Magyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében
26/11/2021 14:46
| Szerző: Klubrádió
Magyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében, amit a Pfizer/BioNTech-kel kötöttek - ezt az Euronewsnak megerősítette az Európai Bizottság egyik szóvivője.
A kormány májusban jelentette be, hogy nem kell több Pfizer vakcina, ezért nem vesz részt a következő vásárlási körben, de a lap azt írja, szeptemberben már Brüsszelben lobbiztak azért, hogy mégis vehessenek az oltóanyagokból.
Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője csütörtökön jelentette be, hogy az ország készen áll az 5-11 éves korosztály oltására is, mert van elég Pfizer-vakcina és a kormány lekötött korábbi szállítmányokat. Akkor még nem lehetett tudni, pontosan hogyan kötötték le a szállítmányokat.
Gulyás Gergely korábban közölte, hogy ha az EMA engedélyezi a vakcinát a fiatalok számára is, akkor Magyarországon is kérhetik majd a szülők az oltást.
(via 24.hu, fotó: MTI/Balázs Attila)