Döng a mell, lép a láb – Szénási Sándor jegyzete
9/09/2020 18:02
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Félő, Vidnyánszky nem egy bonyolult képlet, az ő nemzeti gondolata egy sérelmekből és régiségekből összetákolt százéves érzület, ami amúgy tökéletesen üres, de agressziv, és kiválóan alkalmas politikai játékszernek, ahogy Vidnyánszky maga is.
Miközben folyik a találgatás, hogy mégis miféle nemzeti gondolat az, amit Vidnyánszky hiányol a Színház- és Filmművészeti Egyetem légköréből, hogy hány légköbméternyi helyet töltene be, ha nem a liberális ideggázok gomolyognának helyette a jobb sorsra méltó intézményben, megszólalt két színész, akik a Kaposvári Egyetemen végeztek a Vidnyánszky vezette szakon.
A rendezőről azt mondták, kifejezetten jól tanított, már ha bokros teendői között rájuk ért, hiszen annyi helyen igazgatott, rendezett, vezetett, és mutatott a szakmának utat, hogy az óráinak egy része vagy elmaradt, vagy azokat tömbösítve adta le. Még szerencse, hogy viszont Takaró Mihály irodalomtörténész mindig megtartotta az óráit, ő is színes, érdekes előadó, bár a világlátása talán fixált egy kicsit, és ezt két megállapítása fogja keretbe: tudniillik, hogy a Nyugat egy zsidó lapocska volt, és Kertész Imre se magyar. Takaró tanár úr a hallgatók egyházi kötődéseivel is szívesen foglalkozott, akinél ilyet nem talált, az volt nála a liberális, neki mondta szánakozva, hogy bizony így nehéz lesz. Hogy mi lesz nehéz, az élet, a tanulás, a sors e hazában – nem derült ki.
Mármost Takaró Mihályt Vidnyánszky hívta Kaposvárra, és bizonyára nem azért, mert nem ismerte a nézeteit, vagy utálta volna őket. És így azért egy kicsit könnyebb a rendező úr lelkébe látni. Persze homály marad azért bőven, hiszen a Nyugat szorosan véve nem világnézeti lap volt, többféle nézetrendszerű szerzők publikáltak benne, akiket azonban a modernitás igénye mindenképpen összekötött. Az a kérdés, hogy ha a lapnál kevesebb vagy egy zsidó se lett volna, a Takaró-Vidnyánszky páros jobban szeretné-e a nyugatos eszméket, vagy a zsidók emlegetése amolyan etnicista máz, ami alatt a középosztály egy részének százados félelme lapul a világtól, a változástól, és az alkalmazkodás kényszerétől, vagyis a zsidózás csak ennek a metaforája, igaz, annak elég undorító.
Félő, az utóbbiról van szó. Félő, Vidnyánszky nem egy bonyolult képlet, az ő nemzeti gondolata egy sérelmekből és régiségekből összetákolt százéves érzület, ami amúgy tökéletesen üres, de agresszív, és kiválóan alkalmas politikai játékszernek, ahogy Vidnyánszky maga is. Megint a régi nóta.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2020. szeptember 9-i, szerdai adásában hangzott el a szerző felolvasásában.
