Utcafront (2021. október 16., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. október 16., Szombat 17:00
Az építész otthona – Sylvester Ádám építész Mallorcára repített, ahol a néhány éve elhunyt Jorn Utzon álomlakóháza áll.
Elmerültünk a nagyvárosi vadonban, a budapesti házak homlokzatain fellelhető állatfigurák nyomába eredt egy fiatal történész, újságíró, Bartha Dorka, aki elsőként a méhekről és kaptárakról mesélt.
Vannak állatfigurák a Haggenmacher-palotán is, amelyről Kelecsényi Kristóf művészettörténész egyéb építészeti titkokat árul el.
Egy hely – Tornaszentandrás középkori eredetű temploma. Ott járt Torma Tamás újságíró, építészeti szakíró.
Hogyan kell körpanorámás, luxusdiákszállást tervezni a Nyóckerben? Zimborás Gábor építész mutatta be az általa megálmodott és tervezett új épületet az Orczy-kert mellett.
Nemrég ünnepeltük az Eiffel Műhelyházat, ami a hazai kulturális intézmények egyik legújabb és valószínűleg építészetileg legizgalmasabb alkotása. Tervezője, Marosi Miklós a minap, 79 évesen sajnos itthagyott bennünket – rá emlékezik Kozár Alexandra újságíró.
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!
Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Utcafront (2021. október 09., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. október 09., Szombat 17:00
Az adás tartalmából:
Aki maga elé tudja képzelni a Sydney-i Operaház épületét, az gondolhatja, hogy az építész, Jorn Utzon egyik dániai temploma sem kismiska – pestiesen szólva. Sylvester Ádám építész mesélt erről.
Egy évtizedekig elhanyagolt, lerobbant, felállványozott Andrássy úti palota éled újjá – a Karsai-palota, amelynek Kelecsényi Kristóf művészettörténész mondta el korai történetét.
Egyébként, anno itt működött a Palermo kávéház és ha már – mivel éppen e hétvégén lesz a kávéházak éjszakája -, a vele szemben volt egykori Japán kávéházról emlékezett meg Kozár Alexandra újságíró.
A héten átadták a komáromi Csillagerődöt, Magyarország legújabb múzeumát, amiben a világhírű szobrok egy-egyes méretű másolatait láthatjuk. Az erődöt valósággal a föld alól kellett kimenteni, hogy belőle egy korszerű és méltó épületegyüttes legyen. Az építész, Mányi István volt a vendégünk.
Kelenföld – új, multifunkcionális városközpont emelkedik lassan itt. Az Etele pláza már kész, Torma Tamás újságíró, építészeti szakíró erről és az un. intermodális várostervezésről beszélt.
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!
Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Utcafront (2021. október 02., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. október 02., Szombat 17:00
Az adás tartalmából:
Delft – ez még mindig egy holland város, ez is középkori csoda, mint a korábbiak, amelyekről Sylvester Ádám építész mesélt.
Sgraffito – ez egy különleges homlokzatfestési eljárás, régi technológia. Ezért ezeket – merthogy rengeteg régi épület áll elhanyagolva – nem is mindig lehet látni. Pedig ilyen a Képzőművészeti Egyetem gyönyörű épülete, csak fel kellene újítani – Kelecsényi Kristóf művészettörténésszel vitattuk ezt meg.
A Tolnai Világlapja egykori, szintén gyönyörű, Dohány utcai épületét idézte meg Kozár Alexandra újságíró.
Az EMKE aluljáró – ezt is felújítják most a Blaha Lujza térrel együtt – történelmi hely, Torma Tamás újságíró, építészeti szakíró mesélt a múltjáról.
A ’70-es évek előtt épült jellegzetes családi házak 80 százaléka elavult, korszerűtlen ésenergiafaló. Ezt mérte fel legutóbb a Habitat for Humanity Magyarország csapata. Az eredményről Feldmár Nóra szakpolitikai munkatárstól hallottunk.
Ezúttal is tanultunk valamit, amiről kevesen hallottak: hangtükrök. Hatalmas, parabola felületű betonépítmények ezek Angliában, a radar elődei, amelyekkel a közeledő ellenséges repülőgépek hangját lehetett idejekorán észlelni a háborúban – de Laczik Bálint mérnök, a BME Gyártástudomány és -technológia Tanszék adjunktusa ennél biztosan érthetőbben mesélt erről.
Megvannak az Év háza idei pályázatának nyertes épületei – Rajki Diána, a rendező Build-Communication ügynökség vezetője volt a vendégünk.
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!
Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Utcafront (2021. szeptember 25., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. szeptember 25., Szombat 17:00
Az adás témái és megszólalói:
Miről, vagyis kiről kapta a nevét a Hoorn-fok – két o-val –, de nem kell Chiléig utazni, mert a válasz Hollandiában található – Sylvester Ádám építész
Mikor és miként építik vissza a Budapesti Műszaki Egyetem úgynevezett Chemia-CH épületére a II. világháborúban elpusztult kupolát? – Kelecsényi Kristóf művészettörténész
A gömöri vidék Szlovákiában – a részben magyar lakta részen képzeletben bekapcsolódtunk a Gotická cesta, vagyis a Gótikus út nevű programba, és számos gyönyörű régi templommal találkoztunk – Torma Tamás újságíró, építészeti szakíró
Budapest, VIII. kerület, Horváth Mihály tér – tájépítészek újítják meg – Terhes Dénes, a Korzó Tervezési Stúdió munkatársa beszélt a részletekről
Valóságos építészeti bravúr, amit a XV-XVI. században követett el néhány mester – kettős, sőt, hármas csigalépcsőket emeltek itt-ott – Laczik Bálint mérnök, a BME Gyártástudomány és -technológia Tanszék adjunktusa
125 éve született Pátzay Pál, több híresköztéri szobor alkotója – Kozár Alexandra újságíró emlékezett meg róla
A DECODE-díj, a kreatív építészeti és összművészeti pályamunkák versenye –Schneider Erika kulturális menedzser beszélt a negyedszer kiírt pályázatról
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!
Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Utcafront (2021. szeptember 18., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. szeptember 18., Szombat 17:00
Az adás témái:
A hollandiai ékszerváros, Enkhuizen volt Sylvester Ádám építész városi sétájának helyszíne.
Adózunk a környezetvédelemnek, két tételben is: Torma Tamás újságíró, építészeti szakíró egy olyan átépítésről beszélt, ahol a tervezők egy új épülethez képest annyi CO2 kibocsátást spóroltak meg, amennyit 100 év alatt kötne meg egy kisebb erdőség.
Pongrácz Rita meteorológus, hidrológus a városi hőszigetekről, illetve azok káros hatásairól értekezett
Kelecsényi Kristóf művészettörténész a Semmelweis Orvostudományi Egyetem klinikai épület tömbjének történetével ismertet meg.
Fonyódi Anita épület- és városi fotós folytatta a funkcióváltó épületekről készült sorozatát, ezúttal a Dandár utca egykori kávépörkölő üzemének igen rapszodikus élettörténetét követhettük nyomon.
Amszterdamban felavatták az első, 3D-s nyomtatóval készült hídszerkezetet. Laczik Bálint jó mérnökhöz híven, kiszámolta mekkora környezeti terhelést és energiaveszteséget is okoz ennek az egyébként látványos gyalogos hídnak az elkészítése.
Utcafront (2021. szeptember 11., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. szeptember 11., Szombat 17:00
Az adás témái és szakértői:
Két héttel korábban Sylvester Ádám a dél-hollandiai város, Breda könyvtáráról mesélt, amit Herman Hertzberger világhírű építész tervezett, akit személyesen is ismert. Most a mester egy másik nagy alkotását, a város színházát jártuk be.
Kóser mészárszékből gasztro-kulturális központ – ez a pesti bulinegyed egyik kultikus helyének, a Kőlevesnek a rövid élettörténete, amit részleteiben Fonyódi Anita épület- és városi fotós tárt fel.
Honnan kapta a nevét a Gólyavár? A zELTE központi épületének udvarán található épületről van szó, amiről Kelecsényi Kristóftól hallhattunk.
Egy középkori falu Gercse, aminek emlékét a ma Budához tartozó terület neve és az ott található 800 éves templom őrzi. Erről beszélt Torma Tamás.
Szenzációs régészeti lelet a Komárom mellett korábban részben feltárt római kori város hatalmas fürdője, amelyet Bartus Dávid ásatásvezető régész, az ELTE BTK dékánja mutatott be az Utcafrontban.
A csőposta története és jövője – ami egykor kézbesítő berendezés volt, abból a jövőben közlekedési eszköz lehet. A részletekbe Laczik Bálint avatta be a hallgatókat.
Utcafront (2021. augusztus 28., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. augusztus 28., Szombat 17:00
A dél-hollandiai Breda városának csodálatos könyvtárépületébe látogattunk Sylvester Ádámmal, aki személyesen ismeri az építészt, Herman Hertzbergert.
A Károlyi-palota titkait fedeztük fel együtt Kelecsényi Kristóffal.
A Kádár kor egyik slágere volt, a sorsoláson megnyerhető OTP lakás, erről, illetve az ún. Lottóházakról beszél Torma Tamás.
Funkcióváltó épületek – Fonyódi Anita sorozatában a Gizella Malom történetét eleveníti fel.
A megújuló Bakáts térről hallhatunk Szloszjár György tájépítésztől.
A jobb sorsra érdemes, de nem biztos, hogy azt elnyerő kultikus épületről, az Almássy téri Szabadidőközpontról mesél Kozár Alexandra.
Utcafront (2021. augusztus 21., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. augusztus 21., Szombat 17:00
Ahány hódító, annyi építészeti megoldás – ez leginkább azokra a szigetekre érvényes, amelyek a Földközi tengeren mindig is az éppen arra járó hadvezéreknek voltak kiszolgáltatva. Sylvester Ádám szardíniai látogatásra hívott bennünket.
Házunk táján, Budapesten folytattuk - Kelecsényi Kristóffal a jobb sorsra érdemes, zaklatott történelmű Széll Kálmán teret vettük szemügyre.
Kevés ipari épület van, ami megérett az óvásra, szóval, hogy védetté nyilvánítsák, de ilyenek azoka vörös téglából készült hatalmas tömbök, amelyek eredetileg trafóháznak épültek. Ezekről beszélgettünk Torma Tamással.
Millenniumi emlék – no, nem a Vajdahunyad vára városligeti kis replikájáról volt szó, hanem egy olyan házról, amit a többihez hasonlóan anno csak a Millenniumi Kiállítás időszakára emeltek, majd elbontottak, de valakinek annyira megtetszett, hogy egy az egyben felépítette egy Mexikói úti telken. Ma is ott áll, ezt vettük szemügyre jelenlegi tulajdonosával, Havasi Miklóssal.
Egyre több házat húznak fel 3D nyomtatók segítségével. Legutóbb Németországban készültek el, így egészen merész épületek, amelyekről Laczik Bálint számolt be.
Utcafront (2021. augusztus 14., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. augusztus 14., Szombat 17:00
Témáink, vendégeink:
Máltáról Szardíniába hajóztunk Sylvester Ádámmal, hogy e hatalmas múltú, a Földközi-tenger második, Európa nyolcadik, és a világnegyvenhatodik legnagyobb szigetét is megismerjük. Egy nagyon jól működő épületről rántotta le a leplet Kelecsényi Kristóf - a Központi Statisztikai Hivatal palotájáról, ami azon ritka kormányzati épületek közé tartozik amelyben ma is az az intézmény működik, amelyik számára az anno készült.
Torma Tamás a Török-ház középkori titkairól mesél – az alsóörsi ház egykor a török porta és a magyar királyság határán állt-
Mérete 17x17 méter, készült 38 évig – pontosan 1938-1971-ig, anyaga gipsz, na mi ez? Nos, ez az i. sz. 4. századi Róma tűpontos makettje, amiről Laczik Bálint beszél.
A szelíd építészet – új fogalom, autentikus képviselője pedig az Utcafront vendége Örfy József volt, aki bebizonyította, hogy az öncélúság elvetésével, a természet tiszteletével, a felesleges fogyasztói igényekről való lemondással és olcsó, éppen csak a legszükségesebb anyagok felhasználásával szerethető, szép és nagyon jól lakható házat lehet építeni.
Az viszont nem biztos, hogy műemléki házak helyére újat kell építeni. Ez még akkor is igaz, ha Kozár Alexandra azt is elárulta, hogy az Erkel utcában történt bontás helyén egy egészen jó kortárs épület született.
Utcafront (2021. augusztus 07., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. augusztus 07., Szombat 17:00
Még egy kicsit elidőztünk Máltán Sylvester Ádámmal, mert a múlt héten még nem jutottunk el a világon csak itt látható neolitikus templomromokhoz.
Kelecsényi Kristóffal tovább bóklászunk Budapesten, és a Várba tartunk,hogy a '70-es évek közepén épült, a történelmi környezetbe illesztett Hilton Szállót alaposan megismerhessük.
Torma Tamás Otto Frei építészetéről fog beszélni, illően az olimpiai játékokhoz, hiszen ő a világhírnevét az 1972-es müncheni Olimpiai Stadion tervezésével szerezte meg.
Folytatjuk Fonyódi Anitával azoknak az épületeknek a bemutatását, amelyeket a történelem viharai ide-oda sodortak, és eredeti hivatásuk helyett ma egészen más funkciót töltenek be.
Kozár Alexandra pedig egy emblematikus pesti épület elbontásáról és korhű visszépítéséről tudósít.
Utcafront (2021. július 31., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. július 31., Szombat 17:00
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!
Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Utcafront (2021. július 24., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. július 24., Szombat 17:00
Szomorú hetünk volt, Budapest két szerelmesét, két nagyszerű szakembert veszítettük el, Ráday Mihályt és Lugosi Lugo László fotóművészt. Rájuk emlékeztünk a műsor elején Bojár Iván András művészettörténésszel. Ő egyébként a műsor második részének vendége is, mint a város ökológiájával is foglalkozó szakember, és egy ellentmondásról beszélgettek. Nevezetesen, hogy a politikusok nem veszik észre, vagy nem akarják észre venni, hogyha az energiatakarékos, környezetbarát technológiákkal megtakarított pénzből újabb és újabb energiafogyasztó épületeket és gépeket hozunk létre, ezzel az elhasznált összenergia nemhogy csökken, hanem tovább nő.
De mindezek előtt visszazökkentünk az eredeti vágányra Sylvester Ádámmal, aki a Rodosz szigeti városba, Lindosba kalauzolt.
Kelecsényi Kristóf budapesti sétaútja most a Kossuth térre vitt, ahol a Wellisch-palotát vettük be.
Torma Tamás a most 70 évessztárépítész, Santiago Calatrava életművét foglalja össze.
Majd Laczik Bálint fedezte fel nekünk a reformkor egyik polihisztorát, Szerelmey Miklóst, aki hadmérnök, grafikus és építész volt egyszerre.
Utcafront (2021. július 17., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. július 17., Szombat 17:00
Témáink, vendégeink:
- Tovább Rodosz szigetén – folytatódik Sylvester Ádám nyári építészeti túrája.
- Mesék a Blaha Lujza térről – két tételben is. Most, hogy elkezdődött a tér teljes felújítása, Kozár Alexandra e hely ihlette kulturális, művészeti produkciókra emlékezett, Laczik Bálint pedig annak a hatalmas víztoronynak a történetét elevenítette fel, amit senki nem vesz észre, pedig még ma is ott magasodik.
- Budapest, Munkácsy utca 23. Itt áll a Sonnenberg-ház, a magyar szecesszió egyik gyönyörűséges darabja, amit a benne lakók mentenek most meg az enyészettől. Összefogtak, alapítványt létesítettek, és megpróbálják helyreállítani a Róth Miksa üvegablakoktól kezdve mindent az eredeti díszekből, amit csak lehet a jó hetven évnyi elhanyagoltság után.
- Türje után Zsámbék, ott is a romtemplom, mint a hazai műemlékvédelem egyik tanulmányhelye – erről beszélt Torma Tamás.
- Kelecsényi Kristóffal pedig a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogattunk, ahol elsősorban Kós Károly építészeti emlékeiről hallottunk.
Utcafront (2021. július 10., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. július 10., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Ha nyár, akkor Rodosz – a sziget és maga Rodosz városa volt az úticél, Sylvester Ádám vezetésével.
- Egy legendás épület azÚjlipótvárosban; a Dunapark-ház. Kelecsényi Kristóf mutatta be Á-tól Z-ig.
- És ha Bauhaus, akkor Molnár Farkas a magyar Bauhaus iskola egyik megteremtője sem maradhatott ki - születésének 124. évfordulója alkalmából ismertette munkásságát Torma Tamás.
- Örökségvédelmi eszmecsere a MozgóVilág című folyóirat szervezésében. A lap főszerkesztője: P. Szűcs Julianna művészettörténész volt az Utcafront vendége.
- Miénk a rakpart – legalábbis augusztus közepéig egy szakaszt a gyalogosok és kerékpárosok birtokolhatnak. Színesíti a programot, hogy pályázni lehet ötletekkel, hogy egy-egy autóparkolónyi helyet miként lehetne környezet- és emberbarát módon használni.
- Ház keresztelő: miként lett a Klotildból Matild? – vagyis Kozár Alexandra kikutatta, a Klotildpalota egyik épületében most elkészült luxusszálloda titkát.
Utcafront (2021. június 26., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. június 26., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Assisibe látogattunk Sylvester Ádámmal, hogy a XIII. században épült templom és bazilika részleteit megismerhessük. Kissé meglepő, hogy a puritán, minden ragyogástól magát távoltartó Szent Ferenc emlékét egy szuper gazdagon díszített templom őrzi, de ez legyen a papok dolga, mi az építészetről beszéltünk.
- Eltűnt a tihanyi Hattyú, de legalább megismerhetjük az alkotóját, a TakerOne művésznevű streetartos fiatalembert, akinek – és persze alkotótársainak – óriási méretű művei Los Angelestől az izraeli Ashkelonig házak homlokzatain, kőfalakon és más, meglepő helyeken láthatóak.
- 121 évvel ezelőtt, májusban avatták fel az ELTE központi épületét, a mai Egyetem téren, ahol az Állam- és Jogtudományi kar működik. Kelecsényi Kristóffal jártuk be a palotát.
- Szuper gyorsasággal helyreállították a berettyóújfalui zsinagógát. Az épület a holokauszt után volt vasraktár és miegyéb, de a lakosság és az önkormányzat régi vágya végül Európai Uniós és állami támogatásokkal megvalósulhatott. Nagy László a rekonstrukciót tervező építészmérnök arról is beszélt, hogyan sikerült fellelni a korabeli terveket, hogy a raktárrá silányított épületet eredeti pompájában helyre tudja állítani.
- A kockás báró, azaz Podmaniczky Frigyes 1884. június 20-án született. Torma Tamás ez alkalommal elevenítette fel a sokoldalú figura életművét, elsősorban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként végzett város- és művészetfejlesztési munkáját.
Utcafront (2021. június 19., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. június 19., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Még egy Gaudi műről hallhattunk Sylvester Ádám sorozatában, az úgynevezett Kriptatemplomról
- Royal Szálló tündöklése, hanyatlása majd újbóli luxus élete – Kelecsényi Kristóf épülettörténeti sorozatában
- Üvegpalota a Belvárosban - a Szervita tér legújabb épülete, az üzleteketés luxuslakásokat is magába foglaló üvegfalú irodaház- a vezető tervezővel, Gellár Lászlóval jártuk be - és körbe az épületet.
- Középkori, gótikus téglatemplom a Zala megyei Türjén - ez volt Torma Tamás mostani ajánlata
- A héten elhunyt Perczel Anna építész- szociológusra, az Óvás Egyesület volt elnökére emlékeztünk az egyik legközelebbi munkatársával, Egri Orsolyával
Utcafront (2021. június 12., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. június 12., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- A héten, csütörtökön volt a Szecesszió Világnapja, ami magyar kezdeményezésre jött létre néhány évvel ezelőtt. Valójában a hétvégén is ennek jegyében született több rendezvény és mi is elsősorban e stílussal kapcsolatos témákat dolgoztuk fel az Utcafrontban. Elsőként Sylvester Ádám jött Antoni Gaudi varázslatos Güell parkjával, ami azért is telitalálat, hiszen a szecesszió világnapja éppen Gaudi és Lechner Ödön halálának évfordulóján, június10-én van.
Meg is tudakoltuk Baldavári Eszter művészettörténésztől, hogy szerte az országban milyen rendezvények és látnivalók fogadták a látogatókat ezen az ünnepen. Majd két budapesti szecessziós épületről hallottunk –Kelecsényi Kristóf az Izabella utcában található, állítólag Magyarország első, ebben a stílusban készült házát, a Lindenbaum Mór által építtetett csodát mutatta, után átmentünka Thököly útra, ahol Torma Tamás vezetett bennünket végig a Szenes ház gyönyörűséges belső udvarán és körfolyosóin.
Van élet persze a szecesszión túl is– Laczik Bálin a Blaha Lujza téren álló, az egykori Népszínházat kiszolgáló víztoronyról mesélt, ami az életfurcsa játékaként építése után nem sokkal majdnem porig égett, majd később valóságos áradatot zúdított a térre egy jókora csőtörés okán.
Utcafront (2021. június 05., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. június 05., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Utazás a barcelonai Gaudi univerzumban – Sylvester Ádám a szürrealista Güell park és palota részleteit mutatt be.
- Vissza a realista építészethez – Budapest, Bakáts tér, a reformkori lombard bazilikatípusba sorolható plébániatemplom építészettörténetét hallhattuk Kelecsényi Kristóftól.
- Valami épül a neobarokk palota, a budai Ciszterci Gimnázium mellé, valami nagyon nem oda illő, nagy doboz emelkedik. A megfejtést Torma Tamás hozta.
- A Notre Dame leégése előtt nem sokkal készítették el a templom belső terének akusztikai felmérését. Ki tudta akkor, hogy ez a 3d-s geometriai modellbe integrált felvétel segíti majd a pontos építészeti helyreállítást. Laczik Bálint avatott be minket a különös térhangzás világába.
- Az Operaház felújítása nem csak rekonstrukciós feladat. Régi- új részleteket kell meg- és újraalkotni, amit Zoboki Gábor és csapata végez. Azt is megkérdeztük tőle, miért vállal helyreállítási munkákat egy új házakat álmodó sztárépítész.
- 11 év után ismét van gazdája a Rác fürdőnek és a hozzáépített szállodának. Egy elhibázott privatizációs játszma, ami igen drága hajrával végződött, de a jó hír, hogy a legjobb kezekbe került ez a páratlanul értékes épületegyüttes. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, Szűts Ildikó volt az Utcafront vendége.
Utcafront (2021. május 29., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. május 29., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Casa Batllo. Ha lehet fokozni, Antoni Gaudinak ez az épülete talán még a múlt héten megismert Casa Mila-nál is izgalmasabb, bombasztikusabb. A barcelonaiak általcsak az „egyenetlenség tömbjének” vagy az „ásító háznak” becézett csodát mutatta be Sylvester Ádám.
- 120 éve született az európai és a hazai modern építészet kiemelkedő alakja, Fischer József. Egyik emblematikus épülete a budai Napraforgó utcában álló egyik tetőteraszos Bauhaus ház. Munkássága Kassák Lajos, Walter Gropius és Le Corbusier vonalába helyezhető, erről beszélgettünk Torma Tamással.
- 1922-ben épült fel a Corvin mozi, illetve a Corvin - köz. Leginkább az '56-os Forradalom és Szabadságharc legendás helyszíneként emlékeznek meg róla. Éppen ideje volt megismernünk az építészeti történetét is - ezt pótolta Kelecsényi Kristóf.
- Múlt szombaton nyílt meg a 17. Velencei Építészeti Biennále. Tavaly az Utcafrontban több részletben bemutattuk a magyar csapat pályamunkáját. Ezúttal viszont teljes képet kaphattunk arról, hol tart ma a világ építészete, ugyanis a Klubrádió munkatársa, Váradi Júlia ott töltötte az elmúlt napokat, és kitűnő összeállítást készített az eseményről.
Utcafront (2021. május 22., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. május 22., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- A ház minden eleme egyedi, az ajtó-ablakoktól az utolsó falig, ráadásul a falak sem síkfelületek, hanem össze - vissza görbülnek, azaz nem, éppenhogy nagyon is átgondolt rendszerben hullámfelületet képeznek. A tetőteraszon pedig nőalakokat formálnak a kémények. A helyszín Barcelona, az épület neve Casa Mila, a tervezője Antoni Gaudi, s aki mindezt bemutatta a műsorban, Sylvester Ádám.
- New European Bauhaus - közösségi tervezés, közösségi platform egy élhetőbb világért. Milyen legyen a pandémia utáni élet a városokban, milyen legyen az ember és környezetének kapcsolata, hogy a korábbiaknál természetesebb, tisztább, szerethetőbb világot teremtsünk. A Moholy - Nagy Művészeti Egyetem, a Kortárs Építészeti Központ és a Magyar Formatervezési Tanács együtt vesz részt ebben az Európai Uniós programban.
Egyébként ide kapcsolódik, hogy a világ egyik legtekintélyesebb design versenyén, az A’ Design Award-on Építészet, épület-, és szerkezettervezés kategóriában nyert Golden Award-ot a MOME Campus épületegyüttese. A tervezőkkel, Gunther Zsolttal és Csillag Katalinnal beszéltük meg, milyen kihívás volt a régi-új egyetemi épület-együttes tervezése.
- Budapest híres fürdőinek sorában az újratervezett Palatinus strad fogadóépületét mutatta be Kelecsényi Kristóf építészet-történész.
Utcafront (2021. május 15., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. május 15., Szombat 17:00
Az adás témái:
Bolívia egykori elnökének rezidenciáját tervezte meg La Pazban Sylvester Ádám.
Lesz Psota Irén emlékpark. Budapest fürdőiről indít sorozatot Kelecsényi Kristóf építészettörténész. Elsőként a Gellértgyógyfürdő- és szálló részleteivel ismerkedtünk meg.
Hogyan épült ki, illetve létesült 1854-ben az európai és az amerikai kontinens közötti első postakábel. Ha már 174 év után Magyarországon megszűnt a hagyományos távirat. Laczik Bálint, a BME adjunktusa volt a vendégünk.
Elkezdték visszaépíteni Budapesten a II. világháború során megsemmisült épületrészeket. Ennek egyik legpompásabb példája a Kodály köröndön néhány éve leégett ház rekonstrukciója. Torma Tamás építészkritikus ennek részleteiről beszélt.
Régi álom a Dunai alsó rakpartok áttervezése, hogy a gyalogosok végre zavartalanul lejussanak a vízpartra. Ez valósul meg – egyelőre a Margit híd és a Kossuth tér közötti szakaszon. Balogh Samu várostervező vel beszélgettünk.
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá! Minden szombaton 17.00-kor. Szerkesztő: Árva Brigitta, műsorvezető: Rózsa Péter
Utcafront (2021. május 08., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. május 08., Szombat 17:00
Építészetről közérthetően. Ház, utca, tér, kerület, városnegyed, Budapest, Magyarország, Európa és az egész világ bárhol, ahol értő és értetlen kezek valamit építettek/építenek. A természeti környezetbe épített világ a mi második természetünk, a mesterséges természet. Jó, rossz, élhető és kevésbé élhetetlen, de a miénk. A felelősség is a miénk, hogy mivé válik a világunk az építés/rombolás által. Ja, és ez fontos; szóljon hozzá!
Az Utcafront már podcast formában is hallgatható.
Iratkozzon fel a műsorra kedvenc online platformján!
Spotify
Apple podcast
Google podcast
Utcafront (2021. május 01., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. május 01., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Bolíviai kukoricapálinka, ördögűző karnevál, indián vályogházak és egyetemi felhőkarcolók. Ez is Oruro, ahová Sylvester Ádámmal utaztunk.
- Kocsma design, avagy kortárs belsőépítészet. Babos Bertalan „Zsili” képzőművész és csapata legutóbb nem valamely szórakozóhelyet varázsolta át, hanem a Bethesda Gyermekkórház szürke betonoszlopait festette át színes könyvekké.
- Állami Áruház – ez most nem az 1952-es filmvígjáték, hanem egy valóságos, ma is működő épület, mégpedig az Újpesti Állami Áruház, amit Kelecsényi Kristóffal jártunk be.
- Magyar építész stúdió nyerte meg azt a nemzetközi pályázatot, ami alapján a ferencvárosi Nagyvásártelepet fogják átépíteni, a tervezett Diákváros részeként. Erről beszélgettünk Kozár Alexandrával.
- Nyári túraajánlat: Világörökség útlevelet lehet igényelni a Fertő-táj projekt keretében most elkészült, hat Fertő-tavi településen található célpontok meglátogatásával.
- Breuer Marcell 119 éve született. Torma Tamás emlékezett meg a világhírű építész-formatervezőről, akinek Párizsban, Rómában, New Yorkban és számos amerikai városban vannak művei, csak éppen sajnos Magyarországon nincs egyetlen épülete sem.
- Átépítik Budapesten a Jókai teret, sok zöld, sok pad. A nagy, ősszel induló tervezés egyedül azzal nem számolt, hogy az évek óta itt zajló, nemzetközi hírű évadnyitó Kolibri fesztiválnak nem maradt hely. Novák János, a Kolibri Színház igazgatója volt a vendégünk.
Utcafront (2021. április 24., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. április 24., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Hogyan lesz egy porfészekből világváros alig 40 év alatt? Bolíviában, azon a vidéken, ahol szegény Che Guevara végzetét lelte anno, nos a '80-as években varázsütésre megindult a fejlődés, s a földszintes óvárost mára felhőkarcolók, üzleti negyedek veszik körbe. Sylveszter Ádámmal mentünk el ide.
- Az ördögi lovas, aki a budai várlépcsőin is hintóval közlekedett – már ki is találhatták – Sándor Móric grófról van szó. Nos az ő Bajnán található kastélyát újította fel nemrégiben a Palatium Stúdió Kft. csapata, amiért is ICOMOS díjat kaptak. Torma Tamás járt háztűznézőben a birtokon.
- Rimanóczy Gyula egyik ragyogó műve a Pasaréti téri modern templom, amiről múlt héten beszéltünk. Időközben megtudtuk, a templom egyik támogató bankárának megrendelésére a közelben épített egy Bauhaus villát is. Ma már többen lakják, egyikük Váradi Júlia kolléganőnk, aki megemlítette édesapja, Preisich Gábor munkásságát is, aki az ország első modern lakóépületét és benne a híres Symplon, későbbi nevén Bartók mozit is tervezte.
- Lesz szobra Hajós Alfrédnak. Mégpedig az általa tervezett Margitszigeti Sportuszoda előtt. Az újkori olimpiai játékok első magyar aranyérmese, a magyar delfin becenevű úszócsoda polihisztora volt. Építész, futballista, fociedző, szakújságíró, főszerkesztő, éppen ideje, hogy méltó emléke álljon Budapesten. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szoborpályázatáról a zsűri egyik tagjával Fegyverneki Sándor egykori országos főépítésszel beszélgettünk.
- Zöld sziget a város közepén – A budapesti Jókai tér tájépítészeti áttervezéséről számol be a Lépték-Terv Tájépítész Iroda vezető tájépítésze László Viktor.
- Építészettörténeti rovatunkban pedig Kelecsényi Kristóf ezúttal a Keleti pályaudvarról mesélt.
Utcafront (2021. április 17., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. április 17., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink :
- Nagyon magasról indulunk, de a műsor végére visszatérünk a tengerszintre:
- Elsőként egy 4500 méter magas bolíviai hegyre utazunk Sylvester Ádámmal és megnéztük Potosit, az ezüstvárost.
- 550 méter magasan van a világ legnagyobb toronyórája. Számlapjának átmérője 47 méter, az óramutatók egyenként 25 tonnásak. Laczik Bálint mesélte el az építészeti-műszaki részleteket.
- Ennyire nem magas, de az egész várospanorámája látható róla - a Margitszigeti Víztoronyhoz mentünk Kelecsényi Kristóffal.
- A budai várhegy sem túl magas, csak ami most ott zajlik, az aztán a magaslabda; a kormányzati negyed építése. Csomay Zsófiával dekáztunk a témán.
- Közel a tengerszinthez, a Pasaréti templom volt az az egy hely, amiről Torma Tamás küldött építészeti tudósítást.
Utcafront (2021. április 10., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. április 10., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Havanna: óváros, villanegyed, belváros – ez volt az útvonal Sylvester Ádámmal.
- Budapest legmagasabb épülete a Semmelweis Orvostudományi Egyetem un. Elméleti tömbje több, mint 40 évvel ezelőtt épült Wágner László tervei alapján. Nemcsak a maga korában, hanem ma is modernek számító tömbről mondta el a részleteket Kelecsényi Kristóf.
- Torma Tamással a Városmajorba indultunk és az 1925-ben Árkay Aladár tervei alapján épült Jézus szíve templomot látogattuk meg.
- Hídvita Budapesten. Schneller István, építész, urbanista, professzoremeritus, Budapest volt főépítésze fejtette ki véleményét átervezett Galvani hídról.
- Kihirdettéka Mathias Corvinus Collegium új, központi épületére kiírt pályázatot. A volt munkásőr székház helyére álmodott campusterveiről számolt be Kozár Alexandra.
- A világ legcsúnyább építményei közé sorolható, Nagy Britannia partjai közelében épített vasszörnyekről, a II. világháborúban egyébként eredményesen működő légvédelmi állásokról tudósított Laczik Bálint.
Utcafront (2021. április 03., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. április 03., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Rio és a szamba után rumba és Havanna. Sylvester Ádám a kubai fővárosban tartott virtuális sétát.
- Millenniumi séta a Műcsarnok körül és a belső kiállítótermekben - Kelecsényi Kristóf háztűznézője.
- Születésnapi anzix - a 107 éveszületett Ybl Miklós életművét foglalta össze Torma Tamás.
- A 2013-ban rekonstrukciós felújításon átesett Szent Lukács Gyógyfürdő ismét felkerült a térképre. A két tervezővel Beke Csillával és Bujdosó Győzővel emlékeztünk.
- India északi részén és Pakisztánban turisztikai hasznosítás okán felújítják a régen elhagyott, lépcsős víztározókat. E hatalmas építészeti csodákról mesélt Laczik Bálint, mérnök-szakértőnk.
- A műsort Kozár Alexandra építészeti rovata zárta.
Utcafront (2021. március 27., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. március 27., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Irány Rio, de nem a karnevál volt a fő téma, hanem a város építészete és kultúrája. Sylvester Ádámmal folytattuk a dél-amerikai utazást.
- Az ország, de talán Európa egyiklegszebb hídja az Erzsébet híd. Kelecsényi Kristóf építészettörténeti elemzése erről szólt.
- Torma Tamás a Kis magyar snassz, avagy neociki az építészetben címmel arról beszélt, hogy milyen eszközökkel éltek az egyen építészet egyhangúságát megtörni kívánó, Kádár-kori háztulajdonosok.
- Ehhez kapcsolódott Smiló Dávid építészeti szakíró, aki arról számolt be, hogy a Magyar Építész Kamara összeállította azokat a típusterveket, amelyek segítségével e „kádárkockákat” meg lehet újítani, egészen varázslatosan át lehet építeni.
- A legjobb kezekbe került egy 200 éves, romos, de még menthető zsinagóga Kővágóörsön. Jusztin Ádáma Káli-medence Zsinagógája Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy terveik szerint talán még újra fel is lehet avatni az egyébként nyitott, kulturális eseményeknek is helyt adó épületet.
Utcafront (2021. március 20., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. március 20., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Egy utolsó nagy séta La Pazban, Bolívia különösen izgalmas nagyvárosában Sylvester Ádámmal. Azt is megtudhatjuk, miért hordanak a bennszülött indián lányok és asszonyok fekete, karimás, keménykalapot.
- Alig 4 hónap alatt készült el az első képviselőház, Ybl Miklós tervezésében. Ez még ma is bravúr lenne! Az épületről – amiben ma az Olasz Kulturális Intézet működik - Kelecsényi Kristóf építészettörténész beszélt.
- Kilenc évvel ezelőtt a Solar Decathlon nemzetközi építészetiversenyen 6. helyezést elért, magyar építészhallgatók által készített okos ház, az ODOO (Odú) utóéletéről, vagy haláláról beszélgettünk Torma Tamás építész kritikussal.
- Ki hitte volna, hogy a Munkásőrség OrszágosParancsnokságának egykori székháza helyén a nemzeti felsőoktatás fellegvára fog működni. Pedig ez van, a Mathias Corvinus kollégiuma van ebben az épületben,ami helyett egy sikeres tervpályázat után az utókor már méltó palotát építhet. Kozár Alexandrával beszéltük meg, mire is számíthatunk.
- Az „őrült magyar” - ahogyan Svájcban hívták kollégái Zalotai Elemért - egyik, meg nem valósult itthoni tervéről beszélgettünk Fehérvári Zoltán művészettörténésszel. A 3 km hosszú, 70 ezer embernek otthont adó un. szalagházról, amit a mester a Csillaghegyre tervezett, de amit a szovjet házgyári technológia lesöpört a színről.
- Online filmfesztivál – múlt szombaton zárult a 13. nemzetközi építészeti filmfesztivál Budapesten. Köves Bálint építésszel, a fesztivál egyik szervezőjével értékeltük az idei programot.
Utcafront (2021. március 13., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. március 13., Szombat 17:00
Vendégeink, témánk:
- Történelmi fordulatnak tekinthető, ami e-héten történt, a főváros ugyanis nyilvánosságra hozta tizenhét pontját, amelyben a Városligettel kapcsolatos munkálatok kompromisszumos javaslatait fogalmazta meg. Elindulhat egy párbeszéd? Itt az Utcafrontban mindenképp.
Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester - helyettes és Baán László miniszteri biztos vitatta meg ezt a tizenhét pontot, illetve azt, hogy a sok-sok politikai csatározás után elindul-e egy szakmai párbeszéd a főváros és a kormányzat között, hogy az, ami a Ligetben épült és meg kíván még épülni, azzal kapcsolatban vannak-e együttes kompromisszumos megoldások. Az Utcafront különkiadása ezzel foglalkozott.
Utcafront (2021. március 06., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. március 06., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- Harmadik séta La Pazban – Sylvester Ádám bolíviai emlékeiről mesélt.
- Azok a 60-as 70-es évek – a modernkori magyar építészet értékeiről immár a második részlet következett Fehérvári Zoltán művészettörténésszel. Ezúttal az őrült magyar, vagyis Zalotay Elemér 1968-ban, Szombathelyen épült Szputnyikfigyelő állomását néztük meg kívülről– belülről.
- Ugrás a ’80-as évek elejére Kelecsényi Kristóffal, aki az Átrium Szálloda építészeti remekléséről tartott rövid elemzést.
- Elkezdődik és az év végére be is fejezik a Blaha Lujza tér átépítését – a lényeg: kevés autó, sok gyalogos tér és persze zöld, zöld, zöld. Budapest főépítészével, Erő Zoltánnal beszéljtük meg a részleteket.
- Mátyásföld, főúri emlékek a fák övezte villanegyedből –Torma Tamás időutazása.
- Kozár Alexandra pedig egy bontásra ítélt házról mesélt: a Tömő utca 23 – ról. Ebben a bérházban született Psota Irén. Állítólag fitnessközpont lesz a helyén, de a genius loci azért megmarad, mert a tervekben szerepel egy színházterem is.
Utcafront (2021. február 27., szombat 17:00)
Műsorvezető:
Rózsa Péter
2021. február 27., Szombat 17:00
Vendégeink, témáink:
- La Pazban folytattuk az utazást Sylvester Ádámmal, aki arról is mesél, hogy miért nem kellenek közlekedési táblák a város utcáin.
- Megtartották a 16. Média Építészeti Díja gálaestjét - a szakmai zsűri elnöke, Zubreczki Dávid építészeti szakíróval beszélgettünk a díjazott munkákról.
- Műemlékekről műemlékvédelem nélkül - adhatnánk ezt a sorozatcímet is, amikor a 60-as, 70-esévek értékes épületeit vesszük sorra. Ezúttal a budapesti Dózsa György úton valaha állott Gyógyászati Segédeszközök Gyáráról beszélgettünk Fehérvári Zoltán művészettörténésszel.
- Múlt héten arról is volt szó a műsorban, hogy hamarosan sétánnyá alakítják a pesti alsó rakpart Jászai Mari és Kossuth tér közötti részét. Most Torma Tamás elevenítette fel, mikor és hogyan is épült ki a Duna két alsó rakparti része.
- Kelecsényi Kristóf építészettörténész rovatában ezúttal a Szent István Bazilika tervezéséről és megépítéséről hallhattunk.