Intés a jövőnek – Szénási Sándor jegyzete

Nem sokáig maradt üresen Bristolban a 17.századi rabszolgakereskedőt, Edward Coltont fényező szobor talapzata azután, hogy az angol város fejlesztésére amúgy sokat áldozó polgár emlékművét ledöntötték. A szobor helyére egy szobordöntő került, egy fekete lány, Jen Reid alakja, aki júniusban felmászott Colton helyére, és onnan a Fekete Hatalom kézjelével üdvözölte a boldogabb jövőt. Ökölbe szorított tenyér, felemelt jobb kéz.

A művész, Marc Quinn egy fotón látta a jelenetet, ennek alapján született meg a szobor.

Kérdés persze, hogy a valóságban miként mutatkozik meg az a jövő, amit a szoborlány üdvözölni kíván. Az utóbbi egy hónapban elemzéseknek nevezett, valójában a találgatás műfajában utazó írások öntötték el a netet, és mind azt mondta, hogy ezután semmi sem lesz úgy, ahogy eddig volt, az utazástól a karbonkibocsátásig, a rendőri erőszak jelenlététől a feketékkel kapcsolatos mentalitások gyökeres átalakulásáig.

A jövő azonban, mint látjuk, nyomokban sem kezdődött el, minekutána a járványnak nemhogy a második szakaszán nem vagyunk túl, de az elsőn sem. Klímaügyben például a helyzet rosszabb, mint tegnap volt, a pandémia okozta gazdasági válságban a kormányok még megbocsájtóbbak a környezetszennyező vállalatokkal szemben, csak termeljenek, csak ne küldjenek el még több embert. A munkanélküliség ugyanis mindenhol nagy, és a legnagyobb ott, ahol eddig is volt: az alsónak nevezett rétegekben, ahol a képzettség alacsony, a pénz mindig is kevés, és ahol, mondjuk az Államokban sok a fekete és a hispán szegény. Ezen pedig a foglalkoztatottság némi emelkedése sem segít.

Senki sem tudja, mi segít. Senki sem látja, mi állítja meg már a középosztályban is tapasztalható tömeges lecsúszást a világban. Senki nem képes megmondani, milyen igazságokba kellene elsősorban kapaszkodnunk.

A szobor szép. De most még csak szobor.

Szénási Sándor jegyzetét az Esti gyors 2020. július 15-i, szerdai adásában olvasta fel.