Karácsony bocsánatot kért Orbán politikája miatt egy amerikai kongresszusi meghallgatáson
2/12/2021 20:33
| Szerző: Klubrádió
Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor kormánya a kínai érdekek trójai falovává tette Magyarországot a nyugati közösségben. A főpolgármester az Egyesült Államok egyik kongresszusi albizottságának meghallgatásán bocsánatot is kért Orbán politikai gyakorlata miatt.
Az Egyesült Államok egyik kongresszusi albizottsága hallgatta meg Karácsony Gergelyt és a visegrádi országok fővárosainak többi polgármesterét, akik közösen létrehozták 2019-ben a Szabad Városok Szövetségét. Budapest, Pozsony, Prága és Varsó vezetői ötperces beszédet tartottak az Európával foglalkozó kongresszusi albizottság online meghallgatásán, aztán a bizottság tagjai kérdéseket tehettek fel – ismerteti a Telex.
Karácsony angolul elmondott ötperces bevezető beszédében, majd a kérdésekre tolmáccsal adott válaszaiban kemény állításokat fogalmazott meg a magyar kormányról és Orbán Viktorról, akinek politikai gyakorlatáért bocsánatot is kért.
A főpolgármester szerint Orbán kormánya a kínai érdekek trójai falovává tette Magyarországot a nyugati közösségben. A magyar kormány az orosz érdekeket is kiszolgálja, mondta Karácsony, példaként a Paks II-t hozva fel.
Arra kérte az albizottságot, hogy ne tegyen egyenlőségjelet Magyarország és Orbán kormánya között, még ha Orbán szeret is úgy tenni, mintha az őt ért kritikák a magyar nemzetet ért kritikák lennének.
Az albizottságot vezető Bill Keating által szervezett meghallgatás témája a közép-európai államokban egyre növekvő autoriter kormányzási formák erősödése és a jogállamisági normák folyamatos leépülése volt.
A Klubrádiónak nyilatkozott csütörtökön Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki az interjúban szintén megemlítette Karácsony Gergely amerikai kongresszusi albizottságnak elmondott beszédét. Valamint részletezte, miért tartja alaptalannak a főváros vezetése elleni kormányzati vádakat és cáfolta a Városháza eladásáról szóló híreket. A teljes interjút itt hallgathatják meg:
(Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila)