„Köszönjük
A lényeg

Fideszes képviselő: Túl erősek lettek lettek egyes magyar egyetemek, ez a baja Brüsszelnek

22/10/2024 16:40

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

Pósán László fideszes országgyűlési képviselő szerint "Brüsszelnek azokkal az egyetemekkel van baja, amelyek nagyon rövid, nagyon rapid módon komoly versenytársaivá kezdtek válni a nyugati egyetemeknek". Az Erasmusból azért is zártak ki bizonyos felsőoktatási intézményeket, mert az úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványok tele vannak a kormánypárthoz kötődő emberekkel.

„Most ki kell mondanunk világosan és egyértelműen, hogy Brüsszelnek azokkal az egyetemekkel van baja, amelyek nagyon rövid, nagyon rapid módon komoly versenytársaivá kezdtek válni a nyugati egyetemeknek” – így fogalmazott a fideszes Pósán László a Parlamentben.

Szerinte ugyanis „addig, amíg a magyar felsőoktatás nem jelentett konkurenciát, addig láthatóan minden rendben volt. Most, hogy konkurenciaként jelenik meg a nemzetközi térben a magyar felsőoktatás, ezzel igenis baja van”. Szerinte „a magyar egyetemi világnak a kétharmada, a hallgatók kétharmada olyan egyetemeken tanul, amelyek a világ élvonalához, az ötszázalékos elitklubhoz tartoznak. Európában, mondjuk ki világosan és egyértelműen, nincs még olyan ország, ahol a felsőoktatásban tanuló diákoknak ilyen nagy arányú része a legjobb egyetemeken tudna tanulni.”

Pósán azt is mondta: „Ilyen gyors, a nemzetközi rangsorokban érzékelhető látványos előrelépésre a távol-keleti egyetemeket kivéve Európában senki nem volt képes, egyedül Magyarország. Erre szerintem büszkének kell lenni, ezt az utat folytatnunk kell, és nem szabad hagyni, hogy erről bennünket letérítsenek csak azért, mert úgy ítélik meg, hogy a nyugati egyetemek versenyképessége hozzánk képes sokkal gyengébb.”

A Qubit.hu februárban szemlézte a Times Higher Education (THE) összeállítását, amelyről cikkükben azt írták: magyar egyetemnek nyoma sincs, az arabok viszont egyre feljebb törnek a világ legrangosabb egyetemeinek listáján, amelyen az első tízben amerikai, brit, kínai és japán felsőoktatási intézmények vannak. A Quacquarelli Symonds (QS) rangsorában sokat javítva, legerősebb magyarként a világ 564. legjobb egyeteme lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (amely nem modellváltó), a Szegedi Tudományegyetem az 570., míg a Debreceni Egyetem az 574.

A magyar kormány nemrég nyújtotta be azt a törvénymódosítást, amelytől azt reméli, hogy újra részt vehetnek az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói és dolgozói az Erasmus- és a Horizont+ programokban. 2022 december közepén úgy döntött az Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács: megakadályozza, hogy az úgynevezett modellváltó egyetemek részt vegyenek az Erasmus- illetve Horizont programban, legalábbis addig, amíg nem biztosítják a források átlátható kezelését, a független működést.