Hitetlenség, királyok, főkötők

A múlt héten Bárdos Csaba filmesztéta elmesélte, hogy egy filmklub alkalmával egy 10 év körüli kislány csodálkozott azon, hogy az emberek az első film – a nézők felé közeledő vonat – látványától meghökkentek egykor. A kislány szerint ma már azért nem ijednénk meg, mert egyszerűen nem hiszünk el semmit. Hogy valóban a szkepticizmus-szarkazmus-cinizmus szentháromság határozza-e meg az életünket, és hogy általános hitetlenségünk jó vagy rossz hatással van-e döntéseinkre, erről is szó volt a 157. epizód első interjújában. S. Tóth Márta coach elmondta, valóban egyre nehezebb meglepni, vagy ami még rosszabb, örömet okozni az embereknek, ezért is kell törekednünk arra, hogy a mindennapi helyzetekben is megtaláljuk a csodát. Hozzátette, ettől még nem szabad lemondanunk a kritikai vágyunkról, hogy biztosabban mozogjunk a világban.

"Aki nem hajlandó kételkedni, bigott, aki nem képes rá, ostoba, aki nem mer, az rabszolga" – Lord Byron szerint. A kételkedés vágya, ahogy kiderült az interjúból, épp annyira lehet áldás, mint átok. Persze a jól használt kritikai érzék inkább az előbbi. Azonban, hogy bárkit érdekel-e, mit és miért kritizálunk, már más kérdés. A folytatásban olyan történelmi korba utaztunk, amikor az úgynevezett népnek nemhogy nem volt beleszólása, ki döntsön az életéről, de fel sem merült benne, hogy egyáltalán lehet neki olyan. Mármint beleszólása. Például abba, ki legyen a király. Klaniczay Gábor történész elmondta, a középkor első századaiban a vallás, illetve az erőviszonyok határozták meg az uralkodó személyét. A magyar történelemből hozott több példát arra, hogy a középkor végéig legfeljebb a legfelsőbb köröknek volt beleszólása némi átrendeződésbe. Például az Aranybulla már ennek a szándéknak a megfogalmazása is volt.

Legyen az a középkor, a kora  újkor vagy éppen a 21. század, a koronás fők a kiváltságok mellett kötelezettségeket is kapnak rangjuk mellé. Utóbbiból talán a legkevésbé megterhelő az öltözködésre vonatkozó. Habár az sem mellékes, hogy társasági megjelenésük hatással van az arisztokrácia és sokszor a köznép viseletére is. A folytatásban a fejfedőkre vonatkozó szabályokra összpontosítottunk. Kovács Melinda divattörténeti blogger elmondta, a koronázási koronát – szakrális jellege miatt – társadalmi rendezvényeken nem viselték az uralkodók, de a koronára utaló fejdísz mindig kiegészítette a viseletüket. Ez a mai napig így van. A XIX. századig egy bálban – tette hozzá – arra ügyelniük kellett a meghívottaknak, hogy „ne ragyogják túl” az uralkodócsalád tagjait. A hölgyek például nem is viselhettek olyan fejdíszt, amelyen drága gyöngyök voltak. Csupán szalagokkal, tollakkal ékesíthették a frizurájukat. Ezek a szokások fokozatosan demokratizálódtak, és bár a 20. században protokolláris eseményeken még nem volt ritka a díszes fejfedő viselete, már nem vonatkoztak rá olyan szigorú szabályok.

Az adást a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg.