Van egy ország, amit hazavitt egy kisebb család, begyömöszölte a zsebébe, vészhelyzetestül, üzletestűl, támogatásostúl.

Klimatizált hármas metró azért nincs, mert a szerelvényeket muszáj volt az oroszoktól venni, normális hév-szerelvények azért nincsenek, mert a magyar állam visszavonta a nem az oroszok által megnyert tendert.

Csak annyiban érdekes ez az öltözködési rendelet, hogy minden konzervatív diktatúrában akadnak erkölcs-csőszök, akik ilyenkor felhevülnek, eljött az ő idejük. Majd ők megmondják, ki mit hordhat.  Így kezdték a tálibok is, és tessék, milyen szép eredményeket érnek ma már el a divatot illetően.

Mit tesz egy egyre meztelenebb, egyre bizonytalanabb, és ezért egyre dühösebb rendszer, ha elfogytak a szavai, ha már egy tétova "Gyurcsány" jut csak eszébe, alkalomadtán? Nyilván erőt próbál mutatni ott is, ahol nincs.

Pintér Sándor besétál a kormányülésre és közli a főnökével, hogy minden kontroll alatt. Lázár János nyilván szintén ebben a szellemben referál a vasút állapotáról, úgyhogy a Várból nézve minden patent. A valóság megélése marad a mi kiváltságunk.

Mennyivel jobb lesz, ha még az emléke is eltűnik a Magyar Rádiónak, jobb lesz ott a katolikus egyetemnek pazar kampuszt építeni, a hit ereje azért mégiscsak fontosabb a józan észnél, nem igaz?!

"Mi lett volna, ha a felvonuláson az akkumulátorgyár píárosai által megrendelt virágköltemény bámulása mellett a publikum egy része képeket láthatott volna teszem azt a Karmelita előtt tüntető diákokról vagy az ukrajnai menekültekről. Na ugye."

A külföldi hírek között elhangzott, hogy Azerbajdzsán politikai menedékjogot ad az elvesztett választások után Magyarországról elmenekült egykori miniszterelnöknek és családjának, a külügyminiszternek és közeli hozzátartozóinak, köztük egy ismert, de már visszavonult válogatott labdarúgónak.