Az éjszaka legfontosabb történései a háborúban
6/03/2022 07:34
| Szerző: Klubrádió
Átmeneti lehet csak az orosz offenzíva megtorpanása, valószínűbb, hogy csak utánpótlásra várnak.
– Az orosz külügyi szóvivő felszólította a nyugati országokat, hogy „ne pumpálják ész nélkül” a legkorszerűbb fegyvereket a kijevi rezsimnek, mert ezzel szerinte hatalmas veszélybe sodorják a légiközlekedést Európában és annak határain túl.
– Nem visz új befektetéseket Oroszországba az osztrák OMV. A Visa és a MasterCard is bejelentette, hogy felfüggeszti a működését Oroszországban.
– Putyin utasította a Minisztertanácsot, hogy két napon belül készítse el az Oroszországgal szemben szankciókat bevezetett országok, cégek, szervezetek és magánszemélyek listáját.
– Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton felszólította az ukránokat, hogy továbbra is aktívan álljanak ellen az oroszoknak. A Twitteren bejelentette, hogy Elon Musk műholdas internetszolgáltatója, a Starlink még több vevőegységet küld Ukrajnába.
– Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy kiskunhalasi kampányrendezvényen arról beszélt, hogy a jó szomszéd fontosabb, mint a távolból ígért segítség, és az ukránoknak tudni kellett volna különbséget tenni agresszor és a segítő között, és intő példaként ajánlotta ukrán kollégája figyelmébe 1956-ot, amikor a nyugatiak csak ígérték a segítséget.
– A csecsen alakulatok elhagyhatták a Borodjanka területén található pszichiátriai intézetet, ahova az ukránok állítása szerint bevonultak, de a szétlőtt települést még nem.
– Az Amerikai Egyesült Államok arról tárgyal a lengyel kormánnyal, hogy amerikai gépekkel pótolnák a lengyel flottát, ha Varsó átad néhány használt MiG-29-est Ukrajnának.
– Az ukrán vezérkar arról beszélt, hogy az orosz csapatok a kanivi vízerőművet próbálják bevenni a Dnyeper folyón.
– Kína továbbra is kitart amellett, hogy diplomáciával kell megoldani a konfliktust – összegezte az elmúlt órák eseményeit a Telex.