Azt gondolja, hogy jó sofőr?
22/04/2021 12:45
| Szerző: Klubrádió/K.K.
Meglehetősen nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy egy gépkocsivezető pontosan meg tudja ítélni, milyen távolságból követheti az előző autót. A KRESZ szabálya nem túl konkrét.
Az egyik legnehezebb feladat a közúti közlekedésben a megfelelő követési távolság megválasztása. A KRESZ annyit tartalmaz, hogy megfelelő a távolság, ha akkor is meg tudunk még állni, ha az előttünk lévő hirtelen fékez. No de ki tudja azt megmondani, hogy sikerült volna megállni, vagy sem? Egyes országokban ennél azért konkrétabb helyi szabályokat alkottak – jegyezte meg Pető Attila „kreszprofesszor” az Élőben a városból című műsor állandó szakértő vendége.
Az oktatók azért tudnak adni tanácsokat a gyakorlott vezetőknek is, hiszen a tapasztalatokból indulnak ki. Az egyik ilyen, hogy figyeljük a sebességünket, és 10 kilométerenként 1 személygépkocsi férjen be elénk. Tehát ha tízzel megyünk, akkor 1, ha hússzal, akkor 2, ha 30 kilométer per órával, akkor 3, és így tovább. Ez a városi közlekedésben érvényes. Nagyobb sebességnél az úgynevezett 2 másodperces szabály lehet irányadó. Mondjuk ha elhalad egy villanyoszlop, vagy más jó észlelhető tárgy mellett az előttünk közlekedő, és mi 2 másodperc múlva érünk oda, vagy azután, akkor a követési távolság rendben van. Ennek gyakorlásában segítenek néhány autópályán úrburkolati jelek is, ugyanis nyilakat festenek az aszfaltra egymástól megfelelő távolságra, ha azokból kettőt látunk egyszerre az előző és a mi autónk között, akkor biztonságosan haladunk. Megjegyzendő, hogy modern autókban már léteznek olyan berendezések, amelyek jelzik a távolságot a vezetőnek. Még mielőtt ő cselekedni, már lassítják az autót, szükség esetén növelik a fékerőt, így küszöbölik ki az esetleges ügyetlenkedést.
Pető Attila arról is beszélt, hogy fontos a fékezés technikája is, ami a vezetőn múlik, és nem egyszerű megtanulni, nagy gyakorlat kell hozzá. Kezdőknek azt tudják tanácsolni az oktatók, hogy tartsanak biztonságos követési távolságot, illetve a föltétlenül szükségesnél nagyobbat is. Persze ez is okozhat konfliktust, mert ugye, ha ez ember lemarad, óvatosabb a többieknél, akkor óhatatlanul is be fognak vágni elé. Ez pedig egy idő után idegesítő lehet. Itt jön be az igazi aranyszabály: időben kell elindulni, hogy ne kelljen sietni. Aki nem akar rohanni, azt kevésbe fogja felizgatni, ha más autósok vakmerőbben, idegesítőbben viselkednek az úton.
Ha megvan a jogosítvány, az még önmagában kevés
Fontos lenne felkészülniük a gépjárművezetőknek a váratlan helyzetekre, amire lenne is mód, de valahogy nem divat. Léteznek vezetéstechnikai centrumok, amelyekben trénerek segítségével, irányításával lehet kipróbálni sokféle veszélyes szituációt. Székely Gyula, a Vezetéstechnikai Képzési Központ – már nyugdíjas – vezetője az elméletről beszélt a műsorban. „Tilosat soha, a kötelezőt mindig, olykor még a megengedettet sem” – szól a rövid összefoglalás. Néhány példával: piros lámpánál sosem megyünk át a kereszteződésen, ha jobbra jelzi a tábla a kötelező haladási irányt, akkor arra megyünk, ha 70 kilométer per óra a megengedett sebesség, de ömlik az eső, akkor nem megyünk hetvennel.
A következő: aki bizonytalan, esetleg fél, az ne üljön autóba. A tréner szerint sokan nagyon nehezen bátorodnak fel a jogosítvány megszerzése után, ilyenkor fordul elő, hogy mások egyszerűen letolják az útról őket. A "bátrak" meg azt nem tudják, hogy 100 kilométeres sebességnél majdnem 28 métert tesz meg az autó egyetlen másodperc alatt, 150-nél ez már 41 méter fölött van normál körülmények között. Ezért kellenek, kellenének a tréningek. A tapasztalat szerint a tréningen részt vevők először meglepődnek, aztán magabiztosabbak lesznek, nő bennük a defenzivitás. Több tanpálya is van, az akkor még Gerhard Berger híres autóversenyző nevét viselő vezetéstechnikai centrumot 1998-ban nyitották meg a Hungaroring területén. Ott szereztünk tapasztalatokat.
Üljön be! Indulunk
Először is kap az ember egy kis rádiót, ezen keresztül mondja el tréner, hogy mi a feladat, mi a teendő, tehát nincs arról szó, hogy valaki beülne a vezető mellé. Ugyanúgy egyedül van, mint általában, Magyarországon ugyanis jellemzően egy ember használ egy autót. Ami az első meglepetést okozza, az a csúszós lejtő. El kell indulni a dombról, 30-40 kilométeres sebességnél belebikázni a fékbe, kormányzás nélkül. Ez a műanyaggal burkolt, fellocsolt útszakasz a jeges út körülményeit mutatja meg, ahol nincs mit tenni. Csak a fizika működik, az meg könyörtelenül betartja a saját törvényeit. Megcsúszik a kocsi, arra megy, amerre akar, a kormányzással csak romlik a helyzet, indul esetleg a pörgés, vészesen közeledik a kanyar, még vészesebben a szalagkorlát, már látszik a fal, és az autó az istennek se lassul, nincs is rajta fék… Az út két szélén persze speciális burkolat van, ami biztonságosan megfog, a falat vízfüggöny helyettesíti, ha belefutunk, akkor sem lehet semmi bajunk, s persze az autónknak sem. (Mellesleg kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy ezen jégdombon buszokkal, teherautókkal is le kell jönniük valakiknek.) Levezetésnek, megnyugtatásként egész bójasort kerülgetünk, itt rájövünk, hogy mégis lehet irányítani, sőt fékezni is ezt a járgányt.
A következő sokkot a rántópad okozza. Ráhajtunk a kijelölt útszakaszra, majd egy gép kirántja oldalra a kocsink hátulját, nem tudni, hogy jobbra, vagy balra, kormánymozdulatokkal persze egyenesbe lehet hozni, csak nem elsőre-másodikra. Az elején szinte senkinek sem sikerül elkerülnie a falnak csapódást. Nyilván ez is vízfal, szóval fussunk neki még egyszer. A bemutató tréning vége egy háziverseny a szlalompályán. Na itt aztán van minden, és mérik az időt. Bójasorral indulunk, de ezek változó távolságra vannak egymástól. Egy szabály van: nem kerülhet a két kerék közé egy bója sem, oldalról szabad egy kicsit megkoccolni, az nem hiba. Egyszer csak ömleni kezd a víz, mint a legvadabb nyári zápor, olyan, közben nyomni kell a gázt, bár alig látunk valamit. Iszonyú éles kanyar jön, pár méter alatt négyszer kell váltani, hogy haladjunk, de ne fullasszuk le a motort, a kormányt őrült módon kell pörgetni, közben erősen fogni, de a jobb kéz a váltót kezeli, járnak a lábak is szaporán. A nagy pocsolya jön, ami úgy megfog, hogy majdnem lefejeli az ember a szélvédőt, aztán felúszik az autó, még egyszer a kedves bójasor (Amit talán közben átrendeztek?), nyomni-nyomni a gázt… S végre itt a cél. Amit itt biztonságosan el lehet érni. Közúton, tapasztalatok nélkül óriási a kockázat. Ez egy veszélyes üzem.
A témával foglalkozó műsorunkat a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI: Máthé Zoltán.
2021.04.07. 13:00
Műsorvezető: Fábián László
