Spiró és Hatos Adyról, a soha meg nem születő modern Magyarország szimbólumáről

Spiró György úgy kezdte, hogy általában a költők és írók azért írnak, mert a műveikben akarnak megnyilvánulni. Ha valaki belekerül az iskolai tankönyvekbe, az négy-öt verset jelent tőle, amit a szerkesztők úgy választhatnak ki, ahogy csak akarnak. Az író azt mondta, egy olyan sokrétű költőnél, mint Ady Endre így pont elveszik a lényeg. Megjegyezte, szerencsésnek érzi magát, mert annak idején olyan magyartanára volt középiskolában, aki nem tankönyvből, hanem Ady-kötetekből, és fél éven át tanította nekik a költőt.

Szerinte pont az a baj, hogy Ady nem népszerű, sose volt az. Az író úgy véli, hogy a korában is bizonyos körökben volt csak elismert.  Spiró ráadásul azt tapasztalja, hogy a líra mint műfaj, jó ideje kiveszett nálunk, "nem értik a gyerekek". Az elmúlt huszönöt-harminc évben mindig kudarcot vallott, amikor lírikust tanított az egyetemen. A fiatalok nem tehetnek róla, hogy nem értik, ez nem a tanítás hibája, speciális lelkület kell hozzá – mondta. Éppen ezért most sem akart sokat beszélni Adyról, inkább a 2500 oldalas prózakötetéből hozott szemelvényeket. Szerinte ugyanis Ady személyiségének  megértése ma egyáltalán nincs jelen a kultúrában, éppen ezért választott tőle prózát, mert ahhoz nem kell szeretni a személyiségét, vagy megérteni a verseit.

Spiró szerint minden társadalomban van egy-két tisztán látó ember, ők lesznek a mérce, a többiek meg szenvednek, hogy hozzájuk mérik őket, de ez így igazságos. Amit Ady meglátott, túlment mindenfajta szokványos ideán és ideológián. Világosabban látott, mint a legvilágosabb elmék, azt, hogy milyen folyamatok zajlanak a magyar társadalomban, és ezt megírta. Cikkei tehát nem a túlfejlett énről szólnak – ami a lírához azonban nélkülözhetetlen. Reméli, hogy lesz még olyan korszak, amikor ez újra érthető lesz – tette hozzá Spiró.

Arról is beszélt, szomorúnak tartja, hogy a forradalmi, drámai, szókimondó Adyt nem tanítják. Szerinte a szellemét úgy lehet tovább adni, ahogy ő is most próbálja az idézetek által.

Annak kapcsán is, hogy a költőt a 2018-ban indult fideszes-szélsőjobbos kultúrharc során kvázi nemzetárulónak is minősítették, Hatos Pál megjegyezte, szerinte minden tilalom jót tesz Adynak. Úgy véli, minden megnyilvánulás, ami az életművét akár elhallgatással, vagy direkt támadással illeti, csak tovább élteti Ady művészetét, hiszen bemutatja, hogy mennyire aktuális. Úgy fogalmazott, nemcsak a több tucat verse biztosítja neki az örökéletet, hanem az utánozhatatlan „adys magatartás”, az „adys dac” is. Ő az a költő, aki egyszerre mozgósítja a magyar múltról szóló meglehetősen ellentmondásos nemesi képet, másrészt mégis csak szimbóluma annak a modern Magyarországnak, amely mindig csak megszületni akar, de sohasem születik meg.

Úgy véli, annak ellenére, hogy manapság keveset olvasnak az emberek, Ady neve mindig zászló lesz, jelkép marad. Már saját korában is, és az utána következő nemzedékek sorában is annyira fontos referencia pont volt a közéleti, irodalmi, és művészeti gondolkodás számára, hogy egyszerűen nem tud meghalni.

Azt is mondja, hogy Adyt a köztudat, a márványtáblák, az utca elnevezések, mint az egyik legnagyobb magyar költőt tartják számon, de termékeny publicista életmű is az övé.

Spiró György egy 1910-ben, a Nyugatban megjelent, A tanárok dolga című írásából olvasott fel egy részletet, amit Hatos Pál különösen aktuálisnak érzett. Úgy fogalmazott, hogy minden sora igaz, és látszik, hogy mindig is volt egy adott strukturális jellemzője a diákság és tanárság kapcsolatának, és a tanári létnek. Azt gondolja, hogy bizonyos értelemben marginális lét volt akkor is, és ha a száz évvel ezelőtti tanári fizetés polgári jólétet tudott is biztosítani, mégis benne volt a lázadás potenciája a tanárokban. Ady kitűnően felismerte, hogy a szabadság üzenete hatalmas erővel tud újra és újra mozgósítani.

Hatos szerint Ady a húszas évek végére valóban túlnőtt a költői státuszon, és a magyarság szimbólummá vált. ő jelentette azt a nemzedéki lázadást, amely régóta készülődött. Úgy véli, Ady népszerűsége annak az ambivalenciának is köszönhető, hogy ott van egy nyelv, ami kicsit profetikus, patetikus, veretes, de ott van a tartalom, amely forradalmian lázadó. Ennek az ellentmondásnak az örökösei lehetünk mi.

Bár jelenleg Ady- és költészetapály van, reméli, hogy az unokái is fogják olvasni. Úgy gondolja Ady mélyen benne van a mai magyar köztudatban, és mint egy fel nem robbant bomba, újra működésbe hozható.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!