Újabb szégyen, újabb arcpír – Dési János jegyzete
28/02/2022 17:28
| Szerző: Dési János/Klubrádió
Mélységes szégyent érzek azok nevében is, akiknek még nem szóltak gazdáik, hogy mást kell már gondolni, így az állami propagandaadókon továbbra is mentegetik a menthetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlan, Oroszország Ukrajna elleni háborúját. És mi ez ahhoz képest, hogy a kormány megtiltotta, hogy Magyarországon keresztül fegyvert szállítson az EU Ukrajnának? Mindenesetre, reménykedésre ad alapot, hogy az agymosás nem ért csontot, sokan, nagyon sokan vannak magyarok, akik akkor is tudják mi a helyes, ha az ellenkezőjét állítják nekik szemforgató uszítómesterek.
Ezekben a percekben nehéz optimistának lennünk, és csak abban reménykedhetünk, hogy a nagyon nagyon vagy a nagyon rossz helyett megúszhatjuk a rosszal is.
És ehhez is még egy hatalmas nagy adag szerencse kell, de bízzunk benne, hogy az őrült zsarnokok ideje lassan mégiscsak lejár, még ha most nagy árat is fizetünk azért a tanulságért, hogy a bonszajdiktátorokat sem szabad hagyni az égig nőni.
Mindenesetre egy jót azért tudok mondani. Hiába az Orbán-rendszer minden ármánykodása, az uszításra költött tíz- és százmilliárdok, a magyarországi közönség tisztességes, és igen nagyszámú része, azonnal a menekülők segítségére sietett. Önkéntesek karavánjai indultak a határra megrakodva segélyekkel, mások lakást, szállást kerítettek, vagy éppen telefonkártyát vettek azoknak, akik kénytelenek voltak most elmenekülni. A szolidaritás és az emberi együttérzés mutatkozott meg – és ezen a képen még azok a kispályások sem sokat rontanak, akik most mindenfelé obégatnak, hogy is van ez.
Ez most még csak az első hullám, és egyáltalán nem becsülöm le mindazt, amit oly sokan tesznek, sőt, csak szólok, hogy az erőket be kell osztani. Eddig lassan félmillió ember hagyta el az otthonát – jó részük elkerülte Magyarországot – és egy jelentős részük valószínűleg akkor sem megy majd vissza, ha talán már lehet. Hosszú távú segítségre kell berendezkedni, s nemzetközi méretekben is végiggondolni a támogatások módját. Ma egy meleg takaró, két konzerv vagy egy telefonkártya is nagyon hasznos lehet – de a következő hetekben, hónapokban ez már kevés lesz. Érdemes előre gondolkozni.
Mindenesetre, reménykedésre ad alapot, hogy az agymosás nem ért csontot, sokan, nagyon sokan vannak, akik akkor is tudják mi a helyes, ha az ellenkezőjét állítják nekik szemforgató uszítómesterek. Itt jegyezzük meg, hogy mélységes szégyent érzek azok nevében is, akiknek még nem szóltak gazdáik, hogy mást kell már gondolni, és az állami propagandaadókon továbbra is mentegetik a menthetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant. Kis vigasz, hogy többségük oly alacsony színvonalon teszi ezt is, hogy békés viszonyok között már ettől is pirulnék. Most azonban szó szerint a tűzzel játszanak – magára valamit is adó ember már eddig sem került velük egy légtérbe. És mi ez ahhoz képest, hogy a magyar kormány a szélsőjobb követeléseinek engedve, megtiltotta, hogy Magyarországon keresztül fegyvert szállítson az Európai Unió Ukrajnának? Újabb szégyen, újabb arcpír. Nagy ára lesz még ennek is.
Ezekben a percekben jött a hír, hogy az európai fociválogatottak sorban közlik, hogy nem hajlandóak az orosz csapattal játszani nemzetközi mérkőzést. Értem, hogy sportszakmailag majdnem mindegy a magyar aranylábúak szövetsége mit mond – de mégiscsak jelezne valamit, ha csatlakozna legalább ehhez. A focieredményeknek mindegy, de ebben a helyzetekben a gesztusok is sokat érhetnek.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2022. február 28-i, hétfői adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
