap múlva jelentkezni a sorszámért válasznak. Aki elmegy Magyarországról, az adott esetben nemcsak a demokráciát, a minőségibb oktatást, a kiszámíthatóbb polgári létet választja, de azt is, hogy tovább élhet elfogadható egészségi állapotban.

Mi volna ún. "magyar érdek", ha nem ez, csak kijjebb kell mászni kicsit Vladimir Putyin seg.. szóval izé, miniszterelnök úr, fogadja el Meloni ajánlatát, legyen egy picit több barátunk.

Kitűnő orvosaink vannak, nagyszerű egészségügyi szakembereink, akik – ha éppen olyan helyen vannak, ahol eredményt lehet elérni – nagyszerű dolgokat művelnek. A rendszer rossz.

Csang Kaj-sek ma is egy fekete márvány szarkofágban nyugszik, amit majd fél évszázaddal a halála után sem temettek el. (...) Csang ma nem a diktatúra jelképe, hanem az el nem szakadásé, az egyszer majd megvalósuló Nagy-Kína álmáé, ami Pekinget nyugtatja, elringatja, Tajvannak pedig időt nyer.

Most ott tartunk, hogy hálapénz visszaszorítva, orvosbérek megemelve, ami azt eredményezte, hogy az előírt műtétszám után a sebész kezéből kiesik a szike, miért is csinálna még többet, kalap, kabát.

Dési János jegyzetében a 624. számú állami italbolt (közönségesen Kispiszkos talponálló) törzsvendégeinek reakcióit "gyűjtötte össze" Lázár János miniszter esetleges parlamenti visszavonulásáról.

Lassú munkához idő kell, így aztán kaptak a boltok újabb fél év haladékot, addig is lehet gyűjtögetni az újabb káoszt.

A világ kezd rohadtul magányos lenni, Nagy-Brittaniától Japánig, ahol ezt a csontig ható érzést hikikomori-nak hívják, és ők speciel nagyon régen ismerik.

A sarlatán gazdaságpolitika árát mindig velünk, magyar adófizetőkkel fizettetik meg.

A tanár segít: ugye, az csodás, hogy bár csak húsz évvel az első angol pálya után, de az elmaradott Magyarország mégis belevág a vasútba. Hogyan tette? Majd a hallgatást áthidalandó hozzáteszi: porosz tervekkel, ugye, walesi és porosz acéllal, belga gőzmodonyokkal, illetve echte magyar korrupcióval, ami miatt a porosz tervező hamar le is mondott. Viszont, kérdezi a tanár, viszont utána mi jött?

Egyrészt elvárjuk, hogy a mindenható állam oldjon meg mindent, másrészt nem szívesen áldozunk a közös költségekre, hiszen azt valaki majd úgyis ellopja.