Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Hiányozni fog Matolcsy – Kárpáti Iván jegyzete
10/09/2024 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Az, hogy a köztársasági elnök egy üres öltöny, szomorú, de nem tragédia. Ha az MNB vezetőjét is a Várból irányítják jövő évtől, akkor az Isten irgalmazzon nekünk, mert a befektetők nem fognak, és nosztalgiával gondolhatunk vissza a 400 forintos euróra.
Matolcsy György unortodox volt és ortodox lett. Ez a mi óriási mázlink. Gazdasági miniszterként látnokoskodott, jegybank elnökként sokáig támogatta a kormányt a gazdaság túlfűtésében, hogy aztán, amikor beüt a baj, ott álljunk letolt gatyában a csalánosban.
Egy ponton elkezdett olyan jegybanki politikát csinálni, ahogy az a tankönyvekben meg van írva. Nem azokban a tankönyvekben, amiket ő ír. Emlékezzünk vissza, 2022-ben 8 hónap alatt a 352-es szintről 434-re szalad az euró-forint árfolyam, centikre voltunk az összeomlástól. Matolcsy ekkor berántotta a féket, egekbe emelte az alapkamatot, tovább lassítva ezzel az amúgy is döglődő gazdaságot, ami nyilván nem tetszett Orbánnak, az ő politikája 10 éven át a folyamatos növekedésen nyugodott. Ez elsősorban nem neki, hanem a világgazdaság szerencsés alakulásának volt köszönhető, ehhez képest még kicsit alul is teljesítettünk. Amióta világossá vált, hogy nem kap újabb ciklus, a jegybankelnök nem csak tettekben, de szavakban is a kormány kritikusa lett. Nem kicsit, nagyon. Megállapításai megalapozottak akkor is, ha elegánsan kerüli saját bűneinek felemlegetését. Kötcse óta újra beindult a találgatás, ki követheti őt jövő tavasszal. A legvalószínűbb forgatókönyv jelenleg az, hogy Varga Mihály költözik az MNB székházba, Nagy Márton pedig kap egy szuperminisztériumot. A pénzügyminiszter erre röviden annyit reagált ma, hogy mindig mindenen el kell gondolkodni. Orbán Viktort ismerve a végén lehet, hogy húz egy olyat, amire senki nem gondolt. Bárhogy is lesz, komoly gondok lehetnek.
A jegybank függetlenségét nem véletlenül találták ki és alkalmazzák szerte a világban. Vezetőjének autonómiáján és döntési szabadságán sok múlik. Az, hogy a köztársasági elnök egy üres öltöny, szomorú, de nem tragédia. Ha az MNB vezetőjét is a Várból irányítják jövő évtől, akkor az Isten irgalmazzon nekünk, mert a befektetők nem fognak és nosztalgiával gondolhatunk vissza a 400 forintos euróra.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2024. szeptember 10-i adásában hangzott el.