Ha nem lettek volna ’56 hősei, Orbán ma a budapesti Lenin Egyetemen tanítana marxizmust
29/09/2024 18:14
| Szerző: Csernyánszky Judit/Klubrádió
Biztos, hogy nem nevezhetők normálisnak a magyar-orosz kapcsolatok, benne az a makacsság, amivel a magyar kormány ragaszkodik az orosz energiától való függőséghez.Politikai oka van? Prémiumot kap a magyar kormány a kapcsolat fenntartásáért cserébe? Ezekről is beszélt a Klubrádiónak Vlagymir Milov volt orosz energiaügyi miniszterhelyettes.
A hazájából elmenekülni kényszerült Vlagyimir Milov volt orosz energiaügyi miniszterhelyettessel beszélgetett a Hetes Stúdióban Csernyánszky Judit riporter. Milovot még 2002 májusában Mihail Kaszjanov kormányfő nevezte ki a posztra, októberben viszont már le is mondott. Onnantól kezdve sodródott az ellenzékkel, független energiastratégiai intézetet hozott létre, kezdeményezője volt az ellenzéki Szolidarnoszty demokratikus mozgalomnak, de dolgozott Oroszország energiapolitikájának megreformálásán is, javaslatokat téve a Gazpromnak, de az ország vezetője, Vlagyimir Putyin lesöpörte az asztalról a terveit. A Kreml előtt meggyilkolt Borisz Nyemcov ellenzéki politikus barátja volt, akivel igazi néppártot szeretett volna létrehozni. Ezután, 2016-tól Alekszej Navalnij elnökjelölt kampánycsapatának tagja lett, s a putyini korrupció leleplezésén is dolgozott. Putyin Ukrajna elleni háborújakor önkéntes száműzetésbe vonult, jelenleg Litvániában él, és folytatja a Diktátorokkal ölelkezünk című podcast programját.
*
Csernyánszky Judit: Magyarország – az egyeztetett uniós energiapolitika ellenére – kitart az orosz energia mellett. S nemhogy függetlenebbek lennénk, az orosz-ukrán háború óta még jobban függünk az orosz energiaszállításoktól. Mit gondol, mi fűti a Putyin-Orbán barátságot?
Vlagyimir Milov: Nyomozzuk, mi is állhat az orbáni-putyini barátság hátterében, egyelőre nincs rá válaszunk, de az biztos, hogy normálisnak nem nevezhetők a magyar-orosz kapcsolatok. A magyar kormány túl sok kockázatot vállal. Hiába van kapcsolata több tranzitútvonallal, gyakorlatilag majdnem mindegyiken keresztül orosz gáz és orosz olaj szállítása zajlik. A térségben óriási a geopolitikai feszültség, ezért egyre több kihívással kell szembesülnie a magyar kormánynak is. Többek között azzal, folytatódik-e az Ukrajnán keresztül történő orosz energiaszállítás. Mert joggal és logikusan felvetődik a kérdés, hogy a Putyin által két és fél éve kirobbantott háború óta miért szállítja Oroszország és Ukrajna még mindig ebben a formában az orosz olajat és a gázt? Nem is lehetne ennél kockázatosabb dolog egy ország számára, mint Ukrajnán keresztül lebonyolítani az ilyen ügyleteket.
Cs.J.: Ezzel azt akarja mondani, hogy akár le is állhat, le is állíthatják az orosz energiaszállítást ezen a folyosón?
V.M.: Szerintem elég nagy a kockázata annak, hogy ez a bizonyos tranzitútvonal előbb-utóbb le fog állni. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az ukránok vagy az oroszok döntenek a Barátság vezetéken történő szállítás leállításáról. És az sem elképzelhetetlen, aminek már most is a szemtanúi vagyunk, hogy az oroszok fokozatosan verik szét Ukrajna infrastruktúráját. Így akár a Barátság is a háború áldozatául eshet. Egy normális ország már rég leállította volna, és sok normális meg is tette, mert kiszámíthatatlan a háborús helyzet és kiszámíthatatlanok az oroszok is. Már rég diverzifikálni kellett volna az energiabeszerzéseket a magyar kormánynak. Már rég ki kellett volna dolgozni alternatív megoldásokat, alternatív beszerzési forrásokat. Az a makacsság, amit a magyar kormány ebben a kérdésben tanúsít, egyáltalán nem tekinthető normális viselkedésnek. Arra azonban mindenképpen számítania kellene, hogy bármikor bekövetkezhet a szállítás leállítása, ami felett a magyar kormány egyáltalán nem fog tudni kontrollt gyakorolni. Nagyon sok spekuláció látott napvilágot arról, miért ragaszkodik a magyar kormány az oroszokhoz. Politikai oka van? Nagy valószínűséggel korrupciós ügyek állhatnak mögötte. Hallani, hogy prémiumot kap a magyar kormány a kapcsolat fenntartásáért cserébe, de ezt bizonyítani nem tudom. A nemzetközi médiában olvasni ilyen feltételezéseket. S ha megnézi a szomszédos országokat, illetve a többi közép-kelet-európai államot, normálisan kezelték a helyzetet, és nem voltak hajlandók kockáztatni. Már rég megoldották az alternatív beszerzési források kérdését.
Cs.J.: Ha a háború aspektusából közelítünk a kérdéshez, akkor ön szerint milyen következményei lesznek ennek a szoros orosz-magyar barátságnak?
V.M.: Nézze, erre csak azt tudom mondani, hogy épp a háború miatt, a Nyugattal való dacolás miatt, előbb vagy utóbb biztosan leállítják az energiaszállításokat Magyarországra. Ez csupán idő kérdése. Ha a magyar kormány nem képes tudomásul venni a kifejezetten kockázatos helyzetet, amibe belemanőverezte magát, akkor súlyos árat fog fizetni ezért a kapcsolatért. Nem átvitt, hanem a szó szoros értelmében. Minél tovább halogatja meghozni a döntést, annál súlyosabbak lesznek a következmények. Látjuk, hogy a háború nap mint nap miként válik egyre brutálisabbá. Hogy az ukrán infrastruktúra óriási károkat szenved el. Ezért Ukrajna is egyre elszántabb, hogy az Európába vezető orosz energiaszállítási útvonalakat felszámolja. S a nemzetközi közösség is egyre szigorúbb és több szankciót vet ki az oroszokra, még ha például az EU kivételes engedményt is tett a magyar kormány számára az alternatív beszerzési lehetőségek kidolgozásában. Minden jel arra utal – legalábbis az én meglátásom szerint –, hogy 2025-ig bekövetkezik az Ukrajnán keresztül történő orosz energiaszállítás leállítása.
Cs.J.: Magyarország igencsak nagy bajba kerül!
V.M.: De még mennyire! Szóval én csak azt tudom javasolni a magyar kormánynak, hogy a többi európai államhoz hasonlóan lépjen, de gyorsan! Minél hamarabb meghozza a döntést az orosz energiától való leválásról, annál kisebb lesz a kár. Most, azonnal kell cselekedni, nem később! Elkerülhetetlen a kockázatvállalás így is.
Cs.J.: A másik megfejthetetlen kérdés a naiv kívülálló számára, hogy működnek-e a szankciók? Mert látszólag – és ezt halljuk itthon, de Putyintól is, hogy az orosz gazdaság az egyre szigorodó szankciók ellenére is – köszöni szépen megvan. A dolgok rendben mennek tovább, mint eddig is.
V.M.: Nem, az orosz gazdaság nagyon nagy bajban van. Bármit is hallanak ennek az ellenkezőjéről, az a Kreml dezinformációs propagandájának a része. Ugyan valóban sok szakértő és a média egy része is kétségbe vonja ezt. De hibát követnek el. Kettőt is. Egyrészt a problémát leszűkítő gazdasági mutatók alapján – mint például a GDP-növekedésből – vonják le ezt a következtetést tévesen, amit maga Putyin is gerjeszt. Merthogy azt hallják, hogy a 3-4 százalékos növekedésből mi más is következhetne, ugyebár? Márpedig az orosz gazdaság növekedése rohamos tempóban kezdett el zuhanni. Még az orosz központi bank is 0,5-1 százalékos GDP-t prognosztizál a következő ciklusra. Az elmúlt hónapokban jelentősen lelassult a gazdaság, és ezzel együtt visszaütnek rá a szankciók. Kettő: eszméletlenül sok pénzt ölnek az orosz hadseregbe, a katonai gépezetbe. A korábbi gyakorlattal ellentétben a Kreml két dologra összpontosít: átcsoportosítani minden extra forrást a hadsereghez és közben fűteni a gazdaságot. Mintha minden jól menne.
Cs.J.: Akkor mi félre vagyunk vezetve. [S ekkor Milov átküldte a nemzeti bank legfrissebb jelentését, amit, amit persze a médiában mi is nyomon követhettünk.]
V.M.: Mára gyakorlatilag felélték a tartalékokat. Amikor 2022 februárjában belevágtak a háborúba, akkor a nemzeti bank likviditása, az úgynevezett cash and go, amit a hadseregre szántak, 30 hónapra volt elegendő. Nos, ebből körülbelül 4 hónap van még hátra. Nemcsak a szankciók hatnak, de elapadtak a külföldi pénzforrásaik is. Mert ugyan Kínának és Ázsiának úgy általában több energiát ad el, de nyomott, csaknem féláron. S miután a pénzeket a hadseregbe ölik, az infláció kezd elszabadulni. A lakossági áruk és szolgáltatások jelentősen csökkennek. Az import zuhan, nincs utánpótlása. A kritikus és létfontosságú nyersanyagimport, a technológia importjának a megszűnése okán a belső termelés is jelentősen lelassult. Másfél hete tartott sajtótájékoztatót az orosz központi bank elnöke, aki maga is megerősítette, hogy a termelési kapacitások 100 százalékon vannak, nincs mód a bővülésre. A kereslet messze meghaladja a kínálatot, és a lakossági tartalékok felélése az infláció jelentős növekedésével folyamatban van. 19 százalékra kellett emelni a központi irányadó kamatot, és ezzel Oroszország a legrosszabb mutatót produkáló 15 ország közé „küzdötte fel’ magát. A szankciók következményei egyértelműek. Argentínával, Libanonnal és Törökországgal kerültünk egy csoportba. Az irányadó kamat miatt a hitelkamatok 25-30 százaléknál és afölött járnak, ami ellehetetleníti a fejlődést. És most csak a felszínt kapargatom, mert ennél még súlyosabb a helyzet, amiről a nyugati média gyakran mást ír.
Cs.J.: Ehhez képest Putyinól azt halljuk, a háború folytatódik, sőt, még nagyobb erőbedobással, és fel vannak készülve, berendezkedtek a hosszú távú harcra
V.M.: Dehogyis. Nem lesz képes ezt a háborút sokáig folytatni. A cash tartalékok olyannyira leapadtak, hogy fél évre sem lesznek elegendőek a háború finanszírozásához. Mindemellett nem kis mértékű adóemelést is végrehajtott január elsején a büdzsébevételek növelésére, ami hosszútávon bénítja az üzleti aktivitást és a befektetéseket. Ugyan most valamelyest fel van töltve a költségvetés, de a forrásaik nem végtelenek. Egyet tudok érteni számos szakértővel és az ukrán katonai hírszerzés vezetőjével, Kirilo Budánovval, aki a múlt héten tartott beszédében elmondta, hogy a 2025-ös év nagyon kritikus, igazi kihívás lesz Oroszország számára. Több tényező fogja egyszerre legyengíteni az orosz gazdaságot, a katonai és a humánerőforrásokat, az ipari kapacitásokat. A sort hosszasan folytathatnám. Putyin azzal lesz kénytelen szembesülni, hogy nem tudja a végtelenségig húzni a háborút.
Cs.J.: Ezek nagyon bíztató fejlemények. Jó hírek. De mielőtt befejeznénk a beszélgetést, mondja el a maga történetét. Hogy került Litvániába? Mi történt magával az utóbbi időben?
V.M.: Soha nem terveztem, hogy elhagyom Oroszországot. De amikor az azóta meggyilkolt Alekszej Navalnij felépülve Németországból visszatért Oroszországba 2021-ben, és letartóztatták, akkor mégiscsak úgy döntöttem, elhagyom a hazámat. Akkor a környezetemben a barátaim is óriási rendőrségi nyomás alá kerültek, legalább húsz rendőr figyelte minden lépésemet, nyolc év börtönbüntetésre ítéltek a Putyin elleni szervezkedés miatt, és ekkor egyszerűen vállalhatatlanná vált a maradásom, az emigrálás mellett döntöttem. Én és a barátaim mind nagyon hálásak lehetünk Litvániának, hogy befogadott minket és biztonságban érezhetjük magunkat, és persze egyszer még vissza fogunk térni. Egyébként nem tartom magam emigránsnak. Ez most csak az ideiglenes tartózkodási helyem. Vissza fogok térni, amikor normalizálódik a helyzet, mert építeni akarom a többiekkel együtt az orosz demokráciát. Új politikai életet akarunk teremteni. Nagyon aktívak vagyunk mindannyian a közösségi hálón, podcasteket készítünk, tartjuk a kapcsolatot a Telegramon keresztül is. Azt is tudjuk, hogy Oroszországban számítanak ránk, mert milliók követik ezeket a műsorokat és a megszólalásainkat. Egészen biztos vagyok abban, hogy hamarosan visszatérünk, hogy egy jobb Oroszországot építhessünk magunknak.
Az Orbán Balázs által megfogalmazott párhuzamra ’56 és a Zelenszkij ukrán elnöktől elvárt viselkedés közt, Milov így reagált: [Mivel ezt a kérdést a riporter utólag tette fel a napi aktualitásokhoz is igazodva, erre Milov csak írásban tudod válaszolni, mert épp a reptérre tartott akkor.]
V.M.: Egyáltalán nem értem, mi értelme van Orbán kijelentésének. 1956 hősei milliókat inspiráltak szabadságharcra a volt kommunista blokk országaiban, ami végül a kommunizmus bukásához vezetett Európa-szerte 1989-1991-ig. Az igaz, hogy harminc évbe tellett, és sok áldozattal járt, de ellenállás nélkül ez nem következett volna be. Ha még kommunizmus lenne, abban az esetben Orbán valószínűleg a budapesti Lenin Egyetemen marxizmust tanítana, és azt szorgalmazná, hogy nem kell ellenállni az orosz agressziónak.
A beszélgetést a szöveg elején a lejátszóra kattintva hallgathatja meg!
2024. szeptember 28., szombat 16.00
riporter: Csernyánszky Judit
