Sterczer Hilda: Ma már tudja, nem kell minden csúcsot meghódítani

Azt mondja, a férje halála után a gyász ellenére is harmonikusnak, boldognak tudta magát érezni. Hiszen hegymászókén tudta, hogy az élet milyen törékeny és bármikor véget érhet. Tisztában volt vele, hogy a veszteség után két lehetősége van: beledöglik vagy túléli, és ő nem az, aki beledöglik. Szerinte úgy lehetett túlélni ezt a borzasztó fájdalmat, hogy mellé tette, a jó és fontos dolgokat, amiért érdemes élni.

Azt mondja, régebben tipikusan úgy gondolkodott, mint egy hegymászó: ha megtett húsz kilométert, legközelebb huszonötöt akar menni. Szeretett célokat kitűzni maga elé, de amikor elérte őket, nem igazán tudott azoknak örülni, mert már azonnal a következő kihívást kereste. Két év gyász után a Balaton partján érezte azt először, hogy megpihenhet és örülhet annak, ami van, nem kell minden csúcsot meghódítani. Azt meséli, kisgyermekkorától nem volt önbizalma, mindig azt érezte, ő nem elég, nem tud kellően teljesíteni. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor rádöbbent ezeket az elvárásokat ő támasztja saját magával szemben, így akár le is teheti ezeket.

Hegymászóként számtalanszor megtapasztalta, hogy a hegyen minden rendben van, lent van a zűrzavar. Ha az ember ennek fényében szemléli a világot és önmagát, meglátja, mi az élet valódi része, és mindaz, ami itt annyira fontosnak tűnik az mennyire eltörpül a természet erőéhez képest.

Azt meséli, akkor értette meg, hogyan lehet előnyt kovácsolni a kudarcból is, amikor a Makalu nevű hegyen pár méterrel a csúcs elérése előtt feladta a mászást, és nem ment tovább. Tudja, hogy a saját gondolatai gátolták, mivel az indulás előtt a táborban megnézték az Everest című katasztrófafilmet, ahol mindenki meghal, aki felmászik a csúcsra. Az agyában az a kép élt, hogy meg fog halni, és ezt a sémát harmadannyi oxigénnel már ott nem tudta felülírni. Makalu neki annak a szimbóluma lett, hogy soha ne adjuk fel, nem a társadalmi elvárásoknak kell megfelelni, hanem a ránk szabott feladatot kell követni. Azt mondja, mindenkinek megvan a saját Makaluja, és azt kell megmásznia.

Ma már hálás mindenért, ami megtörtént, mert nem ott lenne, ahol most van.  Nem tudja, mi lett volna, ha nem így alakul, de abban biztos, hogy nem tudott volna így kiteljesedni, megmaradt volna egy támogatói szerepben. A személyiségének azon része, ami egy önálló független rész, így sokkal inkább ki tudott virágozni. Megteremtette magának azt a burkot, amiben a számára fontos értékekkel él együtt egy boldog, szép életet.

YouTube-csatornánkon vissza is nézheti a beszélgetést. Feliratkozott már rá?