A drámában a dac, a düh dolgozik, a diadalt a dráma döbbenete diktálja, a demokrácia dallama dönti a dölyfös diktatúrát, a dinamizmus dübörgése deríti a dermedtséget derűre.

Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.

Mi is nekünk ez a Tusványos? Maga a folytonosság, egy ünnep, kihelyezett péntek reggel, nyilvános élő adás, Kossuth hitvallása, pontosabban a Kossuth adóé, riporterrel, riporteri keresztkérdésekkel.

A tolvaj neve  Orbán és az Orbán-klán: így indult minden, ez volt a genezis, a pártszékház emlékezetes esetével kezdődően, s ez folytatódott és folytatódik mind a mai napig súlyos közpénzekkel, s még súlyosabb eurós milliárdokkal.

Megint elslisszolt egy hét, közeledik a karácsony, ahogy azt teszi az év minden napján, de mit számít az uborkának az ő szezonja, a kánikula – vezetőink vezetik az országot. Megtudattuk, hogy honunk maga a földi paradicsom, hogy Brüsszel négy évre háborús kilátásokat vizionál, ahelyett, hogy a békére koncentrálna és még a marhatenyésztésről is tanulhattunk ezt-azt.

Jézus a beteg gyermekekről azt mondta: "Aki befogad egy ilyen gyermeket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék." (Máté 18,5-6). Fogalmam sincs, mennyi malomkő áll rendelkezésre, s jut-e abból valamennyi fideszes kormánytag és illetékes nyakába, de miután az Orbán-kormány Triesztben épp tengerparti kikötőt vásárolt, tengerből garantáltan lesz elég.

A KÍ Klaksvík focistái félprofik, vagyis van nekik polgári állásuk is. Így aztán nem csoda, hogy felszabadultan rúgták a gólokat a magyar kapuba. A magyar bajnok játékosai ugyanis méltán aggódhattak a nagy tét miatt, hiszen egyéb jövedelem híján elbukhatták a prémiumot, egy tanár fizetésének akár a százszorosát is.

A "Találkozások és kultúrák útkereszteződése" nevű fesztiválra voltam meghívva Kozár Alexandra kulturális újságíróval együtt, hogy egy pódiumbeszélgetés keretében segítsem a közönséget eligazodni az önmagát illiberálisnak becéző maffiaállam neofasiszta útvesztőiben. A program a "Magyarország: ellentmondásos ország Európa szívében; sajtószabadság, jogok, migráció" címet viselte.

Csák János egy minapi televíziós műsorban elmondta, milyennek vizionálja a Zeneakadémia leendő rektorát: az illető legyen világítótorony, olyan valaki, aki állt már a világ nagy színpadain, aki tudja, milyen zsűriben lenni, aki lemezeket adott ki, s aki érezte a rivaldafényt, minthogy ide sztárok kellenek. Magyarországon az utóbbi időben szakmányban lehet valaki egyetemi tanár és rektor úgy, hogy fel sem merül, vajon rendelkezik-e vezető oktatói alkalmassággal.

Biztosak lehetünk benne, hogy nincs olyan kormánypárti politikus, akinek a családjában vagy környezetében ne lenne a többségtől eltérő szexuális orientációjú ember. Ha éppen nem ő maga az. Ám jól látható, hogy ebben a körben a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás felülír minden erkölcsi, érzelmi, emberi szempontot.

Vajon mennyiért tudnak bejutni egy-egy múzeumba a 18 év alatti fiatalok?

Nemzetünk nagyjai, államtitkárok, miniszterek, frakcióvezetők, a legkülönbözőbb intézmények urai hangsúlyozottan utasítják el „a hagyományostól eltérő családmodellnek” még a gondolatát is.

"Követeljük az Alaptörvény kiegészítését: az anya nő, gyerekeket szül és nem főpolgármester, az apa férfi, nem szül gyerekeket és főpolgármester, vagy vő!"

"Azért írok, hogy felfedjek egy hazugságot, felhívjam a figyelmet egy tényre, és az a fő célom, hogy figyelmet kapjak." Ez utóbbit úgy érti Orwell, hogy az írás értelme az, hogy a figyelem felkeltése által kevesebb hazugság legyen a világon. Miért írok az ellenzékről (is)? Mert, akárcsak Orwell, akihez nem mérem magam természetesen, "Mindig valami partizánlétből, igazságtalanságból indulok ki."

Az Orbán-kormány két napon át a sopronbánfalvi, eredetileg pálos, később karmelita kolostorban ülésezik. Nem árt tudni, hogy 1950-ben (!!!) a kolostor templomában egy bizonyos Básti Zoltán nevű festőművész dolgozott, aki a karzat fölött mind a mai napig látható munkájában megjelenítette Szent Mihály arkangyalt, amint a Sztálin arcvonásait viselő ördög felett diadalmaskodik. Csak csendben kérdem: a kihelyezett kormányülés két napja alatt nem jár véletlenül arrafelé egy festőművész?

A kezdetektől nyílt titok volt, hogy Orbán Erdoğánnal játszik össze, ezzel a gesztussal akarja elnyerni a török diktátor jóindulatát és egyben ismét demonstrálni, hogy egy ilyen kis ország is mennyi kellemetlenséget tud okozni a nagyoknak. Az, hogy mindennek az az ára, hogy hátráltatunk egy folyamatot, amely egy nagyobb biztonságra igényt tartó ország és saját szövetségeseink közös érdeke, semmit nem nyomott a latba. Annyit sem, hogy valami plauzibilisebb hazugságot eszkábáljanak össze.