A várt 10 százaléka jelentkezett a Pannónia programra
26/09/2024 09:40
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Eddig mindössze 700 magyar diák ment külföldre tanulni a "magyar Erasmus" keretében.
Idén augusztusban több mint 200, szeptemberben pedig több mint 500 magyar egyetemi hallgató ment külföldre tanulni a „magyar Erasmusként” emlegetett Pannónia program keretében – tudta meg a Népszava a programot kezelő Tempus Közalapítványtól.
A programot kezelő Tempus Közalapítvány szerint ugyanis idén augusztusban csak körülbelül 200, szeptemberben pedig körülbelül 500 hallgató vett részt a programban. Ez messze alulmúlja Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter – korábban felsősoktatási államtitkár – várakozásait, aki arra számított, hogy idén 8 ezer fő vehet részt a programban. A Tempus által közölt számok alapján ennek eddig még a 10 százalékát sem sikerült elérni.
Az Erasmus+ programban tavaly még mintegy 10 ezer magyar hallgató vett részt. A Tempustól a Népszava szerette volna megtudni, idén mennyi magyar egyetemista tanulhat külföldön Erasmusszal – a nem-modellváltó egyetemek számára ugyanis továbbra is elérhető az uniós program – de erre a kérdésükre nem kaptak választ.