Elneveztek, tehát vagyok

A 282. epizódban, mielőtt belefogtunk volna az aktuális interjúnkba, segítségként összefoglaltuk az előző néhány hétben szerzett tudást. Leginkább azért került erre sor, mert bár sok szempontból, de eddig több adáson keresztül a névadásról, megnevezésekről beszélgetünk.

Gábor György vallásfilozófussal korábban a kimondott szó erejét, a Bibliában található megnevezéseket vizsgáltuk, illetve azt, hogy az Ószövetségben a névadás egyet jelent a teremtéssel, és hogy a zsidó vallásban tilalmas Isten kiábrázolása, nevének leírása. Majd a következő adásokban Bauko János és Slíz Mariann nyelvészekkel nem csupán a tulajdon- és helynevek kialakulásának, hivatalossá tételének a történetéről beszélgettünk, hanem elrugaszkodva a valóságtól, a fikciós irodalom mára kultikus neveit, vagy éppen szándékos névtelenségeit vettük sorra. Egressy Zoltán író pedig műhelytitkokat is elárult a saját figurateremtő módszeréről, legalábbis ami a neveket illeti. Például az ihlet forrásáról, és az örök Bittnerről is mesélt.

Akármely oldalát is néztük meg a névadás mágikus realista metódusának, jellemzően arra a következtetésre jutottunk, hogy aminek neve van, az létezik. Az már egy másik fontos kérdés, hogy mi az a név.

Korábban azt is kiderítettük, hogy a történelmi kortól, az elnevezés helyszínétől nagyon is függ, miként viszonyulunk egy névhez. Ha ma hívnak valakit Álmosnak, akkor egészen másra következtetünk a családi hátterével, a világnézetével kapcsolatban, mintha 1848-ban született volna, amikor a hazafiasság alapélményével éltek a legtöbben.

A műsor vendége többek között a nevek értelmezésében, az elnevezésekhez fűződő viszonyunkban segített eligazodni. Pszichológusként visszatérő alany, most is ebben a minőségében beszélgettünk, ugyanis arra kerestük a választ, hogy a nevünk vajon befolyásolja-e a személyiségünket. Egyáltalán mitől függ, hogy szeretjük, azonosulunk vele, vagy éppen nem. Mondjuk annyira, hogy megváltoztatnánk. Az csak egy – mondjuk úgy – szerencsés véletlen, hogy éppen Álmos a megszólalónk keresztneve.

A beszélgetésben az egyénitől közelítettünk az általános felé, hiszen Szalay Álmos sok olyan személyes élményt, tapasztalást osztott meg a hallgatókkal, amelynek nagy részével a legtöbben tudunk azonosulni, akár különlegesnek számító nevünk van, akár hétköznapi. Szerinte kisgyerekkorban nem szerencsés éppen a névvel kilógni a sorból, mert a kortársak kevéssé elfogadók, helyette állandó céltáblává válik a név tulajdonosa.

Hozzátette, ezen csak nehezítenek azok az elkerülhetetlen krízisek, amelye az egyes iskolaváltásokkal járnak. Szalay Álmos a legszenzitívebb kornak tartotta az óvoda utáni iskolakezdést, amelyben a gyerekek ösztönösen elkezdik megtalálni a helyüket. Kiemelte, amit választanak, vagy ami jut nekik, azt megtartják, akár véglegesen, mert jellemzően az otthonos megoldásokat keressük.

Abban az időben kezdi a gyerek először kívülről látni magát. Akkor szembesül azzal, hogy a világ hogyan ítéli meg őt. Onnantól nem tudja nem beépíteni az identitásába a külső véleményeket. A kis közösségeken túl, a családét is.

Szalay Álmos a saját példájából merítve mondta el, hogy a változtatási vágyunk gyakran mutatkozik meg abban, hogy új frizuránk van, vagy úgy döntünk új nevet választunk. Ő maga korábban eljátszott a gondolattal, hogy András lesz, majd Dávid akart lenni, de felmerült a valódi második nevének, a Mátyásnak a használata. Jelenleg továbbra is Álmos.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.