„A természet tárháza kimeríthetetlen, csak ott kell lenni és megörökíteni”

Potyó Imre több kategóriában is kiemelkedett, így az alkonyati fényekben őrködő békát ábrázoló fotója 2., egy leveleket elfogyasztó bolharákot bemutató képe 3., egy fénylő szentjánosbogár röpképét ábrázoló fotója pedig 3. helyezést ért el.

Misztikus, a természetet szürkületkor és éjszaka bemutató képeit nézegetve szinte egy másik világban érezhetjük magunkat. És tényleg más világ ez, a szabad szemnek szinte láthatatlan, de legalábbis kell hozzá egy olyan ember szeme, aki pontosan tudja, mit keres, hogyan férhet a közelébe és legfőképpen, hogyan mutassa meg.

Képeinek alanyai olyan élőlények, akik kevésbé ismertek a nagyközönség számára. Különböző ugróvillásokat láthatunk, olyan egy milliméteres élőlényeket, amelyek az avar felszínén rohangálnak és lebontják a szerves anyagokat, valamint ezerlábúakat, álskorpiókat, bolharákokat a patakban. A bolharákok például a leveleket bontják le, tehát amikor a patakokba hullott őszi, szép színes levelek eltűnnek és csak az erezet marad meg, akkor tudhatjuk, hogy ott bolharákok dolgoznak.

Általában az emberek félnek attól, amit nem ismernek, ezért is fontos a természetfotózás – mondja Potyó Imre –, hogy a különböző formákat, jelenségeket megismertessék a laikusokkal, mert amit megismernek, az iránt elkezdenek érdeklődni, sőt, meg is szerethetik. És ha megszeretik, abból az következik, hogy védeni is fogják. Fontos küldetése a természetfotósoknak, hogy ne csak a fióknak fotózzanak – neki is ez a célja, hogy olyan élőlényeket hozzon elő a sötétből és az avarból, a tuskók alól, amelyektől lehet, hogy féltünk, undorodtunk, de egy művészi képpel el lehet érni, hogy máshogy nézzünk rájuk.

Bár Potyó Imre munkája nem igényli annyira, hogy a fotós elrejtse magát, azért az apró ízeltlábúak sem közömbösek, ha megzavarják őket. Egy icipici ugróvillás húsz perc alatt mászik át egy levélen, neki fogalma sincs, hogy ott van a fotós a nagy objektívjeivel, viszont ha véletlenül erőteljesen megmozdítjuk a levelet, akkor akár tíz centit is képes elpattanni, ami az egy milliméteres jószág szempontjából annak felel meg, mintha mi helyből felugranánk a Gellért-hegyre. Ha viszont megfelelően közelítünk hozzájuk, láthatatlanok maradunk.

Potyó Imre 2015-ben volt igazán beleszerelmesedve az éjszakába, csak sötétben is mozgott, mert ebben a napszakban olyan bámulatos univerzum tárul fel a szeme előtt, ami nappal nem létezik. Egy fotós életében viszont – ahogy általában is – nagyon fontos, hogy megújuljon, fejlődjön. „Az éjszaka egyes élőlényeit már megfotóztam” – mondja a természetfotós. Azonkívül pedig az ember megcsömörlik, hogy éveken keresztül koromsötétben járja a völgyeket. „Vágyunk egy kis fényre, és a nappalban is rengeteg téma van.” Épp ezért most próbálja kombinálni a kettőt, amihez halszemoptikát vásárolt, amely 180 fokban képezi le a világot, és új utakat nyit meg. A technika pedig a fotós barátja, olyan egészen vékony kis objektívek jönnek ki újabban, amelyek például bedughatók egy tücsöklyukba, de akár egy keréknyomba is, így közelebb kerülhetünk a néhány centis vízállásban a különböző ebihalakhoz, lárvákhoz.

A keréknyomban élő ebihalakkal másféle tapasztalatai is vannak a természetfotósnak. Potyó Imre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságán dolgozik a Börzsönyben, Királyréten, ahol a környekén kora tavasszal találtak egy keréknyomot, amely telis-tele volt erdei és gyepi békapetecsomókkal. A sok esőnek hála meg is telt minden vízzel, ám ahogy teltek-múltak a hetek, minden kiszáradt. Ekkor kezdtek el aggódni a piciny ebihalakért, úgyhogy egy kolléganőjével együtt kitalálták, hogy egy közeli patakból elkezdenek vizet hordani a keréknyomba, hogy fenntartsák a „paradicsomi” állapotokat. Hónapokon keresztül heti ötször negyven liter vízzel táplálták a keréknyomot, és nagy örömükre június környékén a kis ebihalak békává alakultak és kiugráltak, így sikeresen zárták a mentőakciót. Külföldön vannak olyan megoldások, hogy egy tartálykocsit raknak az ilyen veszélyeztetett, kiszáradóban lévő vízállásokba, és abból csöpögtetik a vizet. Természetesen rengeteg jó kép is készült a hetek, hónapok alatt az ebihalakról. Különböző vízi makrogerinctelenek, vízi bogarak is élnek, lárvák is fejlődnek az ilyen helyeken, illetve a kis ugróvillások is sétálgatnak a víz felszínén, alattuk pedig az ebihalakkal hihetetlenül jó kompozíciót mutatnak. „A természet tárháza kimeríthetetlen, csak ott kell lenni és megörökíteni” – vallja a természetfotós.

Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Potyó Imre

 

 

És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.