„Köszönjük
Publicisztika
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Schengen - Józsa Márta jegyzete

Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete

A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.

Miasszonyunk - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Miasszonyunk - Józsa Márta jegyzete

És ha túlélik, és ha még Magyarországon is átverekszik magukat, akkor egy hosszú-hosszú vándorlás után az újra a régi pompájában tündöklő Notre-Dame-hoz is eljuthatnak. Amelynek falai között, vagy mellett most éppen úgynevezett keresztény politikusok pókereznek emberéletekkel.

Hipokriták – Neuman Gábor jegyzete

27/07/2024 15:03

| Szerző: Neuman Gábor

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

A békepártiak szerint az oroszok, lehet, hogy kissé túllőttek a célon, de van bennük igazság. Mert ugye a Krím-félsziget az ősi oroszok szent helye volt. Meg a Dombász is olyan ősi orosz föld, hogy még. Vagyis adják oda Putyinnak a már elfoglalt területeket, és viszontlátásra. Orbán szerint ez olyan egyszerű, mint a karikacsapás. Itt tessék aláírni, mondta Zelenszkijnek, meg mutatta is a V jelét, mint annak idején Churchill, de az ukrán elnöknél nem volt toll.

2024. július 27. Hetes Stúdió-részlet (2024.07.27. Neuman Gábor jegyzete)
03:58
00:00

Az Orbán-féle kompánia szerint a háborúpártiak tehetnek mindenről. Ők azok, akik miatt nincs béke, akik miatt botladozik a gazdaság, és akik miatt ártatlan emberek ezrei vesznek oda. De, hogyan ismerszik fel a háborúpártiság? Először is embargókat vezettek be Oroszország ellen. Aztán fegyvernek látszó tárgyakat küldtek Ukrajnába, hogy az ukránok képesek legyenek visszalőni. Aztán rátették a kezüket az orosz oligarchák külföldön rekedt vagyontárgyaira. Aztán kitiltották Őket minden nemzetközi sporteseményről. Meg sok-sok pénzt küldenek az ukránoknak, hogy jusson ételre, meg mindenre.

A békepártiak mindezt nem szeretnék. A békepártiak szerint az oroszok, lehet, hogy kissé túllőttek a célon, de van bennük igazság. Mert ugye a Krím-félsziget az ősi oroszok szent helye volt. Meg a Dombász is olyan ősi orosz föld, hogy még. Vagyis adják oda Putyinnak a már elfoglalt területeket, és viszontlátásra. Orbán szerint ez olyan egyszerű, mint a karikacsapás. Itt tessék aláírni, mondta Zelenszkijnek, meg mutatta is a V jelét, mint annak idején Churchill, de az ukrán elnöknél nem volt toll. Putyinnál nem volt szemüveg, a kínaiak nem ismerik a ciril betűt, meg a latint se, Trump meg még nem elnök. Szóval Orbán, mint a békepártiak főnöke, befuccsolt a béketervével.

És most jöjjön egy kis történelemi párhuzam:

1990. augusztus 2-án vonult be Kuvaitba Szaddám Huszein köztársasági gárdája. Az inváziót a számbeli hátrányban levő kuvaiti hadsereg nem tudta megállítani. Irak először bábkormányt állított az ország élére, majd augusztus végén bejelentette Kuvait annektálását.

Vajon mivel magyarázta Szaddam Huszein a világnak Kuvait annektálást:

Az iraki kormány már korábban is hangoztatta, hogy Kuvait valójában Irak részét képezte és az 1913-as brit megszállás miatt alakult különálló országgá. Az iraki kormány továbbá állította, hogy Kuvait királya Dzsáber al-Ahmed asz-Szabáh emír elnyomja népét, kizsákmányolja az állam gazdaságát, hogy abból gazdagodjék meg. 

Mintha az orosz elnök is hasonlókkal indokolta volna a különleges katonai műveleteket.

Aztán:

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az akciót (1990. augusztus 2., 661. számú határozat), és szankciókkal sújtotta Irakot. Hosszas sikertelen diplomáciai tárgyalások után 1990. novemberében az ENSZ határidőt adott Iraknak, hogy 1991. január 15-éig vonja ki csapatait. Egyben felhatalmazta a nemzetközi koalíciót, hogy "bármilyen szükséges eszközzel” kényszerítsék ki az iraki együttműködést.    

A légitámadások után 1991. február 24-én a szövetségesek egy összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indítottak Irak ellen. A szárazföldi offenzívában a francia erők és az amerikai 82. légi szállítású hadosztály a sivatagon át Szamáva, az amerikai 101. légi szállítású hadosztály és a 24. gépesített hadosztály Nasziríja, majd Baszra irányába indított támadást. Az Észak-Kuvaitban és Baszrában védelmi állást felvevő Köztársasági Gárdára az amerikai VII. hadtest és a brit 1. páncéloshadosztály alakulatai támadtak.

1991. február 27-én idősebb George Bush bejelentette, hogy másnap hajnali 4-től tűzszünetet hirdet. A szövetségesek addigra már több tízezer iraki katonát ejtettek foglyul, akik nagy része éhezett. Amerikai becslések szerint körülbelül 150 ezer iraki katona dezertált a háború alatt. Az irakiak veszteségét 60-200 ezer közöttire teszik. A szövetségesek 148 katonát vesztettek az összecsapásokban, és újabb 145 embert "egyéb körülmények” között.

Március 2-án az ENSZ BT elfogadta a tűzszünet feltételeire tett javaslatokat. A határozat előírta, hogy Iraknak le kell mondania Kuvaitról, be kell számolnia vegyi és biológiai fegyvereiről. Továbbá szabadon kell engednie a külföldi foglyokat, és anyagi és erkölcsi felelősséget kell vállalnia a Kuvait elfoglalásakor okozott károkért. Az iraki vezetők Szaddám Huszein távollétében aláírták az amerikaiak előtt a tűzszüneti megállapodást a szafwani támaszponton.

Mindebből egyértelműen következik, hogy: A "békepárti brigád”, élükön Orbán Viktorral kinyilvánítja, hogy Szaddám Huszeinnek igaza volt, és Putyinnak igaza van. Bravó Hipokriták!

Orbán Viktor Moszkvában
 
Putyin-Orbán 24.07.05.
 
Moszkva, 2024. július 5. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyal Moszkvában 2024. július 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko
 

 

Neuman Gábor jegyzete a Hetes Stúdió 2024. július 27-i adásában hangzott el.